Egyéb

A Teréz körúti robbantó utáni nyomozás kulisszatitkai

 

Gyorséttermekből e-mailen elküldött alkatrész-megrendelések, a cellainformációk alapján beazonosított telefonszám, majd a megszerzett DNS-minta – ezek járultak hozzá az az Átlátszó értesülései alapján ahhoz, hogy a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját szűk egy hónap alatt el tudták fogni a rendőrök.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Egy hete, hogy a Teréz körúton, szeptember 24-én történt robbantás vélt elkövetőjének kezén kattant a bilincs. Hogy miként sikerült ezt a Nemzeti Nyomozó iroda munkatársainak néhány hét alatt elérni, nem tudni.

P. László elfogása után annyi megjelent a sajtóban, hogy az édesanyját megszondáztatták, és a DNS-mintája nagyfokú azonosságot mutatott a robbantás helyszínén megtalált mintáéval, így a nyomozók számára a többi bizonyítékkal együtt biztossá vált, hogy a nő fiát keresik. A 23 éves férfit Zala megyében fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei.

Szeptember 24-én éjszaka, amikor a Teréz körúton a robbantás történt, éppen egy járőrpáros haladt el egy üresen álló üzlet előtt. Mindkét egyenruhás megsérült; a rendőrnő súlyosabban, szerencsére állapota folyamatosan javul. Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerint a támadás a rendőrség ellen irányult.

Hogy mi motiválta a gyanúsítottat, egyelőre nem világos. A Magyar Hírlap szerint nem is nagyon volt alkalom rá, hogy erről valami kiderüljön, mert P. Lászlót az eltelt egy hét alatt csak egyszer hallgatták ki, akkor, amikor elfogták és meggyanúsították. Az eljárást egyébként a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja (KNYF).

Az egyszeri meghallgatást a szervezet részéről megerősítették az Átlátszónak. Közölték, hogy a gyanúsított nem tett vallomást. „Az előzetes ülésen a férfi szintén megtagadta a vallomástételt.”

Az előzetes letartóztatás elrendelése azonban még nem jogerős, mert a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését a gyanúsított és a védője is megfellebbezte. „A kényszerintézkedésről másodfokon a Fővárosi Törvényszék fog dönteni” – tette hozzá a KNYF.

További, az ügyre vonatkozó kérdéseinkre, így arra, hogy mennyire igazak a sajtóban megjelent értesülések a gyanúsított megtalálásával kapcsolatban, a Központi nyomozó Főügyészség a nyomozás érdekeire való figyelemmel nem adott tájékoztatást szerkesztőségünknek.

Forrásaink szerint DNS-minta és emailek vezettek a tettes nyomára

A nyomozást ismerő forrásainktól származó információink alapján a robbantás helyszínén valóban rögzítettek olyan DNS-nyomot, amit a rendőrök a tetteshez kapcsoltak. A bomba maradványaiból pedig meg tudták állapítani, hogy pontosan milyen alkatrészekből rakta össze az elkövető a szerkezetet.

Úgy tudjuk, ezt követően azt kezdték el vizsgálni a nyomozók, hogy kik rendelhettek ilyen dolgokat az interneten keresztül. Erről már írt a Blikk is. Állítólag a rendőrök két e-mail címet nem tudtak kihez kötni.

Nehezítette a nyomozók helyzetét, hogy az e-maileket az írójuk az egyik népszerű gyorsétterem-lánc wifijéről küldte el. Az egyik levélben állítólag arról is érdeklődött a küldő, hogy a megrendelt robbanóanyag hatótávolsága pontosan akkora lesz-e, mint amekkorát mondanak.

A nyomozás során az időpontok alapján az éttermekhez kapcsolódó cellainformációkat összevetették, s azok elemzéséből meglett a robbantás elkövetőjének tartott személy mobilszáma. Mindezek mellett, ahol még nem törölték, elkérték az időpontokhoz köthető térfigyelő- és belsőkamera-felvételeket is.

Ezt követte az a már nyilvánosságra került nyomozói csel, hogy a körúton rögzített nyomok között fellelt DNS-minta alapján, a vélt tettes édesanyjától közúti ellenőrzés során, szondáztatással megszerezték a DNS-t és aztán az egyezés révén nyilvánvalóvá vált, hogy nagy valószínűséggel megvan a keresett robbantó.

A Teréz körúti robbantással kapcsolatos korábbi cikkeink

A rendőrségtől sértetten távozott exzsarukat is felkeresnek a robbantás ügyében

Bevitték a rendőrök a Privát Kopó főszerkesztőjét a Teréz körúti robbantóról szóló cikke miatt

A gyanúsított elfogása után az ügyészség, a rendőrség és a TEK által megtartott sajtótájékoztatón Papp Károly országos rendőrfőkapitány bejelentette azt is, hogy a tízmillió forintos nyomravezetői díjat nem fizetik ki, mert a Nemzeti Nyomozó Iroda munkája eredményeképpen tudták beazonosítani a gyanúsítottat.

Népszavának az ORFK azt írta, hogy „ha a főügyészség jelzi, hogy nem kell fenntartani a nyomravezetői díjat, akkor ők visszavonják azt.” Ez pedig azért nem történt meg – mint a KNYF válaszából kiderült –, mert arról eddig nem intézkedtek.

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás