Egyéb

Befejeződött a nyomozás, a KNYF szerint továbbra is Győrkös a felelős az NNI nyomozójának haláláért

 

Befejeződött a nyomozás a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) paramilitáris szélsőjobboldali szervezet szellemi vezetőjének tartott Győrkös István ügyében, aki azért van előzetes letartóztatásban, mert tavaly ősszel, a rendőrökkel tűzharcba keveredve lelőtte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársát, Pálvölgyi Pétert.

Baráti tűz végezhetett az NNI őrnagyával, illetve a gyilkos golyón nem is találhatóak DNS-nyomok – ezekkel az érvekkel állt elő Győrkös István ügyvédje azt igazolandó, hogy nem ügyfele a felelős a nyomozó haláláért. Úgy látszik, hogy ez a védői taktika nem jött be: „a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Győri Regionális Osztálya július 18-án a gyanúsított és a meghatalmazott védő részére tartott iratismertetéssel a nyomozást befejezte” – közölte az Átlátszóval Simon Richárd, a szervezet helyettes-szóvivője.

Emlékezetes, 2016. október 26-án reggel 7 óra körül az NNI-sek megjelentek Bőnyben, a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) paramilitáris szélsőjobboldali szervezet szellemi vezetőjének tartott Győrkös István otthonánál, hogy házkutatást tartsanak. Az idős férfi beengedte a csapatot, akikkel vitába keveredett, majd egy kis huzavona után a nyomozó hatóság szerint Győrkös lelőtte Pálvölgyi Péter nyomozót. Győrkös István ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult nyomozás.

Az ügyben nagy vihart kavart, amikor a gyanúsított védője egy szakértői véleményre hivatkozva azt állította, hogy nem védence, hanem az egyik rendőr fegyveréből leadott lövés végezhetett Pálvölgyi Péterrel. Ezt a baráti tűz elméletet az ügyészség aztán az elkészült igazságügyi szakértői vélemények alapján cáfolta.

Erről szóló korábbi cikkünk:

Nem baráti tűz, hanem a közismert extrémista végzett a rendőrnyomozóval Bőnyben

Most pedig a KNYF a maga részéről lezártnak tekinti a büntetőeljárást, ugyanis a nyomozást lezárták és megtartották a gyanúsított és védője számára az iratismertetést. „Az ügy ezzel vád-előkészítési szakba lépett, melynek határideje 30 nap, amely határidő szükség esetén meghosszabbítható” – jelezte a helyettes szóvivő.

Hozzátette: „az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását két okból indítványozta: a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve azért, mivel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított meghiúsítani, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.” Győrkös István előzetes letartóztatását a nyomozási bíró október 27-ig hosszabbította meg.

A Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya szerint Győrkös alaposan gyanúsítható hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberöléssel és lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaéléssel. „A minősített emberölés bűntettének törvényi büntetési tétele 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. A lőfegyverrel visszaélés bűntettének törvényi büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.”

Simon Richárd jelezte azt is, hogy az ügyben sajtótájékoztatón adnak majd bővebb felvilágosítást, de ennek időpontját még nem tudta megadni.

Csikász Brigitta

Megosztás