Egyéb

700 milliós mínuszban az MNB-s sztáralapítvány

Hamarosan megkezdődnek az építési munkák a jegybanki alapítványok által Matolcsyfalván megvásárolt volt MÁV-üdülőben, a geológiai jelentés már ki is került a falu honlapjára. A megrendelő PAGEO Alapítvány pedig az éves beszámolóját tette közzé, e szerint a mérleg szerinti vesztesége meglehetősen tetemes, 708 millió forintra rúg.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

Drága lesz – köznapi nyelven erre lehet következtetni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem geotechnika és mérnökgeológia tanszékének áprilisban elkészült mérnökgeológiai jelentéséből, amelyet a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány megrendelésére készítettek a tavaly jegybankközelbe került balatonakarattyai volt MÁV-üdülőre tervezett építkezések előkészítéséhez.

A jelentés a közeli napokban került fel a Matolcsy György jegybankelnök felesége, Matolcsy Gyöngyi polgármester vezette település honlapjára.

Az egyetem szakértő kiemelték: a terület egy korábbi jelentős felszínmozgást mutató magaspart lábánál helyezkedik el, az ingatlan észak-nyugati része az úgynevezett törmeléklejtő peremére esik, a laposabb, Balaton-parti rész ugyanakkor nem érintett a földmozgásokban. A kockázatok miatt a mérnök szakemberek azt ajánlják, bármilyen munka megkezdése előtt „kiemelten fontos és szükséges a részletes feltárás és mérnökgeológiai-geotechnológiai elemzés készítése”, s csak ezután derülhet a ki, mit lehet pontosan beépíteni.

A szaknyelven részletezett ajánlásokból annyi a laikus olvasónak is nyilvánvaló, hogy alapos munkára lesz szükség: „minden részterületen javasolt legalább egy szelvényben olyan feltárások végzése, amelyek elérik a törmeléklejtő alatti eredeti térszínt. (…) Mélygarázs munkatérhatárolásának számításához szükség van a magaspart teljes rétegsorára”.

Az MNB hat alapítványa nettó 890 millió forintért vette meg tavaly a volt MÁV-üdülő 6 hektáros területét, amelyben az akkori közlések szerint már idén nyártól oktatási és konferenciaközpont működne, s itt indul majd be az úgynevezett Magyar Vezetéstudományi Iskola is:

Közel egymilliárd forintért vettek MÁV-üdülőt a jegybank alapítványai Matolcsyfalván

Eközben az akarattyai szakértő jelentést megrendelő PAGEO tavalyi éves beszámolója is nyilvános lett az alapítvány honlapján. Ebből kiderül: az alapítvány bevétele alapvetően pénzügyi műveletei eredményeiből adódik (1,3 milliárd), a ráfordítások (2 milliárd) nyomán azonban tetemes veszteséget szenvedett el a 28 milliárd forint alapítói vagyonnal kitömött PAGEO.

Az alapítvány adózás előtti eredménye 708 millió forint veszteség volt 2015-ben, s kötelezettségei is meghaladták a 2 milliárd forintot.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás