Egyéb

Kiöregedett kisrepülőgépek helyett mintegy 352 millió forintért vásárol újakat a HM

A csehektől szerez be könnyű kiképző-, felderítő- és futárrepülőgépeket a Honvédelmi Minisztérium (HM) – derült ki az uniós Közbeszerzési Értesítő legújabb számából. Ezzel a tárca a több mint húsz éves Jak-52-es gépeket cserélheti le.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

A csehországi Zlin Aircraft a. s.-sel írt alá szerződést – hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás során – a honvédelmi tárca két ICAO típusú „A”kategóriás kiképző, valamint két ugyanilyen típusú könnyű felderítő- és futárrepülőgép megvásárolására idén július végén. A megállapodásban szerepel  – mint az eljárás eredményéről szóló tájékoztatóban olvasható – a gépek használatához szükséges képzés megtartása is.

A HM szolnoki helikopter bázisára kerülő gépekért az előzetesen becsült nettó 314,9 millió forint helyett 351,9 milliót fizet a minisztérium. A Zlin Aircraft alvállalkozókat is igénybe vesz majd a gépátvétel, a kiképzés és a logisztikai támogatás lebonyolítására.

A repülőgép-beszerzés meghirdetésekor idén januárban, a sajtóban megjelent, hogy a tender révén a kiöregedett és javításokra szoruló Jak-52-es gépeket cseréli le a HM. Hogy ennek eljött az ideje, jelezte az is, hogy tavaly nyáron az egyik ilyen típusú kiképző repülőgép hajtómű-meghibásodás miatt balesetet szenvedett és az egyik pilóta súlyosan megégett. A Jak-52-eseket egyébként még 1994-ben szerezte be a Honvédelmi Minisztérium.

 

MTI Fotó: Mészáros János

MTI Fotó: Mészáros János

 

Simicskó István honvédelmi miniszter egyik nyilatkozatában megemlítette, hogy a Jak-52-es repülőgépek javítása mintegy 168 millió forintot tenne ki. Ehelyett most a minisztériumnál új gépek beszerzését választották.

Csikász Brigitta

A fotó: innen.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás