Egyéb

Csetényi Csaba cége reklámozhatja a 2007-2013 közötti EU-s fejlesztéseket

Mert a Miniszterelnökség szerint csak ő alkalmas a 335 milliós feladatra.

 

banner2_mozgo_2

 

Rogán Antal pasa parki szomszédjának sikerszériája folytatódik: ma kiderült, (ahogy azt a Magyar Nemzet is megírta) hogy még a budapesti gyógyfürdők reklámozására kiírt tender megnyerése előtt ő lett a befutó a Miniszterelnökségnél is.

Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent eredménytájékoztató szerint a Lázár János által vezetett Miniszterelnökség még 2015. december 2-án döntött arról, hogy a Csetényi Csaba tulajdonában lévő Network 360 Kft. bízza meg egy nettó 335 milliós keretszerződéssel a 2007–2013-as fejlesztési időszak záró kommunikációs kampányához kapcsolódó PR-feladatokkal.

Persze nem volt nagy munka a nyertes kiválasztása, hisz a Network 360 volt az egyetlen ajánlattevő a tenderen.Természetesen nem véletlenül, hiszen a Miniszterelnökség hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytatott le.

A hivatalos indoklás szerint azért nem hirdettek nyílt versenyt, mert a szolgáltatás teljesítését MŰSZAKI okokból kizárólag egy meghatározott ajánlattevő képes teljesíteni. Ez pedig nem más, mint Csetényi Csaba cége.

A részletekről egyelőre keveset tudni, az biztos csak, hogy a a megbízás a VOP, a TÁMOP, és TIOP programokkal kapcsolatos. A kiírás szerint lesznek sajtórendezvények, rádióreklámok, és valamilyen filmek is. Bár a hirdetményben nem szerepel, de valószínűleg láthatunk majd óriásplakátokat is, hisz anélkül nincs reklámkampány, pláne nem állami.

Kuna Tibor cége kapta az OEP rendezvényeit

Kuna Tibor cégének, a Trinity International Communications Kft.-nek végre szerencséje volt. Múltkor ugyan elég rosszul szerepelt egy tenderen, és a budapesti gyógyfürdők reklámozására is hiába pályázott, de az Országos Egészségbiztosítási Pénztár idei rendezvényeinek megszervezését sikerült megnyernie. Nem nagy összeg mondjuk, de több a semminél.

Kapcsolódó postok

Rogán szomszédjának cége reklámozhatja a budapesti gyógyfürdőket is

Szijjártó haverja rosszul, Rogán szomszédja jól szerepelt egy közbeszerzésen

Február 19-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy az OEP idei rendezvényeinek megvalósítására kiírt tendert a legolcsóbb ajánlattal a Trinity Communications nyerte, így vele írták alá a nettó 19,6 millió forintos keretszerződést január 13-án.

A megállapodás értelmében a Trinitynek 70 fő alatti, 70-400 közötti, és 400 fő feletti résztvevős rendezvényekre kell különböző italokat és ételeket szállítania, továbbá élővirág-dekorációt, fényképészt és rendezvénymenedzsert biztosítania.

Az OEP tenderén még két másik cég indult, a Kisfalvi Gábor tulajdonában lévő Shortcut Communication Kft., valamint az Art Treasure Kft., aminek az a Hajdu Ákos a tulajdonosa, aki 2012-ben rövid ideig Kuna Tibor egy másik cégének, a Young&Partners Kft.-nek volt ügyvezető igazgatója.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2