Egyéb

Még néhány hónapja is milliárdokat osztottak a budapesti olimpia népszerűsítésére

 

Rogán Antal propagandaminiszter Pasa parki szomszédja, Csetényi Csaba cége, az Affiliate Network Kft. és a MEC Hungary Médiaügynökség Kft. január elején kötött szerződést 3 milliárd forintért a Budapest 2024 Nonprofit Kft.-vel hirdetési és marketingszolgáltatásokra – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. Március 14-én egy másik, Orosz Pál fradivezér vállalkozása által elnyert megállapodás lett nyilvános.

A 2024-es olimpia megrendezése ugyan már lekerült a napirendről, ám még mindig akad olyan, a sportrendezvényhez kapcsolódó szerződés, amely most pottyan ki a közbeszerzési értesítőből.

Egyedüli ajánlattevőként nyerte el Cserényi Csaba cége az Affiliate Network Kft. a MEC Hungary Médiaügynökség Kft.-vel közösen a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. tenderét – áll az EU-s közbeszerzési értesítő keddi számában. A két társaság feladata a nemzetközi médiakampány lebonyolítása, mégpedig ahhoz reklámközvetítőként médiavásárlási- és egyéb médiaügynökségi szolgáltatások nyújtása 3 milliárd forintért.

Csetényi Csaba cégei a kormányzati kommunikációs kampányokra kiírt tendereken aratnak. Így legutóbb arról számoltunk be, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda által mutatott iratok szerint Rogán Antal hivatala 2016. szeptember 1. és október 31. között 23 megrendelést adott le Csetényi Csaba cégeinek. A megbízások értéke összesen nettó 2 938 875 530 forint.

Kapcsolódó cikkeink

3 milliárd forintot költött a kormány a kvótakampány végére

Csetényi üzlettársa kaszált a kvótakampány rádióreklámjaival

8,5 milliárd forintot költött reklámra 2016 második negyedévében a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak a Rogán szomszédjához köthető cégek

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. Rogán szomszédjának cégéhez hasonló szerződést kötött a HD Event & Promotion Kft.-val és a Humán Telex Reklám Kft.-vel rendezvényszervezési szolgáltatásokra – olvasható az EU-s közbeszerzési értesítőben.

A nyertes cégek feladata a „2024-es olimpiai pályázat hazai és külföldi rendezvényeinek teljes körű koncepciójának kidolgozása, megvalósítása; az események eszközigényének (reprezentációs eszközök, stb.) megtervezése, legyártása, valamint kisebb rendezvények, média highlight-ok megvalósítása.”

Mindezért áfa nélkül 536,5 millió forint jár a HD Event & Promotionnek és a Human Telex Reklámnak. Ez utóbbi cég tulajdonosai Orosz Pál fradi-vezér, Soproni István Róbert, Dömötör György Róbert és Hajnal Tamás, aki a társaság ügyvezetője is.

Orosz Pál igazgatósági tagja a Ferencvárosi Torna Club tulajdonában lévő Fradiváros Zrt.-nek, és cégjegyzésre jogosult tagja a szintén az FTC tulajdonában lévő FTC Zrt.-nek. Bár Orosz – akinek édesapja a Ferencváros legendás labdarúgója volt – csak Kubatov Gáborral közösen írhat alá a cég nevében, 2011 óta őt nevezik a Fradi Zrt. vezérigazgatójának. Januárban a MOB két közbeszerzését is a Human Telex Kft. nyerte, a feladat akkor is a budapesti olimpia népszerűsítése volt.

Mivel a Momentum Mozgalom sikeres aláírásgyűjtése után az olimpiai pályázattól visszalépett az ország, a hvg.hu a Budapest 2024 sajtó munkatársától megtudta, hogy technikai okokból került ki most ez eredményhirdetés, egy régen indult közbeszerzési eljárást zártak le.

Egy keretszerződéshez kapcsolódóan a szerződést január 25-én kötötték meg, hiánypótlás miatt hirdették csak most ki. Miután az olimpiai pályázatot visszavonták, így ezt a pénzt sem fizetik ki. A pályázatot menet közben nem lehet visszavonni – közölték a Budapest 2024 részéről.

Korábbi cikkeink a fradivezér cégének sikereiről

A Fradi vezérigazgatójának reklámcége népszerűsítheti a budapesti olimpiát

360 millió forint már elment a 2024-es budapesti olimpiai pályázat népszerűsítésére

2017-ben 4 milliárdot költenek a budapesti olimpia reklámozására

A Fradi-vezér cége fogja reklámozni az olimpiát 900 millió forintért

Csikász Brigitta

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42