Egyéb

4,6 milliárd forintért újítják fel a Budai Vigadót

 

A Hagyományok Háza előzetesen 3,4 milliárd forintra becsülte a munkát, de az Épkar Zrt. nettó 4,6 milliárdért végzi el.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Hagyományok Háza még 2016 augusztusában írt ki nyílt közbeszerzést az 1897-99 között épült Budai Vigadó műemlék épületének teljes körű rendbe tételére. A Hagyományok Háza honlapján olvasható tájékoztatás szerint az ingatlan felújítására egy kormányhatározat alapján két év alatt 5,5 milliárd forint közpénzt költhetnek.

A nyáron kiírt tender eredménye január 31-én jelent meg az uniós értesítőben.

Nettó 4,6 milliárd forintért az Épkar Zrt. végzi el a munkát, melynek költségét a Hagyományok Háza előzetesen 1,15 milliárddal olcsóbbra, nettó 3,45 milliárd forintra becsülte.

A Szeivolt István tulajdonában lévő Épkar Zrt.-nek nem ez az első nagyértékű közpénzes megbízása: a cég részt vesz a

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 4 milliárd forintos logisztikai központjának építésében, a Császár-Komjádi uszoda 3,5 milliárdos felújításában és  a komáromi Csillag-erőd 5 milliárdos renoválásában is.

A Budai Vigadó felújítására az Épkaron kívül még két cég pályázott, a Swietelsky Magyarország Kft. és a LAKI Épületszobrász Zrt.

Erdélyi Katalin

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás