Egyéb

Landol Putyin, milliárdokat kap az orosz ortodox egyház

2,4 milliárd forintot és alighanem egy tokaji templomépületet is adunk az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjének – erről határozott szerdán a kormány. A támogatás több, mint 350-szerese annak, amennyire a hívei méltatták az egyházmegyét a 2015-ös adóegyszázalék-felajánlások szerint.

A budapesti Nagyboldogasszony ortodox székesegyház, a tokaji Szent Miklós templom és a miskolci Szentháromság ortodox templom felújítására, illetve hévízen egy új ortodox templom felépítésének segítésére 2,4 milliárd forint közpénzt szán a magyar kormány – olvasható a Magyar Közlönyben szerdán megjelent határozatban.

A támogatás kedvezményezettje az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus) lesz a határozat szerint. Mindehhez „diplomáciai lépésekre” is szükség van, ezeket Szijjártó Péter külügyminiszter lépi majd meg, az emberminiszter bevonásával.

A kormányhatározat szerint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek meg kell vizsgálnia annak lehetőségét, hogyan lehetne átadni az egyházmegyének a tokaji Szent Miklós templom tulajdonjogát.

Az orosz ortodoxoknak a 1080 magyarországi adózó ajánlotta fel adója „egyházi” 1 százalékát, 6,8 millió forint értékben a 2015-ös évre vonatkozó bevallásukban.

A 444 azt is kiszúrta a friss közlönyben, hogy 192 millió forint közpénz jut az orosz-magyar űkutatási programra is.

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.

Megosztás