3 milliárd forintot kap az államtól, ezért szerettük volna megtudni, hogy eddig hogyan gazdálkodott a közpénzzel kitömött Liget – Termálstrand és Élményfürdő. A fenntartó szolnoki vízmű bő 6 millió forintot kért az adatokért.
Hamarosan startol a Modern Városok projekt, Orbán Viktor pedig már 2450 milliárd forintot ígért oda fejlesztésekre a programban résztvevő városoknak, közötte Szolnoknak. A tiszaparti városban több helyszínen indulnak majd beruházások, a legdrágább fejlesztés a Liget – Termálstrand és élményfürdőre fordított három milliárd forint lesz.
A Szolnoki Víz és Csatornaművek Koncessziós Zrt. (VCsM) által fenntartott strandnak nem ez lesz az első nagy volumenű beruházása: 2002-ben a Széchenyi-terv keretén belül kapott 250 millió forint támogatást (ehhez jött az egyébként közpénzekből gazdálkodó VCsM 271 milliós önereje), valamint a durván 540 millió forint TAO-pénzből kicsinosított Vízilabda Aréna is (egyébként meghaladta a 800 milliót a beruházás).
A mostani, 3 milliárd forintos támogatás kapcsán felmerül a kérdés, hogy vajon a hatalmas összegeket megfelelően költötte-e el a fenntartó VCsM. Mivel egy közfeladatot ellátó és közpénzből gazdálkodó létesítményről van szó, ezek az adatok az infotörvény alapján nyilvánosak. A honlapon azonban csak hiányosan feltöltött közérdekű adatok találhatók a Liget strand gazdálkodásáról.
Ezért 2017 februárjában közérdekű adatigényléssel fordultunk a szolnoki vízművek felé: azt szerettük volna megtudni, hogy 2002. óta (az első nagy fejlesztés éve) milyen kiadása és bevétele volt a strandnak, illetve kikkel szerződtek a Liget kapcsán és milyen összegben.
Az adatigénylésre kapott válaszon pedig még mi is meglepődtünk. A VCsM szerint túlzott munkaerő ráfordítással jár az adatok összegyűjtése és kiadása, ezért
„két fő folyamatos, főállású alkalmazása válna szükségessé.”
Azt írják, hogy amennyiben az Átlátszó vállalja a két új dolgozó alkalmazásának havi 741 ezer forintos költségét, akkor december 31-ig teljesítik az adatszolgáltatást.
Ez április hónaptól számolva 6.669.000 forintot, azaz több mint 6 és fél millió forintot jelent az egyébként mindenki számára nyilvános adatokért.
Katona Fruzsina
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!