Egyéb

Nem indul el a közpénzügyi szakújságíró képzés a Közszolgálati Egyetemen

 

Pedig szívesen továbbképeztem volna magamat.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a függetlentényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

2016. augusztus végén jött ki a hír, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közpénzügyi szakújságíró képzést indít.

A képzés célja, hogy 2 félév alatt „a hallgatók elsősorban azokkal a szakmai irányzatokkal ismerkedjenek meg az oktatás során, amelyek a pénzügyi-gazdasági világválság megjelenése óta egyre meghatározóbbá válnak a gazdaságpolitikában és a közgazdaságtanban”.

Az egyetemi vagy főiskolai diplomával már rendelkező hallgatók a tanterv szerint jogi, gazdasági és médiatovábbképzésben részesülnek, a 2. félév végén pedig szakdolgozatot kell írniuk.

Kíváncsiak voltunk, hogy milyen lehet a képzés, ezért beadtam a jelentkezésemet. A 7000 forintos intézményi eljárási díj befizetéséről szóló igazolás mellett kellett küldeni szakmai önéletrajzot (és természetesen a felsőoktatási végzettséget igazoló diplomamásolatot is).

Sajnos azonban az NKE ma levelet küldött, amelyben arról tájékoztattak, hogy a képzés nem indul el. Ennek az indokát nem árulták el, de azt azért hozzátették, hogy ha a következő félévben érdekelne minket a szemeszterenként 150 ezer forintos képzés, mindenképpen jelezzük.

 

Képkivágás2

 

D. Kovács Ildikó

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás