Vasútfelújítási program: Mészáros Lőrincék már kaptak is egy 13 milliárdos megbízást
Bár a 80-as vasútvonalon dolgozó kivitelezőt nevét nem közölték, a szerződéslistában szerepel a felcsúti milliárdos tulajdonában lévő V-Híd neve.
A közbeszerzésre három különböző ajánlat érkezett, és az MVM leányvállalata mindhármat nyertessé nyilvánította, így összesen öt céggel szerződött le az 50 milliárdos munkára. Az egyik szerencsés az Elios Zrt., amelyben Tiborcz István miniszterelnöki vő is tulajdonos volt 2015-ig.
2002-ben alakult meg az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft., amely nevéhez híven egy Győr- Moson-Sopron megyei szélparkban termel áramot az állami tulajdonú MVM-csoport tagjaként. 2015-ben azonban a cég rárepült a naperőmű-építésre is. Akkor a VS.hu írta meg, hogy a kormány az MVM Hungarowindre szabta azt az uniós pályázatot, aminek az önkormányzati és állami szerveket ellátó napelempark létrehozása volt a célja. Ebből épült meg a 2016 tavaszán felavatott pécsi naperőmű, aminek összköltsége közel 5 milliárd forint volt, amiből 4,2 milliárdot az EU fizetett.
Valószínűleg a pécsi sikeren felbuzdulva az MVM-leány most belevág egy másik, a pécsinél tízszer nagyobb naperőműprojektbe. Az MVM Hungarowind Kft. 2016. december 30-án nyílt közbeszerzést írt ki nettó 50 milliárd forint értékben „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárggyal. A cég honlapján elérhető pályázati anyag szerint a beruházás azért indokolt, mert az MVM-csoport középtávú stratégiájában előirányozták a megújuló energia termelésének növelését.
A tenderre három pályázat érkezett:
– MVM Ovit Zrt. és AsiaNet Hungary Kft. közösen
– Energy Hungary Energetikai Zrt. egyedül
– Elios Zrt. és SAG Hungaria Kft. közösen
A Hungarowind 2017. május 5-én összegezte a különböző ajánlatokat, és mindhármat nyertesnek nyilvánította. Ez elsőre meglepőnek tűnik, de már a kiíráshoz csatolt dokumentációban is szerepelt, hogy az eljárást az a négy ajánlattevő nyeri, akik a négy legkedvezőbb érvényes ajánlatot teszik.
Mivel nemhogy négynél több, de még csak négy ajánlat sem érkezett, nem volt verseny, a három pályázó gyakorlatilag automatikusan nyert. Május 22-én már alá is írták a Hungarowinddel a nettó 50 milliárd forintos keretszerződést. A közbeszerzési dokumentumok szerint a beruházást, vagy legalábbis annak egy részét EU-s pénzből fizetné az MVM-cég, de az uniós projekt száma még „nem ismert”.
Annyi azonban kiderül a dokumentációból, hogy a négy évre szóló megbízás során megvalósítandó naperőművek beépített összteljesítménye 100 MWp nagyságrendű lesz. Azt viszont szintén nem tudni, hogy hol és hány darab naperőmű épül fel. Az egyes részfeladatokra a most nyertessé nyilvánított három ajánlattevő majd egymással versenyezve pályázhat.
Az MVM Ovit Zrt. is állami cég, az MVM-csoport tagja, a vele közösen induló AsiaNet Hungary Kft. pedig Béres Attila tulajdonában van. A két cég 2015 novemberében szintén közösen, de egyedüli ajánlattevőként nyerte el a közel 5 milliárdos pécsi naperőműre kiírt meghívásos közbeszerzést. Tapasztalatuk tehát van, ajánlatuk szerint nem is akarnak alvállalkozókat foglalkoztatni az 50 milliárdos projektben, és az alkalmasság igazolásához sem volt rájuk szükségük.
Az Energy Hungary Zrt. tulajdonosa Lengyel Attila és Lengyel Balázs az Észak-Budai Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül, valamint Kuntner Gábor. A cég árbevétele az elmúlt két évben 400 millió forint körül mozgott, 2014-ben pedig 580 millió volt, vagyis összesen szűk másfél milliárd volt az elmúlt három évben. Az 50 milliárdos naperőmű-tenderen azonban 10 milliárd forint árbevétel volt az alkalmassági követelmény az utolsó három évre vonatkozóan. Az Energy Hungary ezt úgy oldotta meg, hogy az alkalmasság igazolásába bevont öt céget: Pöyry Erőterv Zrt., Nap Labor Kft., Sharan Kft., Solartec MED s.r.o., Észak-Budai Tervező Zrt. Ugyanezt az öt vállalkozást és még egyet, az Enerparc Power Plants GmbH-t akarja alvállalkozóként is foglalkoztatni az Energy Hungary a projekt során.
Az Elios Zrt. két tulajdonosa a Green Universe Kft. és a Green Investments & Solutions Kft., utóbbin keresztül a miniszterelnök veje, Tiborcz István tulajdonos volt az Eliosban 2015-ig. A cég akkoriban rengeteg furcsa közbeszerzést nyert, és sok EU-s pénzhez jutott hozzá. Négy pályázatot gyanúsnak talált az OLAF, az unió csalás elleni hivatala, és Tiborcz a botrány miatt eladta a tulajdonrészét a WHB-nak. A milliárdos állami tendereket nyerő építőipari vállalat 2016 elején megvásárolta a Green Universe Kft.-t is, így azóta az Elios kizárólagos tulajdonosa a WHB.
Az 50 milliárdos naperőműtenderen az Eliossal közösen induló SAG Hungária tulajdonosa a német SAG GmbH. Az alkalmasság igazolásához az Elios az SMHV Energetikai Kft.-t, a SAG pedig a Konoid Bt.-t és a Bejulo GmbH-t vonta be, és ugyanezeket a cégeket akarják alvállalkozóként is foglalkoztatni a projektben.
Az 50 milliárdos naperőműtender kiírásának napján, 2016. december 30-án az MVM Hungarowind meghirdetett két másik pályázatot is.
Szintén 50 milliárd forint értékű keretmegállapodást akarnak kötni biomassza tüzelésű erőművek létesítésére, ezeknek a beépített összteljesítménye 50 MWe nagyságrendű lesz a kiírás szerint.
Ugyancsak 50 milliárdos keretszerződést pedig depóniagáz felhasználású gázmotoros erőművek létesítésére akarnak kötni, ezeknek az erőműveknek a beépített összteljesítménye 100 MWe nagyságrendű lesz.
Mindkét megállapodás a naperőműveshez hasonlóan négy évre szól, és ezeket a beruházásokat is, vagy legalábbis egy részüket EU-s pénzből fizetné az MVM-cég, de az uniós projekt száma még “nem ismert”. Ahogy az sem, hogy hol és hány darab biomassza- illetve gázerőmű épül.
A cégadatokat az Opten szolgáltatta.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásBár a 80-as vasútvonalon dolgozó kivitelezőt nevét nem közölték, a szerződéslistában szerepel a felcsúti milliárdos tulajdonában lévő V-Híd neve.
Az összesen 1,1 milliárd forint értékű eljárást az egyik ajánlattevő, a kormányközeli New Land Media Kft. támadta meg a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.
A Fly-Coop Kft. 3 éven keresztül összesen 104 millió forintért kölcsönöz repülőket személyzettel együtt a hadseregnek ejtőernyős kiképzéshez.
Várnai Tamás cége, a Har Meron Hungary Kft. a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának tenderén lett befutó a New Land Media előtt.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!