Nincs az a pénz, amit az 56-os emlékbizottság el ne tudna égetni, ráadásul közben Gulág-emlékév is van, nyilván az sincs ingyen. Tavaly nyáron a Gulág-emlékbizottság 1,4 milliárd forint összértékű pályázatot írt ki az emlékévhez kapcsolódó négy témakörben. Stefka István itt is tudott nyerni egy szerényebb összeget.
Nem mintha nem lenne szükség a Gulag-évek történetének feldolgozására, és az oral history, a helyi emlékezet-megközelítéssel sincs semmi probléma, csak hát megint Stefka, a fáradhatatlan antikommunista. Az még az elfogadható hibahatáron belül van, ha jut némi apró azoknak is, akik nem éppen a kommunizmus lebontásával biztosították a helyüket az új rendszer hivatásos ünneplői között, de Stefka István megemlékezésügyi megbízatásai jóval túlmennek ezen a mértéken.
Nemrég az RTL Híradója szedte össze, hogy az 56-os emlékév kapcsán mennyi támogatás landolt a Pesti Srácok (PS) környékén. (Lapigazgató: Stefka István.) 2 milliót kapott a PS-t kiadó Gerilla Press Kft tulajdonában álló, tavaly nyárig viszont a lapigazgató érdekeltségébe tartozó Dr. Sziget Bt. Ez utóbbi üzleti tevékenysége lényegében egy Bem rakparti kocsma üzemeltetéséből áll, ennek forradalmi stílusú átfazonírozásához jött 2 millió az 56-os emlékbizottságtól. További 68 millióval támogatta az emlékbizottság a Pesti Srácok Emlékpark-projektet.
Stefka A fehérballonos című filmjére is kapott 5 milliót az 56-os emlékbizottságtól, de a film támogatói közt felbukkan az Országgyűlés Sajtóirodája, illetve a Pesti Srácokkal korábban szerződő Földművelésügyi Minisztérium is. (A támogatásról szóló szerződést nem találtuk a minisztérium közzétételei között.) Stefka másik 56-os filmjét (Davaj gitár) pedig az állam részéről az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. támogatta. Vagyis a Stefka-filmekhez nyújtott állami szponzoráció csak akkor nem több, mint az emlékbizottságtól kapott 5 millió, ha a fent említett szervezetek mindössze elvi jellegű támogatást nyújtottak az alkotónak.
Tavaly nyáron írt ki a másik, a Gulág Emlékbizottság a 2015-től 2017-ig tartó megemlékezés kapcsán 1,4 milliárd keretösszeggel pályázatot négy témakörben – a pályázatokról még az ősz folyamán döntés született, és a támogatásokat az év vége előtt ki is fizették. A nyertesek listáját böngészve az látszik, hogy a bizottság elég sokféle pályázót támogatott a kistelepülési önkormányzattól a Napkori Erdőgazdák Zrt-n át a Zempléni Német Iskolaegyletig. Mások mellett Stefka Istvánt is, aki Az üldözött Bethlen című pályaművére kapott 2 millió forint támogatást. A pályázatról kérdeztük a lapigazgatót, de választ nem kaptunk.
De ezzel még sincs vége a Stefka-féle megemlékezésművészeti projekteknek. A termékeny szerző a felelős szerkesztője a Magyarok a Gulágon című honlapnak, amely szintén a Gulág Emlékbizottság támogatásával jött létre – a támogatás összegéről viszont sehol nem találtunk információt. A produktum tízegynéhány szöveges aloldalból áll, van egy-két beágyazott videó- és hangfájl, az egyiken Dózsa László olvas föl egy Stefka-szöveget.
A Gulág-pályázat nyertesei közt bukkantunk rá a Csapó Harold Gábor-Kruchina Károly szerzőpárosra: ők a Menczer Gusztáv élete és küzdelmei I-II című dolgozat megírására kaptak 5 millió forintot. Csapó a III. kerületi Fidesz alelnöke, ami abból a szempontból biztosan előny, hogy ugyanitt alelnök Menczer Erzsébet, Menczer Gusztáv lánya. Kruchina nevét pedig a 2006-os zavargások kapcsán ismerte meg az ország, testvérével a rendőri túlkapások egyik áldozatává vált, jelenleg a magyar windsurf-szövetség alelnöke.
Szerencsére az 56-os emlékév – financiális értelemben legalábbis – nem ért véget 2016-ban, a kormány a napokban újabb 800 millió átcsoportosítását rendelte el. Kis szerencsével a nagyragadozók mellett a kisebbeknek is juthat még valami.
Becker András
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!