Egyéb

A főszerkesztők vihetik a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót is?

A Simicska-közeli médiabirodalom ma lemondott tartalmi vezetői közül többen papíron tulajdonosok, tisztségviselők is az egyes médiumokat kiadó cégekben is. Liszkay Gábornak például többsége van a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót kiadó cégben is.

Ma lemondtak az eddigi Simicska-közelinek tartott magyar jobboldali média tartalmi vezetői. A Magyar Nemzet honlapján február 6-án megjelent közlemény szerint Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese „lelkiismereti okokra” hivatkozva lépnek vissza pozíciójukból.

A lemondások közvetlen előzménye, hogy Simicska tegnap a Népszavának arról nyilatkozott, „Totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót”. A reklámadó miatt már korábban is írtak a Simicska-birodalom és az Orbán-kormány közötti törésvonalakról.

Az eseményeket egyelőre nehéz értelmezni – Simicska Lajos maga az Indexnek azt nyilatkozta, „maga is most olvasta a közleményt, hát én is. Kurvára meglepetésként ért, ezért ha megbocsát, akkor most leteszem, és megpróbálom kideríteni, hogy mi történt”. Liszkayt eddig Simicska közeli szövetségeseként ismerték, de Gajdicsot például kifejezetten orbánistának tartják.

Ha azonban Simicska-birodalom eddigi főszerkesztői tengelyt szeretnének akasztani az üzletemberrel, erre van komolyabb lehetőségük is: többen ugyanis papíron tulajdonosok, tisztségviselők is az egyes médiumokat kiadó cégekben.

Cégviszonyok

A Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap – és Könyvkiadó Kft.-ben az Opten adatai szerint minősített többségű befolyása van Liszkay Gábornak, és az ügyvezetői feladatokat is a most lemondott főszerkesztő látja el. (a kisebbségi tulajdonos a Simicska-közeliként ismert Pro Aurum Zrt.). A 2014 májusi taggyűlési állapot szerint Liszkaynak 174, a Pro-Aurumnak 36 szavazata volt.

A Hír Tv-t kiadó HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt.-ben a három igazgatósági tag egyike Liszkay, egy másik pedig a ma a Lánchíd Rádió főszerkesztői posztjáról lemondott Gajdics Ottó. A tulajdonosi viszonyok pontos megoszlásáról nincs aktuális információnk, mindenesetre 2013 tavaszáig a Pro Aurum 50% feletti befolyásal bírt, de Liszkay Gábornak is volt tulajdonrésze.

A Lánchíd Rádiót kiadó Lánchíd Rádió Kft. két tulajdonosa az Infocenter.hu Média Zrt. és Liszkay Gábor, de Liszkay a többségi tulajdonos. Az Infocenter.hu Média Zrt. Nyerges Zsolté, korábban Fellegi Tamás érdekeltségébe tartozott. Nyerges és Simicska közeli szövetségesnek számítanak.

Ezt az infografikát pedig tavaly augusztusban közölte a HVG, a jelzett tulajdoni arányok akkori adatok szerint pontosak voltak:

simis

 

Sarkadi Nagy Márton – D. Kovács Ildikó

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

Megosztás