Egyéb

140 millióért terveztetik az MMA székházát Fekete Györgyék

Gyorsított eljárásban, mert sürgősen költöznének.

Az EU-s közbeszerzési értesítőben január 19-én megjelent eredménytájékoztató szerint január 4-én döntött úgy a Fekete György által vezetett Magyar Művészeti Akadémia, hogy „Az MMA székházának megvalósításához szükséges építészeti-műszaki tervezési tevékenység végzése” tárgyú szerződést köt az ABC Group Kft.-vel.

Ez a cég volt az egyedüli ajánlattevő, pedig az MMA tendere nyílt eljárás volt, csak éppen gyorsított. Ennek szükségességét a Művészeti Akadémia azzal indokolja, hogy sürgős a költözés:

„Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (10) bekezdésére tekintettel határozott meg rövidebb határidőt, mivel a beszerzés kivételesen indokolt és sürgős a következők miatt: A Magyar Művészeti Akadémia épületbe költözésének céldátuma 2017 szeptembere, így a teljes beruházás (beleértve az építési beruházást is) megvalósításának szűk határideje indokolja a tervezés tekintetében ezen közbeszerzési eljárásfajta választását. A feladat összetett, 2 ingatlant és 2 városszabályozási területet érint egyidejűleg, egyéb eljárásfajta alkalmazása esetén a teljes körű tervezési munka időszükséglete nem lenne biztosított. Erre tekintettel indokolt a gyorsított nyílt eljárás alkalmazása.”

Az Újlengyelre bejegyzett ABC Group Ingatlan Fejlesztő és – Üzemeltető Kft. (nem mi nem tudunk helyesírni, tényleg ezen a néven szerepelnek a cégjegyzékben) tulajdonosai az ugyanarra a budapesti lakcímre bejelentett Stachó Balázs, Stachó Balázsné, dr. Stachó Krisztina, és Magyar-Stachó Andrea.

A cég nettó árbevétele fokozatosan emelkedett az évek során: 2010-ben 15,2 millió, 2014-ben már 46,2 millió forint volt, amikor is a vállalkozás 1,2 millió forint adózott eredményt produkált.

A mostani 140 milliós MMA-s megbízás értéke több, mint az ABC Group Kft. elmúlt négy évi nettó árbevétele összesen.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten szolgáltatta. Kép innen.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás