Egyéb

Majdnem 1 milliárddal drágább lesz az új MTK-stadion

 

A korábban tervezett 6,3 milliárd helyett 7,25 milliárd forintba fog kerülni a jelenlegi állás szerint az új Hidegkuti Nándor Stadion, amit a West Bau Hungária és a ZÁÉV épít, és csütörtökön lesz a megnyitóünnepsége. 

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a függetlentényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Az állami közbeszerzéseken rendkívül sikeres ZÁÉV és West Bau 2015 novemberében nyerte el az új MTK-stadion kivitelezésére kiírt közbeszerzést. A beruházást eredetileg 4,78 milliárd forintra becsülte az MTK, de a nyertes cégek 6,3 milliárdos ajánlattal lettek befutók a tenderen.

Idén májusban megírtuk, hogy alvállalkozóként részt vesz a projektben a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. is, ami Mészáros Lőrinc, valamint Szíjj László (a Duna Aszfalt tulajdonosa) és a Körösaszfalt Mélyépítő Zrt. (ezt a céget vezeti Mészáros leendő veje, Pálffy Balázs) érdekeltségébe tartozik.

Az új stadion eredményjelzőit a múlt héten pornófilmmel avatták fel, a létesítmény megnyitóünnepsége pedig most csütörtökön lesz. A kapuk mögötti betonfalak miatt azonban már szeptember végén sokan megcsodálták a stadiont, amiről Deutsch Tamás klubelnök azt ígérte 2014-ben, hogy „Amikor felépül akkor nem lesz korszerűbb és modernebb stadion a világon”.

Az uniós közbeszerzési értesítőben most megjelent módosítás szerint az új Hidegkuti Nándor Stadion tovább drágul közel egy milliárd forinttal, a felek ugyanis megemelték a szerződés összegét 7,25 milliárd forintra.

A tájékoztató szerint az áremelkedés oka több műszaki tartalom módosulása, például nyomógombos csaptelepek helyett infrásak lesznek, bővítik az irodaterületeket, halogén helyett LED-es pályavilágítás lesz, elektromos autótöltőket alakítanak ki és elnöki sky-boxot építenek ki.

Az áremelkedésről beszámoló hirdetményben ugyanakkor az is szerepel, hogy három, korábban betervezett tétel elmarad az új MTK-stadionból: a napelemes rásegítő rendszer kiépítése, a homlokzati hálók és a mozgássérült pódium kialakítása. Megkérdeztük az MTK-t, hogy valóban kimaradnak-e ezek a tételek, és ha igen, miért, de egyelőre még nem kaptunk választ Deutsch Tamás klubjától.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás