adatigénylés

Egy évig titkolta a Budapest2024 Zrt., hogy Csetényi Csaba cégével szerződött

 

A budapesti olimpiai pályázat visszavonása után két hónappal, a NAIH két felszólítását követően válaszolta meg a Budapest2024 Zrt. az Átlátszó egy évvel ezelőtti adatigénylését. Így most derült ki, hogy a Network360 Kft. tavaly áprilisban 184,6 millió forintért szervezte a Budapest olimpiai pályázatát ünneplő fesztivált.

A Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság 2016 januárjában hozta létre a budapesti olimpiai pályázatot koordináló Budapest 2024 Zrt.-t.

A cég 2016. április 14-én tartotta a Helló Budapest 2024! Fesztivált, ahol a Budapest 2024 pályázatot ünnepelték. Az eseményen különböző sportprogramok voltak fővárosszerte, este pedig hatalmas buli zárta a rendezvényt.

Másnap, április 15-én közadatigénylésben kértük ki a Budapest 2024 Zrt.-től, hogy mennyibe került a fesztivál. Május 10-én a cég azt közölte, hogy a kért adatokat csak 25 ezer forint költségtérítésért cserében adják ki az Átlátszónak.

Ezzel nem értettünk egyet, ezért panaszt tettünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH). Augusztus elején megérkezett a NAIH hét oldalas válasza, miszerint a Budapest 2024 Zrt. köteles költségtérítés felszámolása nélkül kiadni az általunk kért közérdekű adatokat.

A Budapest 2024 Zrt. ennek ellenére október végéig sem küldte meg a kért adatokat, így ismét a NAIH-hoz fordultunk. A Hatóság érdeklődésünkre azt közölte, hogy ismételten felszólítja a céget az adatigénylésünk teljesítésére.

Előzmények

Tovább titkolózik a Budapest 2024 Zrt. a fesztiválköltségeiről

Nem titkolózhat tovább a budapesti olimpiai pályázatot koordináló cég

Fél évvel később, 2017. április 20-án levelet kaptunk a Budapest 2024 Zrt.-től, amely „Korábban a „Hello Budapest 2024 Fesztivál” elnevezésű eseménnyel kapcsolatban előterjesztett, közérdekű adatigénylés iránti kérelmére, összhangban a Budapest 2024 Zrt. számára a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal által megküldött, március 13-i keltezésű levél tartalmával” mellékletben megküldte a bő egy évvel ezelőtt kért adatokat.

A táblázatból kiderül, hogy a Helló Budapest 2024! Fesztivál összesen nettó 184,67 millió forintba került. Az esemény szervezését és reklámozását is a Rogán Antal propagandaminiszter Pasa parki szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba egyik cége, a Network360 Kft. végezte.

 

bp2024network360

 

A Network360 Kft. és Csetényi másik cége, az Affiliate Network Kft. rendszeres kivitelezői a közpénzes reklámhadjáratoknak. 2016. januári összesítésünk szerint a Csetényihez köthető vállalkozások a 2010-es kormányváltás óta 5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak.

Legutóbb a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda szerződött 1,1 milliárd forint értékben a két céggel, amelyek a kvótanépszavazáshoz kapcsolódó, mintegy 15 milliárd forintos propagandakampányt is bonyolították. Csetényi Csaba a 2015-ös bevételeknek köszönhetően tavaly 700 millió forint osztalékot vett ki a két vállalkozásból, a 2016-os adatok egyelőre még nem elérhetők.

Erdélyi Katalin

 

Megosztás