Egyéb

Tanuszodát finanszíroz a magyar kormány egy beregszászi főiskolán

 

Magyar költségvetési forrásokból épülhet tanuszoda a „helyi fideszhez” ezer szállal kötődő II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

 

A magyar kormány egyetért azzal, hogy a költségvetés fedezze azt a sportberuházást, amelynek alapján a beregszászi úgynevezett Mebelcsik stadion helyén tanuszoda és tornaterem épüljön – ez derül ki a kormány november végi határozatából. A pénzt az úgynevezett Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Társulás kapja majd meg támogatási szerződésben.

A társulást 11 nappal a kormányhatározat megszületése előtt hozta létre Kisvárda és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye önkormányzata, illetve az ukrajnai Kárpátalja Megyei Tanács. Elnöke Seszták Oszkár, a szabolcsi közgyűlés fideszes első embere, székhelye Kisvárdán található.

Közérdekű adatigénylésben kérdeztük a társulást a támogatás pontos összegéről – ami nem szerepel a kormányhatározatban -, illetve arról is, hogy pontosan kinek a tulajdona jelenleg a stadion, illetve a tervek szerint kié lesz az ingatlan a beruházás végeztével. A kormányhatározat szerint ugyanis a kormány egyet ért azzal, hogy a társulás a beruházást „a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola javára” valósítsa meg.

Mihelyt megkapjuk a választ, közölni fogjuk. Ugyanaznapi Magyar Közlöny szerint a kormány egyébként az Országvédelmi Alap terhére 86 millió forintot csoportosított át a „nemzetpolitikai célok” megvalósulását szolgáló Bethlen Gábor Alap támogatására.

Szintén a kormányhatározatban szerepel, hogy a beruházás során a tanácsnak javallott együttműködnie a főiskolát működtető Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvánnyal. A nyíregyházi székhelyű alapítvány elnöke Orosz Ildikó, a főiskola vezetője is egyben, ezen túl választmányi tag a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségben (KMKSZ).

A KMKSZ voltaképpen „a” Fidesz-barát kárpátaljai magyar párt volt, még abból az időből, amikor létezett „balos” magyar párt is. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség papíron ugyan nem szűnt meg, a KMKSZ azonban pár éve uralja a „centrális erőteret” Kárpátalján. Ennek egyébként lett pozitív eredménye is: míg a korábbi választásokon egymással is versenyeztek a magyar pártok a kisebbségi szavazatokért, a legutóbbi önkormányzati megmérettetésen az eddiginél több magyar képviselőnek sikerült bekerülnie a helyi képviselőtestületekbe.

A KMKSZ exelnöke, Kovács Miklós szociológiát tanított a Rákóczin. Ő legutóbb azzal került a hírekbe, hogy havi bruttó több, mint egymillió forintért adott tanácsokat ukrán ügyekben Orbán Viktor miniszterelnöknek.

A főiskolai alapítvány kurátora a magyar párt jelenlegi elnöke, Brenzovics László, aki a kijevi ukrán parlament egyetlen magyar képviselője is.

A főiskolának egyébként van versenytársa a kisebbségi oktatásban: az állami fenntartású Ungvári Egyetem magyar tannyelvű humán- és természettudományi kara.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42