Egyéb

Kétszázmillió forintért vesz új rabszállító járműveket a BVOP

Huszonöt klimatizált, 125 lóerős rabszállító járművekkel gazdagodik a büntetés-végrehajtás járműparkja. Az új járművek beszerzésének értéke kétszázmillió forint. A régi, elamortizálódott „kisrabókat” leselejtezik.

Mintegy kétszázmillió forintért vesz új rabszállító járműveket a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a Scorpio Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-től. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredményhirdetés előtt, már év elején beszámolt erről a büntetés-végrehajtás, a szervezet honlapján néhány mondatos hírben jelentették be a járműbeszerzést.

A Scorpio Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel kötött szerződést egy évvel ezelőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal „pilóta nélküli repülő eszköz” beszerzésére. A drónokat a cigarettacsempészet elleni harcban tervezték bevetni. A társaság értékesítésének nettó árbevétele – a cégnyilvántartás adatai alapján – 2014-ben 1,2 milliárd forint volt, 2013-ban pedig 1,3 milliárd.

„A vásárlás oka, hogy a kis befogadóképességű fogvatartotti szállítójárművek közül több mint ötven gépjármű kora, illetve futásteljesítménye meghaladta az amortizációs csere határát jelentő tízéves kort és a megtett 250 ezer kilométeres futásteljesítményt” – írták az Átlátszó megkeresésére.

Megjegyezték, hogy a magyar büntetés-végrehajtási szervezet fogvatartotti szállítójármű flottája kis-, közepes- és nagy befogadóképességű járművekből áll. Ezek közül „kisrabóból” van a legtöbb, amelyeket a bírósági és egyéb előállítások, valamint a célszállítások során használnak.

A huszonöt új, kis befogadóképességű fogvatartotti szállítójármű Opel Movanók, amelyekben a vezetőn kívül nyolc személy szállítására alkalmasak. „A mintegy nettó 8 millió forintba kerülő új gépkocsik 125 lóerős motorral, klimatizált utas- és szállítótérrel, valamint korszerű LED fényforrású megkülönböztető jelzéssel rendelkeznek.”

A BvOP közlése szerint a nyertes pályázó nyilatkozatot tett arról, hogy a teljesítés során a közbeszerzés értékének maximum tíz százalékáig vesz igénybe alvállalkozót. Az új gépjárművek az idei év első félévének végéig érkeznek meg a szervezethez.

Opcionálisan megrendelt a büntetés-végrehajtás további 12 rabszállítót, ezeket legkorábban novemberben vehetik használatba. „Az új szállítójárművekből a PPP konstrukcióban működő börtönök kivételével valamennyi büntetés-végrehajtási intézet kap.”

Hozzátették még azt, hogy az új rabszállítókkal azonos számú járművet leselejteznek majd.

Csikász Brigitta

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás