Egyéb

Berobbant a közbeszerzési piacra a Strabag rejtőzködő cége: 5,7 milliárdos projektet nyert az STR Építő

2015 ősze előtt nem szerepelt a Strabag leányvállalata közbeszerzéseken, most egy hét alatt két projektet is elnyert.

5,7 milliárd forintért újíthatja fel a budafoki kocsiszínt az STR Építő Kft. – jelent meg a január 25-i Közbeszerzési Értesítőben, a szerződést még 2015 novemberében kötötték.

A közbeszerzési adatbázis szerint az STR Építő új szereplő a piacon, a mostanival együtt összesen két közbeszerzést nyert el.

Ahogy arról korábban írtunk, január 18-án jelent meg az eredménye a Közbeszerzési Értesítőben annak a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásnak, amelyet a Sóstói Stadion bontására írt ki a tulajdonos székesfehérvári önkormányzat. Ezek szerint nettó 148 388 409 forintért az STR Építő Kft. végezheti el a munkálatokat.

A mezszponzor Strabag cége bontja Garancsi klubjának stadionját

Az STR Építőt 2002-ben alapították, egyik tulajdonosa a Strabag-MML, a másik pedig a Számító- és Ügyviteli Központ Kft., amely szintén Strabag-érdekeltség. A cégnek 2014-ben 202 millió forintos árbevétel mellett 71 millió forintos nyeresége volt.

D. Kovács Ildikó

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2