Egyéb

Titkolja a kormányszóvivő, hogy mennyi támogatást kapott Soros Györgytől

Kovács Zoltán kormányszóvivő életrajzában egy Soros- és több CEU-ösztöndíj is szerepel. Megkérdeztük tőle ezek összegét, de nem árulta el. Holott épp a kormány szorgalmazza azt, hogy mindenki számoljon el az általa kapott külföldi támogatások összegével.

A kormány már 2014-ben elkezdte azt kommunikálni, hogy a külföldi támogatásokat kapó civil szervezetek mögött tulajdonképpen Soros György áll. A 2014-es választások után a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrizte a Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott támogatásokat, és ehhez egy nagyon erős kommunikációs kampány is társult.

A kormánypárti politikusoknál és a kormányközeli sajtóban ugyanis folyamatosan napirenden volt, hogy a kormánykritikus civilek külföldi finanszírozása egy nemzetközi összeesküvés része, és az egészet Soros György irányítja a háttérből, hogy megbuktassa a Fideszt.

Kovács Zoltán kormányszóvivő 2016. május 20-án az ATV-ben beszélt a migráció és Soros György között a kormány által felfedezni vélt összefüggésekről, ami kimondottan pikáns annak fényében, hogy Kovács nyilvánosan elérhető életrajzában több CEU-ösztöndíj is szerepel (a Közép-európai Egyetemet, angolul Central European University-t Soros György alapította 1991-ben), továbbá az is, hogy 1994-1995 között egy éves Soros/Foreign & Commonwealth Office Scholarship ösztöndíjjal tanult az oxfordi The Queen’s College-ben.

Ezért az ATV-s interjú másnapján egy egyszerű kérdéssel fordultunk a kormányszóvivőhöz: árulja el, hogy mekkora volt az életrajzában szereplő Soros- és CEU-ösztöndíjak összege. Néhány órán belül meg  is érkezett a válasz: nem mondja meg.

„Tisztelt Erdélyi Katalin!

Mivel a szóban forgó ösztöndíjakat pályázat útján nyertem el, illetve jellegüket tekintve nem minősülnek közpénznek, így nem gondolom, hogy azok összegéről tájékoztatást kellene adnom az Átlátszó olvasóinak.

Üdvözlettel:

Dr. Kovács Zoltán
kormányszóvivő”

Nem szerettük volna ennyiben hagyni a dolgot, ezért megmagyaráztuk, miért érdeklődünk az ösztöndíjak összege felől:

„Tisztelt Kovács Zoltán!

Köszönöm gyors reagálását. Nem is állítottam egy szóval sem, hogy közérdekű adatnak tartom az ösztöndíjai összegét, mivel azonban Ön annak a kormánynak a szóvivője, amely behozta a közbeszédbe a Soros-támogatások kérdését, véleményem szerint úgy lenne korrekt, ha Ön is beszámolna az ösztöndíjairól.

Különösen annak fényében, hogy néhány napja az ATV-ben emlegette Soros Györgyöt negatív kontextusban, illetve, hogy a sokat emlegetett civil szervezetek minden releváns információt tartalmazó közhasznú jelentései is nyilvánosak.

Üdvözlettel:

Erdélyi Katalin”

Sajnos erre a levelünkre azóta sem kaptunk választ a kormányszóvivőtől.

A kormányzati kommunikáció viszont május 25-re odáig habosította a témát, hogy Lázár János szerint titkosszolgálati jelentések is bizonyítják, hogy nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze állna.

Vagyis Lázár elismerte, hogy a titkosszolgálatok megfigyelik a kormány által ellenzékinek vélt civil szervezeteket, majd rögtön le is szögezte, hogy az említett jelentések nem nyilvánosak.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás