Az ügyészség nem adja ki a kiszivárogtatások ügyében indult belső vizsgálatok jelentéseit

„Az ügyészség kiemelkedően fontosnak tartja az adatvédelemre és a biztonságra vonatkozó szabályok betartását és betartatását.” – amennyiben hitelt adunk a vádhatóság tájékoztatásának, akkor ezt el is kell hinnünk. 2010. január 1. óta mindössze egyetlen ügyben állapították meg ügyészségi dolgozó kiszivárogtatás miatti felelősségét. Azt is egy meglehetősen pitiáner magánügyben, lásd alább. Talán csak hallucinálunk valamennyien az utóbbi pár évben, amikor sorozatban értesülünk olyan dolgokról, ami ügyészségi dokumentumok kiszivárogtatására utal? De legalábbis ennek gyanúját veti fel? Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor mondhatjuk, hogy e téren nagy a látencia. Próbáltuk kikérni az ilyen ügyekben folyt belső vizsgálati jelentéseket – eddig sikertelenül.

Kiszivárogtatás/kiszivárgás alatt azt értjük, amikor egy intézmény – esetünkben jogalkalmazó közhatalmi szerv – valamit hivatalosan, formálisan nem akar publikálni, a nyilvánossággal megosztani, de az valahogyan mégiscsak „közkinccsé” válik. Évek óta szinte már rutinszerűen merül fel a nyilvánosságban a gyanú, hogy a jelenlegi kormánypárt által jelölt és megválasztott legfőbb ügyész, Polt Péter által irányított ügyészség kivételezett bánásmódban részesíti a kormánypárti médiát. Hogy sorozatosan jelennek meg ügyészségi forrásból származó értesülések ott. S hogy az ügyészség nem vizsgálja ki (és torolja meg jogilag) az ilyen kiszivárogtatásokat, így az vélelmezhetően informális felsőbb jóváhagyással, tudatosan és szervezetten zajlik.

Kíváncsiak lettünk hát, milyen belső vizsgálatokat indított az ügyészség eme gyanúk eloszlatása, kivizsgálása vagy megelőzése érdekében? S ezek kik ellen indultak, milyen eredménnyel végződtek. Az ügyészség több kiszivárogtatási ügyben is vizsgálatot indított, valamint eljárást kezdeményezett az utóbbi években. A Magyar Nemzet Simon-ügyben közölt cikke miatt (amelyben egy fogdaügynök jelentésére hivatkoztak) a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt tudatta a nagyközönséggel, hogy „minden körülményre kiterjedően a szükséges és törvényes lépéseket megteszi, és ennek eredményéről – a jogszabályi keretek között – tájékoztatni fogja a közvéleményt.”

A Katonai Ügyészség utasítására történt intézkedés a Blikk újságírójával szemben az Oszter-ügyben kijutott adatok miatt. S a KNYF indított vizsgálatot 2010 márciusában, amikor „közokirattal visszaélés gyanúja miatt, ismeretlen személlyel szemben rendelt el nyomozást azzal összefüggésben, hogy az oktatási minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatóságának felfüggesztett vezetője ellen folyó büntetőügyben a gyanúsított szeptemberi kihallgatási jegyzőkönyve egy internetes portál birtokába került, ahol azt közzétették.” (Ez a portál a kuruc.info volt.)

Itt konkrétan felmerült a gyanú, hogy a kiszivárogtatás „belső munka” lehetett. Mint a nyilatkozatokból kiderült, „az biztos, hogy az ügyészség faxgépéről küldték el az iratot, de azt állítólag nem tudni, hogy hova, így nem bizonyítható, hogy az ügyészség munkatársai bármiféle kapcsolatban állnának a szélsőjobboldali honlappal.” A Fővárosi Főügyészségnél, arra hivatkozva, hogy fél év után „már kinyomozhatatlan, hogy ki és hová juttatta el a jegyzőkönyvet”, hivatalosan nem beszéltek sem a belső vizsgálat, sem egy esetleges felelősségre vonás lehetőségéről.

