Három Pest megyei város kapitányának, az érdinek, a gödöllőinek és a szigetszentmiklósinak a lábára is útilaput köt Mihály István megyei rendőrfőkapitány – tudta meg az Átlátszó. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság érdemben nem válaszolt megkeresésünkre, pedig szerettük volna tudni, hogy milyen gond adódott a városi parancsnokok munkájával. A személyi változásokat ma jelentették be.
Úgy tudjuk, hogy váratlanul közölték az érdi, a gödöllői és a szigetszentmiklósi rendőrkapitánnyal, hogy október 15-étől nem tartanak igényt a munkájukra. A rendőri körökből származó információk arról nem szóltak, hogy miért pont mostantól állítják fel a vezetőket, valamint, hogy miért elégedetlen velük a Pest megyei rendőrfőkapitány, Mihály István.
Úgy tudjuk, hogy a vezetők leváltását ma jelentik be az állománynak.
Gödöllő parancsnoka, Bozsó Zoltán volt az, aki még a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közbiztonsági igazgatójaként 2009. június 9-én saját kérésére mondott le posztjáról, miután – mint a hvg.hu megírta anno – a tábornok egy nézeteltérés során nemet mondott felettesének.
Annak a kérése az volt, hogy Bozsó Zoltán egy aktuális létesítménybiztonsági kérdésben újra egyeztessen a Köztársasági Őrezred parancsnokával.
Csak hogy nem egyszerű kérdésről arról volt szó, hanem arról, hogy körbekordonoznák-e a Parlamentet, mert arra számítottak, hogy az EP-választások eredményének kihirdetése után spontán tüntetések lehetnek a Kossuth téren.
A tábornok lemondása után egy nap múlva azonban kiderült, mégsem távozik a posztjáról. Majd 2010. október 18-án visszavonták a rendészeti igazgató vezetői megbízását.
Információink szerint távozásának a beosztottai egyáltalán nem örülnek. Érdi kollégájának, Pintér Lajos kapitányságvezetőnek a felmentéséről sem tudott meg semmit az Átlátszó.
Ezért megkeresést küldtünk a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Nem csak a parancsnokok leváltásának okáról érdeklődtünk, hanem arról is, hogy hova kerülnek, illetve, hogy kik lesznek az utódjaik.
Az Átlátszó információi szerint Bozsó Zoltán rendelkezési állományba kerül, az ő helyére, a gödöllői kapitányság vezetésére a jelenlegi nagykátai kapitány kap megbízást. Csipler Norbert pedig, úgy tudjuk, a PMRFK Teve utcai központjában, a Rendőrpalotában dolgozhat tovább osztályvezetőként.
Érden és Gödöllőn is parancsnok volt korábban Mihály István Pest megyei rendőr-főkapitány. Ez utóbbi posztján történt, hogy eszeveszett száguldáson kapták az autóját. A hvg.hu írta meg, hogy a szolgálati jármű 2009. július 26-án áthajtott egy piros lámpán a fővárosban, és nem állt meg a nyomába eredő járőröknek sem.
Az nem derült ki, hogy a gépkocsit Mihály István, a sofőrje, netán valaki más vezette-e, az biztos volt, hogy a BRFK rendőrei egészen a M3-as autópálya Hungaroring kihajtójáig üldözték a járművet.
A PMRF részéről a kért időpontig csak a police.hu-s közlemény linkjét küldték el válaszul, érdemben nem reagáltak. Az Átlátszó kereste Bozsó Zoltán immár volt gödöllői kapitányt is, de ő csak annyit közölt, forduljunk a rendőrségi sajtószolgálathoz.
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!