Egyéb

Vesztegetés elfogadása miatt első fokon elítélték Balmazújváros polgármesterét

 

2012. december 21-én a balmazújvárosi képviselőtestület az akkori polgármester és országgyűlési képviselő, Tiba István előterjesztése alapján 180 millió forint hozzájárulást szavazott meg a város legnagyobb magánvállalkozója, K. Sándor sport- és rendezvénycsarnokának támogatására. Ugyanaznap este a vállalkozó 5 millió forintot adott át a város akkori jegyzőjének. Dr. Veres Margit abból kivett magának 450 ezer forintot, a többit átadta Tibának. A bíróság Verest és a kenőpénzt fizető vállalkozót elítélte, Tiba szerepét nem vizsgálták az ügyben.

A nyomozóhatóság ekkor már hónapok óta lehallgatta a jegyző telefonbeszélgetéseit, nem sokkal később az ügyészség hivatalosan is meggyanúsította Verest. Tiba Istvánt országgyűlési képviselőként védte a mentelmi joga, így az a felemás helyzet alakult ki, hogy az ügyészség nem vizsgálhatta Tiba szerepét – így a hozzá került 4,5 millió forint sorsáról is azt kellene tényként elfogadnunk, amit a képviselő állít. A bíróság első fokon elmarasztalta a jegyzőt és K. Sándor vállalkozót – Veres úgy véli, politikai játszma áldozata lett, Tiba szerint pedig nem törvénytelen a zsebbe adott 5 millió.

Nem mindennapos hír, hogy egy hivatalban lévő polgármestert korrupciós bűncselekmény miatt börtönbüntetésre ítélnek. Veres Margit balmazújvárosi polgármestert, korábbi jegyzőt, két év, öt évre felfüggesztett börtönre és 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék bírója, dr. Mocsáry Eszter.

Az ítélet nem jogerős, a polgármester és a másodrendű vádlott K. Sándor nagyvállalkozó felmentésért, az ügyész súlyosbításért jelentett be fellebbezést – a vád képviselője szerint törvénysértően enyhe az ítélet, ezért hosszabb és letöltendő szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett.

Az ügy előzményeiről és a korrupcióval vádolt két szereplő közti további ügyletekről mi is beszámoltunk; mint emlékezetes, a város Veres polgármester-asszony előterjesztése alapján tavaly év végén megvette K. Sándor nagyvállalkozó cégétől a Thermal Hotel Balmaz-szállodát, nettó 230 millió forintért.

Előzmények

Kéz kezet mos: Balmazújvárosban senkit nem zavar a polgármester kenőpénzügye

Ilyen az, amikor egy korrupciós per első- és másodrendű vádlottja újabb üzletet köt

Tiba képviselő és a „fentről” kilobbizott támogatás ebben az ügyben is felbukkan: Tiba maga utal rá egy, a városi tévében leadott életút-inetrjúban, hogy szerepe volt a városnak juttatott 300 millió forintnyi turisztikai célú fejlesztési támogatás elnyerésében.

A múlt keddi ítéletről a sajtó is beszámolt, azonban a polgármester reakciójára péntekig kellett várni: ekkor jelent meg Veres Margit nyilatkozata a helyi tévében. Az interjúformában előadott, részben papírból felolvasott közleménynek az ad különös jelentőséget, hogy a polgármester korábban egyáltalán nem nyilatkozott az ellene folyó eljárásról.

Veres polgármesterasszony már a bírósági meghallgatásakor is elkápráztatta a hallgatóságot levezetéseivel, miszerint a közkeletűen használt szavak, úgymint „ajándék”, „visszacsorgatni” és egyebek a K. Sándorral, illetve Tiba Istvánnal folytatott telefonbeszélgetéseiben egész mást jelentenek, mint amit egyszerű ésszel gondolnánk.

Mint az ítéletből látszik, a szemantikai ihletettségű okfejtés nem győzte meg a bíróságot. A polgármesterasszonynak az ítélettel kapcsolatos mostani magyarázatát viszont még ennél is nehezebb a valósághoz kötni, íme:

„(…) fellebbezést jelentettem be, hiszen nagyon érdekes dolog az, mikor vélelmek alapján, bizonyítékok hiányában akarnak ártatlan embereket elítélni (…) Az viszont rémálmomban sem fordult elő, hogy ilyen döntést hoz egy magyar bíróság, hiszen mind a ketten ebben az ügyben áldozatok vagyunk, olyan szempontból, hogy tisztán látszik az, hogy politikai indíttatása van az ügynek. Ez minden kívülálló és mindenki számára egyértelműen látszik. Sajnos az én bűnöm az, hogy jegyzőként dr. Tiba István mellett dolgoztam, és valamilyen módon ugye azokat az embereket kell most büntetni, akik az ő munkáját segítették, még akkor is, ha nem találnak fogást az emberen.”