Azt kértük a Legfőbb Ügyészségtől, hogy kiszivárogtatási esetekkel összefüggésben 2010. január 1. óta indult belső vizsgálatok listáját adják ki nekünk. Valamint arra is rákérdeztünk: mikor, milyen ügyben, ki(k) ellen indultak ilyen vizsgálatok, s milyen eredménnyel, következménnyel zárultak? Szerettük volna kikérni a vizsgálati jelentéseket is. (Amennyiben titkossá minősített anyagokról van szó, úgy ezeknek ama – legálisan közzétehető – részét, amelyekből fenti kérdéseinkre választ kaphatunk.) Ha ezeknek a vizsgálatoknak úgy a ténye, mint a tartalma titkosítva van, akkor pedig az iránt érdeklődtünk, mikor, milyen indokkal, és ki által lettek ezek titkosítva?

„A belső vizsgálatokra vonatkozóan kért adatok nem tartoznak a közérdekű adatok, illetve a közérdekből nyilvános adatok körébe. Ezen adatok az Infotv. alapján személyes adatoknak – illetve esetenként bűnügyi személyes adatnak – minősülnek, így azokat nem áll módomban megküldeni.” – válaszolta Fazekas Géza legfőbb ügyészségi szóvivő. De nem hagytuk magunkat lerázni.

Fazekas azt is tudatta velünk hogy „az ügyészi szervezet iratkezelési szabályzatának bevezetéséről szóló 6/1998. (ÜK. 1999/1.) LÜ utasítás 34. §-ának (1) bekezdése szerint az ügyészségi házi iratokról – az ügyészség teljes tevékenységi körét illetően – tájékoztatás nem adható, kivéve, ha a nyilvánosságra hozatalt a legfőbb ügyész közérdekből engedélyezi. Ezen szakasz (2) bekezdése szerint a házi iratokba az ügyészi szervezet tagjai közül csak azok tekinthetnek be, akik erre munkakörük, illetve felhatalmazásuk alapján jogosultak.”

Ezzel kapcsolatban felhívtuk a szóvivő figyelmét, hogy egy belső (fegyelmi) vizsgálat nem büntetőeljárás. Tehát arra (illetve az azt dokumentáló „házi iratra”) nem vonatkozik a teljes nyilvánosság-kizárás. A büntetőeljárási részben, büntetőeljárások esetében az ügyészségnek igaza van: ott egyértelműek a paragrafusok, a nyilvánosság kizártsága a főszabály – még akkor is, ha nem személyes adatra vagy minősített iratokra vonatkozik a megkeresés.

Ezzel nincs is elvi gond: ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás hatékonyan működjön, a nyilvános bírósági szakaszhoz tényleg az kell, hogy a rendőr és az ügyész mindent megismerhessen, viszont a nyilvánosság elé csak azt tárja, ami szerinte segíti a nyomozást. Minden információra viszont, ami nem konkrét büntetőeljárással áll összefüggésben, ott a hivatkozott – amúgy is csak az ügyészekre, ügyészségre kötelező, az újságíróra, mint külsős adatkérőre semmilyen joghatással nem rendelkező – legfőbb ügyészi utasítás nem változtat azon a főszabályon, hogy alapból minden nyilvános. Így a „házi iratok” sem védhetőek jobban vagy másként, mint általában a döntés-előkészítő iratok, azaz védhetően megtagadni csak addig lehet az iratok kiadását, amíg nincs döntés azok alapján, utána meg csak nagyon szűk körben.

Tehát az Átlátszó változatlanul úgy gondolja, lenne jogalap adatot kérni az említett belső vizsgálatokról. (Az biztosan nem igaz, hogy minden ilyen adatkérés automatikusan megtagadható lenne.) Konkrétan és ismételten érdeklődtünk tehát, hogy amennyiben egy ilyen jelentésnek a tartalma (legalábbis teljes egészében) nem publikus, akkor a vizsgálat ténye, illetve eredménye sem az? (Fentiek alapján annak kellene lennie.)

Az pedig biztosan közérdekű adat, hogy 2010 óta hányszor, hány ügyészségi dolgozó ellen indult kiszivárogtatás miatt vizsgálat, általában hányszor, milyen effajta ügyben, kik, milyen szervezeti egységek, személyek ellen indult belső vizsgálat (indult-e egyáltalán?), milyen eredménnyel zárult, stb. Mondjuk, ama ügyekben pedig különösen, ahol az ügyészség maga jelentette be nyilvánosan, hogy vizsgálatot indít. Nehezen elképzelhető, hogy indokolt helyeken kitakarva/anonimizálva se lehetne ezeket a jelentéseket legalább részben kiadni.

