Egyéb

Másfélmilliárd forintos kommunikációs kampány adataiért pereljük a Miniszterelnökséget

2015. augusztus 4-én gyorsított, meghívásos közbeszerzési pályázatot hirdetett meg a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a kormányablakok népszerűsítésére. A pályázat benyújtására 10 napos határidőt tűztek ki. A gyorsított meghívásos tenderre egy ajánlat érkezett, a HG 360 Reklámügynökség Kft. meg is nyerte a nettó 1 574 803 149 forintos (bruttó 2 milliárd) tendert.

 

banner2_mozgo_2

 

A napi.hu szerint a rendkívüli sürgősséget az uniós pénz mielőbbi elköltésével indokolta a hivatal: a 2007-2013-as uniós időszakban rendelkezésre álló technikai segítségnyújtási keretet (kommunikációs költségek) 2015 végéig lehet felhasználni. A kormányablakok kommunikációs kampányát pedig – a közbeszerzési kiírás szerint – november 15-ig lebonyolítanák. A hivatal szerint ezért volt szükség a gyorsított meghívásos közbeszerzésre.

A kampány célja annak bemutatása, hogy „egy valóban szolgáltató államigazgatási rendszer jön létre Magyarországon, ahol az ügyintézés technikai feltételrendszere és a humán állománya egyaránt alkalmas arra, hogy valós segítsége legyen az állampolgároknak az ügyintézés során.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal azt várja, hogy tévében, rádióban, újságban és az interneten is hirdessék a kormányablakokat, legyen hozzá egy kreatív koncepció, kampányoljanak a Facebookon, készüljenek videók a YouTube-ra, és legalább három hónapon át egy külön weboldal is működjön a témáról. Egymillió példányban egy magazin is megjelenik a kampány idején, három reklámfilmet is legyártatnak, az internetre pedig egy filmsorozat készül a kormányablakok hasznáról. Ezen kívül 40 helyszínen rendezvényeket is kell szerveznie a győztes pályázónak.

A HG 360 az első bevándorlós állami kampányt is megnyerte 2015 nyarán, nettó 300 millió forintból kampányoltak, szintén hirdetmény közzététele nélküli, egyszereplős közbeszerzésen kapta meg a cég a munkát.

Szeptemberben ismét hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljáráson bízta meg a kormányzat a HG 360 Reklámügynökség Kft.-t a migrációs helyzettel kapcsolatos újabb belföldi kommunikációs kampány hirdetési feladataival nettó 300 millió (bruttó 381 millió) forint keretösszegben.
A HG 360 ezenkívül a Affiliate Network Kft-vel konzorciumban az egyik nyertese volt a Nemzeti Kommunikációs Hivatal egy évre 25 milliárd forint keretösszegű, kormányzati kommunikációs feladatok ellátására kiírt közbeszerzésének.

Ezek után senki sem csodálkozott azon, hogy a „Magyar Reformok Működnek” kampányt is a HG 360 nyerte,  nettó 600 millió forintos keretösszegből zajlik jelenleg is a kampány.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly év végén került át a Miniszterelnökségtől a Rogán Antal vezette propagandaminisztériumba, ez azonban nem akadályozta meg a HG 360-at hogy „meghívják” a tenderekre „sürgősséggel” és egyedüli ajánlattevőként nyerjen. Ugyanis a HG 360 Kft. egyik ügyvezetője és közvetett tulajdonosa – a Hamu és Gyémánt Média Kft.-n keresztül – Csetényi Csaba, aki a II. kerületi Pasa Parkban lakik, ott ahol Rogán Antal is. A kormányablakos közbeszerzés után egyébként Csetényi lett a kft. egyedüli tulajdonosa, a cég neve pedig HG 360 Kft.-ről Network 360 Kft.-re változott.

A kormányzati propagandakampányok királya ez a kormányablakos kampány.

Eleve elég értelmetlennek tűnik hirdetni a kormányablakokat, hiszen bárki aki útlevelet, lakcímkártyát, ügyfélkapu hozzáférést szeretne az tudja, hogy a kormányablaknál tudja elintézni, ez olyan, mintha a NAV-ot hirdetnék, hogy nekik kell benyújtani az adóbevallást.

Másrészt a nettó 1,57 milliárd / bruttó 2 milliárd forint hatalmas összeg, az országos, tényleg minden csapból folyó aktuális kormányzati gyűlölet és/vagy propagandakampányának duplája – négyszerese!

Nézzük mi valósult meg belőlük:

Az oldal elkészült.

