Jól indul az év a Parragh-házaspárnak. Néhány napja lett az MNB Monetáris Tanácsának tagja Parragh Bianka, Parragh László pedig a most megalakult Nemzeti Versenyképességi Tanácsba kapott mandátumot. De ahogy Parragh Biankának nincs a monetáris tanácsi tagság szempontjából értelmezhető közgazdasági tapasztalata, úgy Parragh László pályája is éppen azt bizonyítja, hogy kereshet az ember sokat akkor is, ha a versenyszférában kudarcot vallott.
Parragh a róla készült portrécikk szerint Sopronban érettségizett 1980-ban, a gimnáziumban Szájer József volt az egyik osztálytársa. A pécsi egyetemi évek alatt viszont Gyurcsány Ferenccel együtt kollégista: Parragh a kollégium titkára, míg Gyurcsány a KISZ-titkár, jó viszonyuk a 2000-es évek közepéig kitart.
Parragh ’89-ben nyitja meg az első üzletét, ebben az évben indul a szaniterárukat és csempét forgalmazó Belváros-Parragh Kft. ’91-ben már Parragh Kereskedelmi és Holding Rt néven működtet 9 üzletet, szaniter és burkolóanyagok kis-és nagykereskedelmével foglalkoznak. A cég fejlődése látványos, de helyzetének megítélése nem egyértelmű.
Tíz évvel később – éppen csak elkerülve a felszámolást – Parragh bezárni kényszerül az utolsó üzletet is, két évre rá felhagynak a nagykereskedelmi tevékenységgel is. Bár kisebb nagyságrendben még más üzletágakban egy ideig próbálkoznak, Parragh László üzleti tevékenysége ezzel véget ér, azóta a cég utódja az egykor a privatizációban a belvárosi Gelkától megszerzett ingatlanportfoliót kezeli.
Parragh ugyanakkor már a 90-es évek közepétől a nagypolitika közelében sürgölődik: 1994-től a Demján Sándor vezette Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, ’98-tól Orbán Viktor közvetlen gazdasági tanácsadó testületének tagja, 2000 óta pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Ezzel párhuzamosan hosszabb-rövidebb időre rendre felbukkan különböző állami (rész)tulajdonú társaságok vezetőségében: igazgatósági tag volt a GYSEV Zrt-nél, a MEHIB-nél és az EXIM Bankban, 2010-től a visszaállamosított MALÉV-nél, az ugyancsak államosított MKB Banknál.
Jelenleg a Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) felügyelőbizottsági tagja, a Széchenyi Kártyát forgalmazó KAVOSZ Pénzügyi Zrt. és a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. igazgatósági tagja, de ott ül a MOL igazgatóságában is. A MOL-nál ezen túlmenően a Fenntartható Fejlődési Bizottság elnöke, és tagja a Pénzügyi Kockázatkezelési Bizottságnak.
Hogy ez utóbbi tisztségekért kap-e valamilyen juttatást, az a MOL beszámolóiból nem derül ki, de az igazgatósági tagok díjazása igen. Eszerint Parragh 2015-ben – erről az évről van a legfrissebb nyilvános adat- 25 000 euró díjazásban részesült, de ennél valószínűleg jelentősebb jövedelmet jelent a klasszikus menedzserdíjazásnak számító „kötvényprogram”: ennek keretében az igazgatósági tagok kedvezményesen vagy éppen ingyen jutnak a társaság részvényeihez.
A KAVOSZ Zrt. nyilvános adataiból a vezetőség díjazását illetően csak annyi derül ki, hogy 2015 ben a 4-4 tagú igazgatóság és felügyelőbizottság együttesen 72 millió forint járandóságot kapott. Az egy évvel korábbi adatokból az látszik, hogy az fb és az it egyenlő arányban osztozott ezen az összegen.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöki tisztségét ugyanakkor a hatályos alapszabály szerint társadalmi megbízatásban, vagyis ellenszolgáltatás nélkül látja el, egy 2011-es összesítés szerint az elnök mindössze hivatali autót és mobiltelefont kap a kamarától.
Ezen túlmenően egyetlen 100 százalékban magántulajdonú cégben van közvetlen érdekeltsége Parragh Lászlónak: a résztulajdonában álló Heu-Trend Invest Kft. egy tipikus alvó cég, három éve nem volt egyetlen forint árbevétele sem.
Az persze könnyen lehet, hogy a Monetáris Tanács tagjaként Parragh Bianka lényegesen többet visz majd haza, mint a kamaraelnök, de a nyilvánosan megismerhető adatok alapján Parragh László is milliós havi jövedelmet húz a meglevő tisztségeiből. Igaz, ezért a jövedelemért a Parragh Zrt. bedőlése óta már nem a szabadpiacon kell megküzdenie a Nemzeti Versenyképességi Tanács most kinevezett tagjának.
Becker András
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!