Egyéb

Ifjabb Mészáros Lőrinc váltotta Csík Zoltánt a Talentis Group igazgatóságában

 

Ifjabb Mészáros Lőrinc is megjelent a herceghalmi Talentis Group Zrt. igazgatóságában. A cég egy ideje már felerészben szüleié, most pedig beszállt egy Mészáros-cég is harmadik részvényesnek. A Mészáros-fiú apja bizalmasát, Csík Zoltánt váltotta a cég vezető testületében.

A Mészáros Lőrinc „gazdatisztjeként” emlegetett Csík Zoltán volt gyilkosságis nyomozó az elmúlt napokban két fontos sajtóhírben is mellékszerepet kapott.

A HVG említette meg Csíkot a szintén volt zsaru Tarjányi Péterhez, a Zoom.hu kiadójához kötődő MSZP-s, Botka-ellenes puccsról szóló cikkében. E szerint Csík valamiféle tárgyalásokba bocsátkozott Tarjányival arról a zoom-os cikkről, amiben Mészárost jachtját mutatták be a híroldalon.

A másik írás az Indexen jelent meg és a ködös körülmények között 2014-ben elhunyt kalandor, Welsz Tamás hagyatéka feletti viszályról szól. A cikkben megemlíti a szerző, hogy Csík a vitás örökösök egyike, a néhai üzletember volt élettársa, Horthy Andrea segítőjeként mutatkozott az ügyben.

Annyival biztosan több ideje lesz mostanában Csíknak, hogy a Talentis Group Zrt. igazgatósági tagságáról nemrégiben lemondott, a változást frissen vezette át a cégbíróság. Helyét a testületben Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester fia, ifjabb Mészáros Lőrinc vette át, akinek két testvére már január óta az igazgatóság tagja.

A Talentis Group 2016 eleje óta Mészáros-cég:

Mészáros Lőrincé lett a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság a népszavazásbalhé szívcsakrájában

A cég afféle holding, egyéb érdekeltségek mellett az övé az Echo TV üzemeltetője, közvetve tulajdonos a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságban, a Talentis irodaházában is.

A zrt tavaly február óta Mészáros és felesége feles tulajdona. Most beszállt harmadiknak, kisebbségi részvényesként a Mészáros tulajdonában lévő R-Kord Kft. Ez a cég egyike a család aranybányáinak, árbevételét 2015-ről tavalyra 6,5 milliárd forintról 17 milliárdra tudta növelni.

Rádi Antónia

Megosztás