A folytatásban az ügyészség prekoncepciójáról is beszél a polgármester, de hogy kik és miért esküdtek össze nem is ellene, hanem Tiba országgyűlési képviselő ellen, miképp hajtották akaratuk jármába mind a Központi Nyomozó Főügyészséget, mind a bíróságot – ezek a kérdések sajnos megválaszolatlanok maradnak.

Mint ahogy ara sincs magyarázat, hogy ha egyszer Tiba képviselő az egész eljárás valódi célpontja, akkor miért engedték ki őt magát az eljárásból, úgy, hogy abban nem terhelt, mindössze tanú volt.

Igaz, ha nem így történik, talán szegényebbek lennénk azokkal az érvekkel, amelyekkel a képviselő magyarázza, mi is történt 2012-ben, mi az oka, hogy a város legnagyobb vállalkozója borítékban küldött neki 5 milliót, amiből a postás, Veres Margit az ő engedélyével kivehetett 450 ezer forintot.

Tiba Istvánnak csak a Facebookon kell védekeznie a vádak ellen

Tiba egy városi fb-csoportban hadakozik az őt kérdezőkkel, becsületére legyen mondva, gondolhatnánk, ha nem azt kellene gondolnunk, hogy az egész diskurzusnak igazából a bíróság előtt lenne a helye.

Mivel azonban az ügyészség nem kezdeményezte a kiadatását, Tiba pedig nem mondott le a mentelmi jogáról, nyugodt szívvel oktatgathatja a Facebookon a vele vitatkozókat, illetve pocskondiázhatja a nyomozóhatóságot:

„Erős jellemű ügyészek, akik már az állítólagos bűncselekményt fél évvel előre kiolvasták az üveggömbjükből és elkezdték a lehallgatást.”

Persze megint előkerül, hogy mire kellett év vége előtt egy héttel 5 millió?

Tiba verziója szerint nem magának, hanem a Balmazújváros Sport Kft-nek kérte a pénzt, természetesen kölcsön:

„Elmondtam és elmondom ismét. Egyszer sem mondtam hogy a focistáknak kellett. Azt mondtam hogy a kft helyett kellett kifizetni vállalkozókat köztük helyit is, akik vártak a pénzükre.”

Tiba ezzel az érvvel hadakozik évek óta a korrupciós vádak ellen, úgy tűnik, nem is sikertelenül. Csakhogy az állítás igazságtartalmát erősen megkérdőjelezi, hogy a Balmazújváros Sport Kft. a 2012-es évet 22 millió forint nyereséggel zárta, és az állítólagos kölcsön idején, pontosabban a december 31-i fordulónapon a kft a hivatalos mérlegadatai szerint 74 millió forint pénzeszközzel rendelkezett.

2012. december 21-e péntekre esett, lényegében ez volt az év utolsó munkanapja, szinte kizárt, hogy az 74 millió, vagy legalább egy része ne lett volna ott a kft számláján. Nehezen hihető, hogy a cégnek – amelyben egyébként Tiba cégjogi szempontból semmilyen tisztséget nem visel – olyan égető szüksége lett volna 5 millió forintra, ahogy ezt a képviselő előadja.

Persze valamelyik akadékoskodó újvárosi nem átallja megkérdezni, hogy a kft könyvelésében a teljes, K. Sándortól kapott 5 millió szerepel, vagy csak a Veres Margit jutalékával csökkentett összeg, vagyis 4,55 millió. Tibát nem lehet ilyen könnyen zavarba hozni, hárít, és rögtön vissza is támad:

„A kft könyvelésében ott van hogy minden kifizetésének eleget tett. Így nem támadhatta senki. Mert egy vállalkozó se kezdett felszámolast ellenünk mert megkapta a pénzét. Tudom ezt nehéz olyannak megérteni aki csak a sajátjával törődik.”

A kft egyébként 22 millió plusszal zárta az évet, ez azért nem egy felszámolásközeli helyzet. De ezzel még nincs vége, a képviselő tovább is érvel, bizonyítva, hogy milyen magasan szárnyal az ő tevékenysége mindenféle számviteli szabályok és hivatali kötelezettségek felett:

„Egyébként a mai napig is előfordul hogy kölcsön kérek egy egy számla kifizetéséhez hogy ne támadják a kft-t mivel azzal a varost járatnánk le.”

Igen, jól értjük: egy országgyűlési azzal érvel az őt érintő korrupciós vádak ellen, hogy hiszen ez ma is napi gyakorlat:valaki ad neki zsebbe pénzt – a büntetőper tárgyát képező összegről sem készült semmilyen dokumentum -, amit ő a köz javára fordít, aztán a kölcsönkapott összeget valamikor később a köz pénzéből visszaadja a nagylelkű támogatónak.

Hogy ez a gyermeteg/cinikus érvelés mennyit ér egy megalapozott váddal szemben, azt az ügyben hozott ítélet mutatja. Más kérdés, hogy Tiba képviselőnek az érvei hatásosságát nem kellett élesben kipróbálni, a facebookon meg nem nagyon szoktak mérlegadatokkal érvelni.

Becker András

Megosztás