A három TV-reklám elkészült.

A rendkívül kínos, amatőrszínházas 30 részes websorozat is elkészült. A 3-4 perces filmek (30. rész!!!) a teljesen felesleges pénzszórás mementói. Egyet sem merek ide beilleszteni, mivel a nyugalom megzavarására alkalmasak.

Indítottak a reblog.hu-n egy blogot, utolsó bejegyzés 2015.december 15.

Lezavartak november-decemberben egy 40 állomásos Kormányablak Roadshowt. A siker frenetikus volt. A kecskeméti roadshow:

 

Screenshot_01947

 

Ahogy Zalaegerszegen is. Vagy Hódmezővásárhelyen. Vagy Hajdúböszörményen is:

 

23497910_5244ca7a7c76f72bc6faa7e51e90c302_xl

 

A kampány pont kapóra jött az Új Fideszes Médiabirodalom támogatására (is): 888.hu, magyaridok.hu, faktor.hu, pestisracok.hu, hirado.hu, mindegyiken futottak a kormányablak népszerűsítő hirdetések, más portálokon nem is nagyon találkozhattunk a hirdetésekkel.

Jutott hirdetés a nyomtatott médiába is, Habony Árpád ingyenes lapjába, a 24 oldalas Lokálba például 3 egész oldalas hirdetés. Nyilván 1 oldal nem volt elég, a Lokál-olvasók gyorsan felejtenek, de most hogy háromszor is látták, rohantak is új lakcímkártyát csináltatni. A 24 oldalas újságban amúgy 10,5 oldal volt állami hirdetés.
(Aktuális az atlatszo.hu-n: Ingyenes hetilap közpénzzel kitömve – mennyibe kerül a Lokál az adófizetőknek?)

 

lokál

 

Közérdekű adatigényléssel fordultam a Miniszterelnökséghez, hogy pontosan kikhez, hova és mennyi folyt el ebből a bruttó 2 milliárd forintból, hol mennyiért vásároltak hirdetést, milyen tételekből áll össze ez a kampány.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az „Európai Unió társfinanszírozásával megvalósult, illetve megvalósuló kormányablakok működésének bemutatására és népszerűsítésére” vonatkozó kommunikációs kampányban beérkezett teljesítésigazolásokat és számlákat, melyből kiderül, hogy a nettó 1,57 milliárd forintos összegből mely címeken milyen összegek kerültek kifizetésre.

Számtalan ilyen adatigénylésünk volt már (példa1, példa2) amelyek segítettek megtudni, hogy a közpénzek milyen tételeken keresztül milyen cégekhez kerültek.

Most viszont a Miniszterelnökségtől ilyen válasz érkezett:

 

Screenshot_01950 Screenshot_01951

 

 

Végül is csak azt ne árulták el, hogy hova kerültek az adófizetők százmilliói, a nettó 1 574 803 150 forint.

A Miniszterelnökség igen kreatív volt az adatok megtagadása kapcsán.

A Miniszterelnökség a nyári nemzeti konzultáció kampányköltségeinek részletes adatai kiadásának megtagadása kapcsán üzleti titokra hivatkozik (ott a következő tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken folyamatban van), de kreativitásukat mutatja, hogy ebben az ügyben új érveket találtak.

Most az Infotörvény kettővel ezelőtti, emlékezetes módosításával bekerült szabályra hivatkozva állítják, hogy a számlákat és teljesítési igazolásokat a költésekhez azért nem adhatják ki, mert az a gazdálkodásuk átfogó, számlaszintű ellenőrzése lenne, amire csak az Állami Számvevőszék vagy a KEHI lenne jogosult, mi pedig egyik sem vagyunk.

Sajnos azonban nem sikerült végigolvasni az érintett rendelkezést: az ugyanis – a NAIH korábbi állásfoglalásaival és az Infotörvény tavalyi módosításával összhangban – nem megtagadási ok, a törvény csak annyit enged meg, hogy „[e]rre való hivatkozással az adatkezelő az adatigénylést az igénylés tárgyát képező irat másolata helyett a jogviszony alanyainak, a jogviszony típusának, a jogviszony tárgyának, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás mértékének és teljesítése időpontjának megjelölésével is teljesítheti”.

Azaz ugyan a számlát és a teljesítési igazolást tényleg nem kell kiadni, azt azonban, hogy mi szerepel rajta, igen.

Az elutasítással szemben jogorvoslattal fogunk élünk, vagyis be fogjuk perelni a Miniszterelnökséget.

Ferencz „Zero” Gábor

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás