Egyéb

Akár 500 millió forintot is költhenek a menekültügyi eljárásokhoz kapcsolódó szállításokra

 

A migrációs trendektől függően alakuló szállítási feladatok ellátására félmilliárd forintos keret-megállapodást kötött a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-vel – derült ki az EU-s közbeszerzési értesítőből.

Az uniós TED-ben megjelent eredményhirdetésben jelezték, hogy 19-50 fő szállítására alkalmas autóbuszokkal naponta (hétvégén és munkaszüneti napokon is) igény szerint kell a szállításokat elvégezni a röszkei és a tompai tranzitzónából, illetve a BÁH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságáról (Szeged) és a kiskunhalasi menekültügyi és migrációs központból a bicskei, a vámosszabadi, a körmendi befogadó állomásokra, továbbá a balassagyarmati közösségi szállásra és a fóti gyermekotthonba.

Természetesen ezzel együtt gondoskodni kell a kísérők visszaszállításáról is. A beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel, az MMIA 1.1.10 programmal kapcsolatos, amely a befogadási feltételek fejlesztését célozza a tranzit zónákban kiegészítő, támogató szolgáltatások biztosítása révén.

Minderre 500 millió forint fordítható. A keretszerződést a kecskeméti székhelyű DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-vel kötik meg, amely a mosonmagyaróvári Tanás Busz Kft. pályázatánál jobb ajánlattal nyert.

Tavaly márciusban írtunk arról, hogy 2016 első három hónapjában és a 2015-ös évben mintegy 800 millió forintot költöttek állami szervezetek mobilkonténerekre a Közbeszerzési Értesítésekben megjelent tenderek alapján. Emellett a Bizalom Zrt. mintegy 480 millió forintos tendert nyert el a bicskei befogadó állomás őrzés-védelmi feladatainak az ellátására.

Csikász Brigitta

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42