MG-SERVICE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven új vállalkozást indított Gergényi Péter tábornok – derül ki a Cégközlöny legújabb számából.
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága október 26-án elrendelte a főtevékenységként személybiztonsági tevékenységet szerepeltető, XI. kerületi székhelyű társaság bejegyzését. Az MG-SERVICE Kft. foglalkozhat majd többek között út, autópálya építéssel, közreműködhet követelésbehajtásban és szervezhet épületépítési projektet is.
A 3 millió forintos jegyzett tőkéjű vállalkozás ügyvezetője Gábriel György, tulajdonosai pedig Mészáros Katalin és Gergényi Péter.
A tábornoknak egy korábbi cégével nem volt nagy szerencséje: az Admiral Tours Hungary Utazásszervező Kft. néhány évnyi működés után 2011 őszén jogutód nélkül megszűnt. A vállalkozást Gergényi Péter a P&V Kft.-vel együtt alapította, amelyben 2010-ig tulajdonos volt Pintér Sándor belügyminiszter is.
Miközben a volt fővárosi rendőrfőkapitány új cégének a beindításával foglalkozik, zajlik az a büntetőper a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsán, amelyben volt rendőri vezetőket – köztük Gergényi Pétert – elöljárói intézkedés elmulasztásával vádolnak a tíz évvel ezelőtti MTV-székház ostroma és az október 23-ai tömegoszlatás miatt.
A tábornokra a másodfokú eljárás első tárgyalási napján felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség. Gergényi Péter első fokon megrovást kapott, ugyanakkor védője szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el.
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!