Egyéb

Pintér Sándor volt cége a Terror Házára is vigyázhat

Mintegy 305 millió forintért Pintér Sándor belügyminiszter egykori érdekeltsége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. vigyázhat a Pro-Tectum Partner Kft.-vel közösen a Terror Házára és annak kiállításaira.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

A Civil Zrt. és a Pro-Tectum Partner Kft. közösen láthatja el „a Terror Háza Múzeum és az előtte lévő két műtárgy (vasfüggöny emlékmű és berlini fal darabja) és az időszaki kiállítások 24 órás, folyamatos őrzés-védelmi feladatait – derült ki az EU-s közbeszerzési Értesítőben megjelent eredményhirdetésből.

A munkáért 304,9 millió forintot kapnak a tendert kiíró Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért (KKETTK) Közalapítványtól.

A két cég közösen nyújtotta be az ajánlatot, amelyen kívül másik nem is érkezett be. Az elbírálásánál „a nyertes ajánlattevő ajánlata HUF/fő/óra megajánlás alapján került kiválasztásra az ár értékelési szempont tekintetében.”

Hogy az őrző-védő vállalkozások saját embereikkel meg tudják-e oldani a feladat ellátását, nem tudni, mindenesetre alvállalkozókkal kapcsolatos információk nem szerepelnek a tájékoztatóban.

A belügyér egykori vállalkozása és partnere

A Civil Zrt.-t nem kell bemutatni, Pintér Sándor belügyminiszter volt cégének régi neve van a szakmában. Ismert, Pintér Sándor a 2010-es országgyűlési választások előtt értékesítette a vállalkozást a vagyonkezeléssel foglalkozó Prostasia Zrt.-nek. Az adásvétel érdekessége az volt, hogy a vevő az ügylet előtt pár hónappal, 2010. január közepén alakult, alaptőkéje ötmillió forint volt.

A tulajdonos váltás ellenére a Civil évről-évre hozza a formáját: 2014-ben 11,2 milliárd forintos, míg tavaly 12,4 milliárdos nettó árbevételt ért el. Mérleg szerinti eredménye mindkét évben 1,5 milliárd forint körül volt.

A Civillel kapcsolatban egy éve írta meg az Átlátszó, hogy a társaság többek között a Magyar Posta objektumait őrző JNT Security alvállalkozója volt és olyan működési struktúrát alakítottak ki, amellyel a vagyonőrök elégedetlenek voltak. Az emberek többségét ugyanis pár év alatt 9-10 cég is foglalkoztatta.

Kapcsolódó cikkek

A Bizalom Zrt. őrizheti a menekülteket mintegy 480 millió forintért

Fantomcégek a postatelepen – a Civil Biztonsági Zrt.-től az Új Hebridákig tart a vagyonőrök alvállalkozói lánca

Milliárdos költségvetési csalást leplezett le, aztán sittre került a stróman

A 2014-ben létrehozott Pro-Tectum Partner Kft. tulajdonosa Sári Szabolcs. A cég már alakulásának évében is 58,5 millió forintos árbevételre tett szert. 2015-ben meghaladta a 260 millió forintot, mérleg szerinti eredményként pedig 8,6 millió forintot könyvelhetett el.

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás