![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Mintegy 305 millió forintért Pintér Sándor belügyminiszter egykori érdekeltsége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. vigyázhat a Pro-Tectum Partner Kft.-vel közösen a Terror Házára és annak kiállításaira.
A Civil Zrt. és a Pro-Tectum Partner Kft. közösen láthatja el „a Terror Háza Múzeum és az előtte lévő két műtárgy (vasfüggöny emlékmű és berlini fal darabja) és az időszaki kiállítások 24 órás, folyamatos őrzés-védelmi feladatait – derült ki az EU-s közbeszerzési Értesítőben megjelent eredményhirdetésből.
A munkáért 304,9 millió forintot kapnak a tendert kiíró Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért (KKETTK) Közalapítványtól.
A két cég közösen nyújtotta be az ajánlatot, amelyen kívül másik nem is érkezett be. Az elbírálásánál „a nyertes ajánlattevő ajánlata HUF/fő/óra megajánlás alapján került kiválasztásra az ár értékelési szempont tekintetében.”
Hogy az őrző-védő vállalkozások saját embereikkel meg tudják-e oldani a feladat ellátását, nem tudni, mindenesetre alvállalkozókkal kapcsolatos információk nem szerepelnek a tájékoztatóban.
A belügyér egykori vállalkozása és partnere
A Civil Zrt.-t nem kell bemutatni, Pintér Sándor belügyminiszter volt cégének régi neve van a szakmában. Ismert, Pintér Sándor a 2010-es országgyűlési választások előtt értékesítette a vállalkozást a vagyonkezeléssel foglalkozó Prostasia Zrt.-nek. Az adásvétel érdekessége az volt, hogy a vevő az ügylet előtt pár hónappal, 2010. január közepén alakult, alaptőkéje ötmillió forint volt.
A tulajdonos váltás ellenére a Civil évről-évre hozza a formáját: 2014-ben 11,2 milliárd forintos, míg tavaly 12,4 milliárdos nettó árbevételt ért el. Mérleg szerinti eredménye mindkét évben 1,5 milliárd forint körül volt.
A Civillel kapcsolatban egy éve írta meg az Átlátszó, hogy a társaság többek között a Magyar Posta objektumait őrző JNT Security alvállalkozója volt és olyan működési struktúrát alakítottak ki, amellyel a vagyonőrök elégedetlenek voltak. Az emberek többségét ugyanis pár év alatt 9-10 cég is foglalkoztatta.
Kapcsolódó cikkek
A Bizalom Zrt. őrizheti a menekülteket mintegy 480 millió forintért
Milliárdos költségvetési csalást leplezett le, aztán sittre került a stróman
A 2014-ben létrehozott Pro-Tectum Partner Kft. tulajdonosa Sári Szabolcs. A cég már alakulásának évében is 58,5 millió forintos árbevételre tett szert. 2015-ben meghaladta a 260 millió forintot, mérleg szerinti eredményként pedig 8,6 millió forintot könyvelhetett el.
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!