Happy Fortuna néven vendéglátós céget alapított a Belvárosban Habony Árpád ismerőse, a húsáfa-ügyben emlegetett Eduard Uszikov ukrán üzletember.
Ukrajna emberi jogi országgyűlési biztosa járt közben a Figyelő 2015-ös cikke szerint, hogy a magyarországi húsipar meghatározó alakjának mondott ukrán üzletembert, Eduard Uszikovot kiengedjék a magyarországi előzetes letartóztatásból. Uszikov cégei egy nagyszabású húsáfa-csalás nyomozásán akadtak fenn, a cégcsoport rózsadombi székhelyén tartott házkutatásról 2014-ben a hvg.hu számolt be. Szintén a Figyelő írta, hogy a bíróság elé állított vádlottak között azonban már nem szerepelt Uszikov.
Az ukrán üzletember a magyar bulvársajtóban arról szerzett hírnevet, hogy egy időben lányával, Krisztinával járt Habony Árpád Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója, friss jogosítványos fia pedig egy matt lila Bentleyvel jár a budai elitgimnáziumba.
A 444 a Vizoviczki László elleni büntetőügy hátterét bemutató cikksorozatában említette, hogy földhivatali papírok átböngészése után úgy tűnik, a diszkópápa egykori belvárosi vendéglátóhelyeinek szomszédságában, főképp az Október 6. utca elején, feltűnően gyakran szereztek ingatlant Uszikov érdekeltségei.
A tavalyi cikk szerint Uszikovék központi cégének, a Giant Hungary Kft.-nek több mint 5 milliárd forintos az ingatlanvagyona, ennek zöme az V. kerületben található.
Szintén a Belvárosban, a Sas utca 4. szám alatt működik majd Uszikovék új cége, a Happy Fortuna Kft. A 3 millió forint törzstőkéjű vállalkozás fő tevékenysége az éttermi és mozgó vendéglátás, a tulajdonosok Eduard Uszikov és Olena Uszikova.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!