A Család-Ifjúság és Népességpolitikai Intézet EU-s forrásokkal kapcsolatos közbeszerzései hemzsegnek a gyanús kifizetésektől. A fél éve megszüntetett EMMI háttérintézmény helyébe egy másik állami tulajdonú nonprofit kft lépett, rögtön kapott is egy hatmilliárdos pályázatot egyedüli indulóként, mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
A Család-Ifjúság és Népességpolitikai Intézet (NSZCSI) is áldozatául esett a kormány tavaly szeptemberi háttérintézmény átszervezési hullámának. Hadházy Ákos LMP társelnök megvizsgálta a jogutódlással megszüntetett intézmény eddigi közbeszerzéseit és számos esetben lelt igencsak problémás kifizetésekre.
Hadházynak az a véleménye, hogy azért kellett bezárni az NSZCSI-t, amiért beszántották az uniós források fekete lyukának számító Türr István Kutatóközpontot is, hogy eltüntessék a nyomokat.
Számos uniós nagyprojektnek volt a gazdája az NSZCSI. 1624 milliós uniós támogatást vettek fel szociális szolgáltatások modernizációja, központi és területi stratégiai tervezési kapacitások megerősítése, szociálpolitikai döntések megalapozása címszóval futó projektben.
A szociális képzési rendszer modernizációját egy 5,3 milliárd forintos EU-s projektből finanszírozták. A korai életszakaszban feltárt fejlődésbeli rendellenességek, lemaradások kezeléséhez szükséges hozzáférés javítására egymilliárd forint jutott uniós kasszából.
Az EFOP 3.1.1 kisgyermekkori nevelés támogatása kiemelt 1260 milliós projekt valamilyen oknál fogva szerepel az NSZCSI honlapján, de a projektben konzorciumi partnerként a a Családbarát Ország Nkft szerepel.
Nem csak ez a projekt az egyetlen összekötő kapocs a megszüntetett NSZCSI és a helyébe lépő Nonprofit Kft között. Jóval beszédesebb, hogy mindkét jogi személy székhelye a budapesti Tüzér utca 33-35 alatt volt/van. A nonprofit Kft székhelyét pár nappal a háttérintézmény megszünte után helyezte át a Tüzér utcába.
Hadházy úgy véli, hogy az NSZCSI nyilvánosan fellelhető közbeszerzései azt mutatják meg, hogy a nemes társadalmi célok megvalósulása helyett újból egy szűk céghálózat gazdagodását láthatjuk csupán. A közbeszerzéseknél a legtöbb esetben sorozatban olyan cégeket hívnak meg a szakmai feladatok elvégzésére, amelyeknek semmi közük az adott területhez.
Havi 330 ezer forintért béreltek három darab használt Opel Insigniát közel két éven át. Ebből a pénzből újat is vehettek volna, de olcsóbbat is bizonyára találtak volna, ha nem egy ajánlatból választották volna ki a nyertest.
Egy hódmezővásárhelyi, ingatlanbérbeadással foglalkozó cégtől (Utilitas Pro Kft) 16,5 millióért rendelték meg a képzési dokumentáció monitorozását, bármit is jelentsen ez a tevékenység.
Brüsszelben a magyar állam elbukta azt a 78 milliót, amit az intézet az LDAP Számítástechnikai Kft-nek adott egységes informatikai alapú nyilvántartási és monitoring rendszer kialakítására. A már létező rendszer forráskódját (amit csak az NSZCSI használt) egymillióért vette meg egy évvel a pályázat előtt az LDAP. Ez a nyilvánvaló üzérkedés a brüsszelieknek is szemet szúrt, száz százalékos korrekciót írtak elő.
Tehát közvetetten emberi sorsokról döntött egy olyan cég, akinek a pedagógiai referenciái között a szempilla-hosszabbítás és a sminkelés oktatása szerepel.
Szintén egy mindenhez is értő cég az NSZCSI-től 24 milliót húzott be a koragyermekkori intervenció rendszer-hiányosságainak azonosításáért.A felnőttképzéssel foglalkozó Prekog Alfa Kft. a Schmidt Mária köréhez kapcsolódó ózdi digitális pénznyelő erőmű projektben is alvállalkozóként szerepelt.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.