Egyéb

Az ügyészség szerint is gyanús a mélygarázsmutyi, elrendelték a nyomozást

 

Az ügyészség hatályon kívül helyezte a BRFK feljelentés-elutasítását és elrendelte a nyomozást a Pollack Mihály téri mélygarázsvásárlás ügyében.

 

 

„Az iratok felülvizsgálata eredményeként megállapítható, hogy a bűncselekmény gyanúja fennáll” – ezt a Fővárosi Főügyészség mondta ki a Pollack Mihály téri mélygarázs adásvételéről minapi határozatában. Nemrégiben írtuk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság elutasította Tényi Istvánék feljelentését és megtagadta a nyomozást.

Az ügyészség most hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát és nyomozásra utasította a BRFK-t.

A józsefvárosi Palotanegyedben, a Nemzeti Múzeum szomszédságában található 2500 négyzetméter alapterületű mélygarázst háromszor annyiért, 3,6 milliárd forintért adta el egy titokzatos, luxemburgi hátterű cég a magyar államnak tavaly, mint amennyiért annak idején vette.

Az eladó erősen kötődik Paár Attila milliárdos építőipari vállalkozóhoz, a Tiborcz-féle üzleti kör tagjához, az eredeti tulajdonos pedig ahhoz az ingatlanokkal bizniszelő csapathoz, amelynek központi figuráját, Tolnai Sándor egykori labdarúgó klubtulajdonost csalásért nemrégiben elítélte a bíróság.

Ráadásul mindkét csapatnak volt korábbi ismertsége Szivek Norberttel, a vevő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójával.

Előzmények

Nem nyomoznak a Pollack Mihály téri mélygarázs ügyében

Ön rábízná a vagyonát? A magyar állam rábízta. Szivek Norbert portréja

Rádi Antónia

Megosztás