Belenyugodjak-e, ha az ügyészség szerint nem bűncselekmény, hogy az óvónő megkötözi a gyerekemet?

Múlt héten sokakat felháborított a hír, hogy az ügyészség szerint nem bűncselekmény az, ha az óvónő egy hároméves gyerek kezeit megkötözi. Mit tehet az, aki szerint nincs ez rendben, és továbbvinné az ügyet?

A hír kapcsán más esetek is szóba kerültek: lecelluxozott szájú gyerek, büntetésből ágy helyett földre fektetett ovis. Valószínűleg ezeket nem ugyanúgy ítéli meg mindenki, de az biztos, hogy a szülők túlnyomó többsége felháborodna, ha bármelyiket tennék a kiscsoportos gyerekével.

És nem nyugtatná meg őket, ha az ügyészség úgy döntene, hogy semmilyen felelősséggel nem tartozik a gyerekét a többi gyerek szeme láttára megkötöző óvónő. Milyen bűncselekmények jönnek egyáltalán szóba?

A büntetőeljárás kiskorú veszélyeztetése miatt indult meg, aminek lényege, hogy a kiskorú felügyeletére köteles  személy e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti. Az ügyészség szerint a megkötözés nem súlyos kötelességszegés, ezért a tett nem bűncselekmény, annak más következménye lehet.

Ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy mit jelent a súlyos kötelesség egy óvónő esetén, hiszen a kötelességei tételes felsorolása nem létezik. Ezért mérlegelési kérdés, hogy ki mit vél a kérdésről.

Mit tehet az, aki az ügyészségtől eltérően a megkötözést mégis súlyos kötelességszegésnek gondolja, vagy esetleg úgy véli, hogy az más bűncselekménynek minősülhet, amit nem vizsgált az ügyészség? Ugyanis szóba jöhet kényszerítés is, ami többek között akkor valósul meg, ha mást erőszakkal arra kényszerítünk, hogy valamit eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okozunk.

És lehet amellett érvelni, hogy a megkötözés olyan állapot eltűrésére kényszerítés, amely súlyos érdeksérelmet okoz, hiszen az megalázó, pláne nyilvánosan végrehajtva. Nem véletlenül szabályozzák még azt is, hogy mikor lehet valaki egy pszichiátrián megkötözni.

Három lehetősége is van az olyan szülőnek, aki ilyen helyzetben találja magát, és nem akarja annyiban hagyni a dolgot. Egyrészt élhet ún. pótmagánváddal, aminek lényege az, hogy a bíróság előtt az ügyészi szerepben a sértett által megbízott ügyvéd jár el. Ezzel lehetővé válik, hogy ne az ügyészség, hanem a bíróság mondjon ítéletet a sérelmesnek vélt ügyben.

Természetesen lehet polgári pert is indítani az óvoda ellen, amely a polgári jogi szabályok alapján felel az óvónő magatartásáért. Ebben az esetben a bíróság azt fogja megvizsgálni, hogy az óvónő magatartása sértette-e a gyerek személyiségi jogait, például emberi méltóságát vagy mozgásszabadságát.

Az óvoda felelőssége közel objektív, hiszen azt kell bizonyítania, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a gyerek magatartása idézte elő. Mivel a rosszul viselkedő gyerek nem működési körön kívüli ok, és a gyerek nem magát kötözte meg, így jó eséllyel megnyerjük a pert, aminek megindítására van öt évünk.

De szóba jön másik út is: lehetséges az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulni az embertelen, megalázó bánásmód sérelme miatt. Ugyanis az Emberi Jogok Európai Egyezménye értelmében tilos a megalázó bánásmód, ami nem csak azt jelenti, hogy az állami alkalmazottak nem sérthetik az állampolgárok emberi méltóságát. Az is következik belőle, hogy ha erre mégis sor kerülne, annak következménye lesz.

Ilyen esetben ráadásul a bíróság nem elégszik meg sima polgári jogi kártérítéssel, korrekt nyomozást és büntetőjogi szankciót is elvár. Ha ez elmarad, van esély a nemzetközi bíróság előtt is elégtételt nyerni.

A fentiek mindazonáltal nem értelmezendők az alapul szolgáló ügyekben való állásfoglalásként, hiszen minden részletet nem ismerünk belőle. De az tanulság, hogy hasonló esetekben az ügyészséggel egyet nem értőknek vannak még lehetőségei jogi úton elégtételt venni az őket, illetve gyermeküket ért sérelemért.

M. Tóth Balázs

Fotó: innen.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.