Egyéb

A Fidesz korábbi elnöki tanácsadója a Quaestor kommunikációs igazgatója

Van egy olyan érzésünk, hogy a Quaestor-ügyet egy picit nehezebb lesz szoci brókerbotrányként tálalni. Hogy miért?

Hát mivel a Fidesz holdudvarához, politikusaihoz kapcsolódó szálak máris kezdenek felsejleni.

„Együtt pózolt Szijjártó Péterrel, valamint a Fazekas Sándor agrárminiszter által kitüntetett, de nemrég letartóztatott Kiss Szilárd moszkvai lobbistával, tolta a kormány szekerét kereskedőház és vízumközpont ügyében, öntötte a fociba a pénzt, Győrben pár tízmilliárdos ingatlanfejlesztésbe fogott az a Tarsoly Csaba, milliárdos vállalkozó, akinek az érdekeltsége a Quaestor-csoport. Ügyesen úgy vettek fel 60 milliárd forintot az emberektől kötvényen keresztül, hogy az ezt intéző cégnek mindösszesen 10 millió forint jegyzett tőkéje van. És újabb kölcsönökből fizethették ki az esedékes tartozásokat. A Matolcsy-féle jegybanki vezetés pár hónapja jóvá is hagyta, hogy a kötvényprogramot megtoldja a cég.” – írta a hvg.hu.

De van ennél direktebb szál is – olyan, amely a múltbeli munkakapcsolat révén közvetlenül Orbán Viktor pártjához köti a Quaestor-csoport egyik vezetőjét.

„24 órával a történtek után korai lenne még arról beszélni, hogy milyen hatással lesz ez a fociklubra. Lépésről lépésre kell haladnunk” – mondta az Origo megkeresésére, a Quaestor kommunikációs igazgatója, Bende Gyöngyi.” – olvasható a portál március 10-i cikkében.

Ki is Bende Gyöngyi?

Az első Orbán-kormány idején a közszolgálati tévé, az MTV szóvivője és elnöki  kabinetfőnöke, 2001-től a Híd Rádió Rt. marketing és PR-igazgatója. 2002-ben pedig – mint életrajzából kiderül – a FIDESZ elnöki tanácsadója, akinek feladatköre „a FIDESZ kommunikációjában való aktív részvétel.” 

bend

 

Vajon hogy fogja ezt Rogán Antal szoci brókerbotránynak eladni?

Papp László Tamás

Update: Bende Gyöngyi a múlt héten még személyesen kézbesített levélben fenyegetőzött és méltatlankodott a hvg.hu-nál a Buda Cash ügyben feltett kérdéseik megválaszolása helyett.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42