Az oszlopháború nyilvánvalóan egy újabb fejezete a Simicska kiszorítását célzó lépéseknek. A történet legfontosabb új dimenziója, hogy a Simicska-Orbán csörték, melyek korábban a tárgyalóteremben, cégbíróságon, ügyvédek között zajlottak, most átkerültek az utcára. A fővárosi önkormányzat a jogi hercehurca helyett/előtt direktbe hozzányúlt egy vállalkozás magántulajdonához, elkezdte elszállíttatni az oszlopokat.
A szerződés ilyen módon való semmissé nyilvánítása továbbra is beleillik abba az állami koncepcióba, amely látványosan kimutatja, hogy nem sokat törődik a jogi keretekkel, ha éppen úgy kívánja az érdeke.
A legérdekesebb momentum a fizikai erőszak alkalmazásának monopóliuma körüli, elsősorban szimbolikus összecsapás. Az őrző-védők kiküldésével Simicska valamilyen szinten az állam monopóliumát kérdőjelezte meg, hiszen egy „magánhadsereggel” szálltak szembe az állammal.
Max Weber szerint a fizikai erőszak monopóliuma a a modern állam legfontosabb meghatározó eleme. Bakondi válaszát, a karhatalommal való fenyegetést, szintén felfoghatjuk szimbolikus üzenetként, hiszen a nap végén mégiscsak a politikai hatalom képes a gazdasági hatalom képviselőit a rendőrrel elvitetni.
Összefoglalva az új fejlemény az oszlopháborúban az az, hogy a Simicska-Orbán háború a jogi mezőből átkerült az utcára, ahol emberek fizikailag is összecsaphatnak.
Simicska egyértelműen húzogatja a macska bajszát, és az állam alapvető privilégiumait, még ha kicsiben is, feszegeti. A kérdés csak az, hogy az állam (Orbán) elmerészkedik-e addig, hogy ténylegesen használja a karhatalmat.
Ami érdekes lehet még kormányzati szempontból, hogy 9 évig az önkormányzat nem vette észre, hogy a Mahír szerződés „fontos közérdeket sértene” és “súlyosan korlátozná a fővárosi közterületek feletti rendelkezési jogát” és „jóerkölcsbe ütközne”.
Engem ez kicsit a BudaCash/Quaestor ügyre is emlékeztet, hiszen az eddigi információk alapján ott is az történt, hogy az MNB és egyéb hatóságok évekig nem vették észre hogy milliárdokat tüntetnek el a brókercégek – aztán hirtelen ráeszméltek.
Mindkét eset ugyanazért problémás.
Egyrészt, ha az állam (MNB, fővárosi önkormányzat stb.) tudott róla, hogy az állam ellenőrzése alá tartozó (BudaCash) vagy vele szerződésben álló (Mahír) szereplők „fontos közérdeket” sértenek, akkor egyértelműen korrupcióról vagy egyéb bűncselekményről beszélhetünk.
Másrészt, a jó minőségű kormányzás nem csak azt jelenti, hogy jó szabályokat alkotunk, hanem hogy aktívan monitorozzuk a már meglévő szerződéseket, intézményi struktúrákat, hogy megfelelően szolgálják az össztársadalmi célokat.
Ha kormányzat vezetői évekig nem veszik észre a rossz működést egy-egy területen, az egyértelműen az állam felelőssége.
Jancsics Dávid
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
