Cikkek

Júliustól októberig 4,9 milliárd forintot költött propagandára a kormány

 

1,3 milliárd forint volt az Erzsébet-táborok reklámozása, 489 millió a vizes vb kampánya, 846 millióért jelentek meg PR-cikkek a kormányzati intézkedésekről, és 2,3 milliárd ment el a Soros-terves hirdetésekre. Mészáros Lőrinc médiacégeinél összesen 1,24 milliárd forint landolt ezekből a kormánykampányokból, de Tombor András, Habony Árpád, és Andy Vajna cégei is jól jártak. Az adatokért megint költségtérítést kért tőlünk a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Szeptember végén számoltunk be arról, hogy az idei első nemzeti konzultációt 7,2 milliárd forintért reklámozta a kormány. Mivel évek óta folyamatosan igyekszünk nyomon követni, hogy mennyi közpénzt költenek állami hirdetésekre, október elsején egy újabb közadatigénylésben kikértük a júliusi, augusztusi, és szeptemberi kampányokra vonatkozó számokat.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a már megszokott módon költségtérítést kért (26.400 forintot) az adatokért, majd szkennelt pdf-eket küldött. Meglepő módon azonban most az iratok minősége szinte kifogástalan, és bár az OCR-ező program még így sem bírt velük, viszonylag gyorsan végeztünk a kézi feldolgozásukkal.

Ezt is Mészáros Lőrinc nyerte

Az általunk kérdezett három hónapban négy nagyösszegű médiakampányt rendelt meg a Kabinetiroda szokásos partnerétől, Balásy Gyula cégeitől, a Lounge Design Kft.-től és a New Land Media Kft.-től.

Július végétől augusztus utolsó napjáig futottak az Erzsébet-táborok hirdetései 1,27 milliárd forintért, közben augusztus 8-tól 20-ig ment a július végén befejeződött vizes vb közel 500 milliós reklámkampánya, aztán szeptemberben a kormányzás eredményeiről beszámoló pr-cikkek jelentek meg 846,8 millióért, majd szeptember végétől jöttek a Soros-terves hirdetések 2,3 milliárd forintért.

A 4,89 milliárd összértékű kampányok legnagyobb nyertese Mészáros Lőrinc médiabirodalma lett: a Mediaworksnél és az Echo TV-ben összesen 1,24 milliárd forint értékben jelentek meg a különböző kormányzati hirdetések.

A haszonélvezők listájának második helyezettje Habony Árpád hitelezője, Tombor András. A különböző tévécsatornák reklámidejét értékesítő Atmedia, és az annak tulajdonában lévő, rádiók és tévék reklámidejét értékesítő Media Services Company Kft. (MSC), valamint a Tombor által júniusban megvásárolt Mandiner összesen 869 millió forintot kapott a kormánykampányokból.

Harmadik helyen maga Habony Árpád végzett, a nyomtatott és online Lokált, valamint a 888.hu-t kiadó Modern Media Group (MMG) Zrt. összesen 479,6 millió forintot kaszált a négyféle kampánnyal.

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos lett a lista negyedik helyezettje, mert a tulajdonában lévő TV2, a nemrégiben megvásárolt Lapcom, és a Radio Plus összesen 358,2 millió forintot kapott ezekért a hirdetésekért.

Ötödik helyen Rákosi Tamás, a TV2-nek beszállító IKO tulajdonosa végzett. Az IKO-birodalom tagja ugyanis a közterületi reklámokkal (óriásplakátok, citylightok) foglalkozó Odex, ami 280,9 millió forintért tette ki a Soros-terves hirdetéseket.

 

 

A fenti négy nagy kampánynál jóval kevesebbért, 247 ezer és 1,2 millió forint közötti összegekért voltak eredménykommunikáció címszóval külön hirdetések a vadászoknak a Nimród Vadászújságban és a Magyar Vadászlapban, valamint a túrázóknak a Turista Természetjáró Magazinban. Utóbbi a Magyar Természetjáró Szövetség lapja, a szövetség elnöke pedig Garancsi István. A turistamagazin egyik őszi számában megjelent kormányhirdetés ez volt.

846 millió sikerpropagandára

A négy nagy kampány közül a legérdekesebb a kormány intézkedéseiről szóló fizetett cikkek megjelentetése, mert eddig ilyen nem volt. Kereskedelmi cégek szoktak ilyen módon hirdetni a sajtóban, egy (X) jelöléssel mutatva, hogy a cikknek látszó tartalom valójában reklám.

A Vastagbőr szeptember végén írta meg, hogy a nyomtatott Lokál tele van a Fidesz-kormány eredményeit hirdető cikkekkel, amelyek az oktatásról, a határ- és honvédelemről, a rendőrségről, a munkaerőpiaci változásokról, a családtámogatásokról, az adócsökkentésről, és az egyéb területeken elért sikerekről szólnak. Azonban egyértelmű volt, hogy ezek szponzorált tartalmak, mert minden cikk alatt/mellett szerepelt, hogy “Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.”.

A Miniszterelnöki Kabinetirodától kapott adatok szerint a “Tartalmi együttműködés” elnevezésű reklámkampány 846,8 millió forintba került. Ebből 669,5 milliót a nyomtatott lapokban, és 177,3 milliót az online portálokon költött el a kormány.

220,9 millióért voltak sikercikkek a Lokálban és a 888.hu-n, 74,9 millióért a Ripostban, 53,6 millióért a Magyar Időkben, 7,6 millióért a Pesti Srácoknál, és 4,6 millióért a Mandineren. A legjobban persze ezzel is Mészáros Lőrinc járt: a Mediaworks megyei lapjaiban és azok online felületein 274,6 millió forint értékben jelentek meg ilyen pr-cikkek.

489 millió a vizes vb-re

Valószínűleg hungarikum, hogy egy július végén befejeződött sportesemény még bő három hónappal később, novemberben is drágul. A Budapesten megrendezett vizes világbajnoksággal kapcsolatban sorra bukkannak fel különböző áremelkedések a közbeszerzési értesítőben, de az igazi meglepetés az, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda is költött rá közel félmilliárd forintot.

Ez az összeg nem jelent meg a közbeszerzési adatbázisban, csak az általunk kikért dokumentumokban szerepel. A vizes vb-vel kapcsolatban nyilvánosságra került szerződések értéke ezzel együtt már nettó 107,8 milliárd forint.

A Rogán Antal által vezetett propagandaminisztérium először egy 50 perces FINA-dokumentumfilmet rendelt 46 millió forintért a New Land Media Kft.-től, majd egy 25 másodperces reklámspotot FINA-eredménykommunikáció címszóval 24,5 millió forintért, és végül augusztus elején egy médiakampányt 418,3 millió forintért. Annak keretében a hirdetések tévékben, rádiókban és online felületeken jelentek meg, nyomtatott lapokban és plakátokon nem.

Minden kormányközeli média jól járt

A július elejétől szeptember végéig megrendelt, összesen 4,89 milliárd forint értékű négy nagy kormánykampány (Erzsébet-tábor, Vizes vb, Tématámogatás, Soros-terv) minden kormányközeli médiának sok bevételt hozott. Legtöbbet a Mediaworks keresett: a Mészáros Lőrinc kezében lévő kiadó nyomtatott lapjaiban és azok online felületein összesen 1 milliárd forint értékben jelentek meg a különböző hirdetések.

De ott van a Top10 médiapartner között Mészáros tévéje, és a Tombor András kezében lévő Atmedia, Habony Árpád MMG Zrt.-je, Garancsi István Esma-ja, valamint Andy Vajna rádiós cége is.

Szembetűnő, hogy felbukkant egy új cég a Top10-es listán: a Horváth László tulajdonában lévő Magno Studio Kft. összesen 272,55 millió forintot kapott tévés és online reklámokért. Ez ugyanaz a cég, amelynek a Bírósági Végrehajtó Kar tavaly 850 millió forintos, idén 800 milliós megbízást adott kommunikációs feladatokra.

 

 

 

 

A kisebb médiapartnerek listáján Ómolnár Miklós Ripostja, Andy Vajna TV2-je, a Matolcsy Ádám kezében lévő, az Origót kiadó New Wave Media, Bencsik András Demokratája, Schmidt Mária Figyelője, Széles Gábor Magyar Hírlapja, valamint a Huth Gergely nevével fémjelzett Pesti Srácok található. Érdekesség, hogy az önmagát ellenzékinek tartó ATV a Pesti Srácokhoz hasonlóan bő 17 millió forintért tette közzé a kormány hirdetéseit.

 

 

Feltűnt egy új cég a kisebb összegű hirdetéseknél is. A Friss Online Media Kft. összesen 27,6 millió forintot kapott a kampányok keretében. Az idén januárban bejegyzett cég tulajdonosa a Bakony-Balaton Média Kft.-n keresztül a Pesti Srácokat kiadó Insider Media Lapkiadó Kft. kisebbségi tulajdonosa, Tóth Gábor Szilárd.

Kapcsolódó cikkeink

Kilenc grafikon a kormánymédia túlsúlyáról – így érvényesül a sokszínű tájékoztatás elve Magyarországon

Az első idei nemzeti konzultációt 7,2 milliárd forintért reklámozta a kormány

3 milliárd forintot költött a kormány a propagandagépre a “Magyarország erősödik” kampányban

Kiszámoltuk a kvótakampány teljes állami költségét: 17 milliárd forintot vertünk el

Uniós és magyar közpénzek a kormánypárti médiafoglalás szolgálatában 2014-2016

Erdélyi Katalin

A részletes adatok a Miniszterelnöki Kabinetiroda szkennelt pdf-jeiben, és az Átlátszó ezekből készült kézműves táblázatában böngészhetők. A cégadatokat az Opten szolgáltatta.

Megosztás