Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség, amiért Dunakeszi fideszes önkormányzata sokszorosan túlárazott ártéri erdőt vett egy helyi zöldbárótól.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Horror-áron, 250 millió forintért vett 3,1 hektár önkormányzati erdőt Dunakeszi önkormányzata – írtuk februárban. Most azt erősítette meg a rendőrség érdeklődésünkre: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanújával nyomoz az ügyben. Előzmények:
A feljelentéseket – mert kettő is született az ügyben – a DK két helyi politikusa, Radnóti Henrik és Rónai Sándor, illetve egy Dunakeszi-ügyekben aktív civil, Demeter Róbert tette. Az eljárásokat összevonták, gyanúsított még nincsen, de tudomásunk szerint tanúkat már kihallgattak a rendőrök, és begyűjtötték az ügy dokumentumait is.
Mi a KSH adataival igazoltuk, hogy a januári vétel tárgya az ország egyik legdrágább ártéri erdője. 2015-ben egy hektár erdő átlagára Magyarországon a KSH szerint 600 ezer forint volt. Dunakeszi városa, Erdész Zoltán (Fidesz) alpolgármester előterjesztésére 130-szor ennyi pénzt, több mint 80 millió forintot adott egy ártéri erdő hektárjáért.
Az önkormányzat készíttetett ugyan értékbecslést, amely valóban 250 millióra taksálta az erdő árát. Csakhogy a négy ingatlanból három, amivel összevetették, belterületi volt, kettő pedig abból is ipari terület.
Időközben az önkormányzat megnyitotta az ide tervezett szabad strandot, a szomszédos Katonadombot pedig közösségi térré fejlesztik.
Rádi Antónia
[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!