Egyéb

Csak a Hír Tv stábja szúrta a rendőrök szemét egy védett létesítmény közelében

 

Védett létesítmény közelében rögzítettek vágóképeket a Hír Tv munkatársai egy hónappal ezelőtt a karmelita kolostornál, ezért igazoltatták őket a Készenléti Rendőrség (KR) járőrei – derült ki abból a válaszból, amelyet két hét után küldött meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Átlátszónak. Korábban a közterületen történő videózásról úgy nyilatkoztak, hogy azzal nem kell foglalkozniuk. Felvetődik a kérdés, hogy közterületen, védett létesítményeknél, például a Parlamentnél a rendőrök ezután hány turistával szemben fognak intézkedni videofelvételek készítése miatt.

A védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló kormányrendelet alapján intézkedtek a Készenléti Rendőrség járőrei július 1-jén a vágóképeket rögzítő Hír Tv munkatársaival szemben a budai Várban, a Miniszterelnökség most készülő új helyénél  – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a történtekkel kapcsolatban megjelent cikkünkre válaszul a múlt héten.

A rendőrség tájékoztatása szerint a stáb igazoltatására „a létesítmény közvetlen környezetének, továbbá az érkező szállítmányok és küldemények biztonsági ellenőrzése” miatt volt szükség. A közterületen történő videózás szabályairól egyébként korábbi cikkünkhöz az ORFK úgy nyilatkozott, hogy ez a kérdés nem a rendőrség hatáskörébe tartozik.

Úgy látszik, hogy a testület igen csak kereste az indokot arra, miként tegye elfogadhatóvá a közterületen forgató stábtagok igazolványainak elkérését egy olyan helyen, amely nincs elzárva senki elől, és ahol nap, mint nap turisták százai fordulnak meg és videózzák hazánk látványosságait. Ez lett a kormányrendeletre való hivatkozás.

A fenti logika alapján könnyen előfordulhat, hogy a szintén kiemelt védelmet élvező Parlamentnél és a Kossuth téren is hasonló módon járnak el a rendőrök a fényképeket és videókat készítő magyar és külföldi kirándulókkal szemben a létesítménybiztonsági jogszabályokra hivatkozva. Kérdés, hogy erre mennyi energiájuk lesz, illetve, hogy ezeknek az intézkedéseknek a jogosságát miként magyarázzák majd a fővárosi látványosságokat megörökítő turistáknak, vagy az éppen arra sétáló embereknek.

Korábbi cikkünk a témáról:

Nem a rendőrség hatásköre vizsgálni, hogy ki és milyen célból videózik közterületen

Egy volt rendőr parancsok, akit korábbi cikkünk készítésekor megkérdeztünk az esetről, felháborítónak tartotta ezt a rendőri fellépést, szerinte érthetetlen, hogy miért van szükség arra, hogy az egyenruhások közterületen kamerával felvételeket készítő embereket „vegzáljanak”.

„Miért kell konkrét ok a videózáshoz, és miért kell sajtóigazolvány? Én nem készíthetek felvételt a saját örömömre civilként?”

Az egykori rendőri vezető azt hangsúlyozta, hogy igazoltatni csak célirányosan lehet, ok nélkül nem, az okok viszont sokfélék lehetnek.

„Ha gyanús valaki vagy valami, így például éjjel cipelnek többen egy nagy dobozt, esetleg egy csöves új mountain kerékpárt tol, vagy egy alak hullarészegen, véres orral fekszik a földön. Tehát minden olyan dolognál vagy helyzetnél jogos lehet a járőrök érdeklődése, ami nem szokványos.”

A sajtó munkája azonban eddig nem tartozott az ilyen nem szokványos okok közé.

Csikász Brigitta

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42