Itt lett a szóvivő figyelmébe ajánlva az ombudsmani hivatal példája. Ergo: mivel a vizsgálat ténye közadat, vagyis nyilvánvalóan az eredménye is az lett. Így önmagában az, hogy hány vizsgálat indult, s azok milyen eredménnyel zárultak, biztosan nem személyes adat vagy döntés-előkészítő adat, így – hacsak nem minősítették jogszerű indokkal – ki kell adniuk.

Rákérdeztünk: ha az Országgyűlési Biztosi Hivatalban lezajlott vizsgálat ténye, időpontja, tárgya, eredménye, megállapításai nyilvánosak, akkor miért nem igaz ez a Legfőbb Ügyészségen belül lezajló fegyelmi, felelősségmegállapító, ténymegállapító vagy tényfeltáró vizsgálatokra? Ezen vizsgálatok tényének, számának, időpontjának, időtartamának, valamint a következtetéseket levonó részének publikálása milyen jogos érdeket sért, illetve milyen jogszabályba ütközik? Ha a NAV-dolgozó Horváth András ügyében történt belső vizsgálat publikus, akkor az ügyészség hasonló témában folytatott eljárásai miért nem azok?

Újbóli megkeresésünkre a szóvivőtől az a válasz jött, hogy

„arról adható tájékoztatás, hogy a megjelölt időszakban hány alkalommal történt az ügyészségen „kiszivárogtatás” miatt felelősségre vonás, illetve azok milyen eredménnyel zárultak. A további Ön által feltett kérdésre a hivatkozott jogszabályok és belső utasítások alapján nincs lehetőség részletes tájékoztatást adni, ugyanis az abban szereplő adatok személyes adatoknak minősülnek, így azok nyilvánosságra hozatala sértené az érintettek jogait.”

Aztán kiderült: a belső vizsgálatok pontos számát sem tudhatjuk meg. Ugyanis az ilyen jellegű vizsgálatokkal összefüggésben „ügyészségi belső szabályzók nem írnak elő statisztikai célú adattovábbítási, adatgyűjtési kötelezettséget, ezért az azzal kapcsolatban feltett kérdésére, hogy hány ilyen jellegű belső vizsgálat volt, pontos válasz nem adható.” – így szól az ügyészségi álláspont.

Azonban, „ha a „kiszivárogtatás” elkövetésére, illetőleg az elkövető személyére adat merül fel a belső vizsgálat alapján, akkor a munkáltatói jogkörrel rendelkező vezető fegyelmi eljárást, illetve bűncselekmény gyanúja esetén büntetőeljárást kezdeményez. A fegyelmi és büntetőeljárások tekintetében – személyiségi jogokat tiszteletben tartó – statisztikai adatgyűjtést végez az ügyészség, amely adatok, mint az eljárások száma és eredménye közérdekű adatnak tekinthető.” – tehát valami azért mégiscsak tartozik ebből a közvéleményre az ügyészség szerint is. Ám túl sok újdonságra nem derült fény a szóvivői tájékoztató révén.

„A Magyar Nemzetben az un. Simon-üggyel összefüggésben megjelentek kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség által 2014. április elején lefolytatott belső vizsgálat nem tárt fel ügyészségi részről kötelességszegést vagy mulasztást.” – mondta.

Ugyanez a helyzet lényegileg a fentebb hivatkozott 2010-es ügyben is.

„Sem a belső vizsgálat, sem pedig a nyomozás eredményeként nem volt megállapítható az elkövető kiléte. Erre figyelemmel a KNYF 2010. szeptember 27-én a nyomozást felfüggesztette, majd – elévülés okán – 2103. november 13-án a nyomozást megszüntette.”

Vagyis tettest (főleg belső elkövetőt) itt sem sikerült produkálni. Fazekas Géza szóvivő arról is tájékoztatott, hogy az általunk kérdezett ügykörben 2010. évtől – ügyészségi dolgozót érintően – az alábbi büntetőeljárás indult, amely ügyhöz fegyelmi eljárás is kapcsolódott.

„A hivatali visszaélés bűntette miatt a Debreceni Nyomozó Ügyészség által lefolytatott nyomozás, illetve a Miskolci Törvényszékhez benyújtott vádirat adatai alapján, dr. Polt Péter legfőbb ügyész fegyelmi eljárás keretében – a hivatali kötelesség vétkes megszegése miatt – 2012. március 28-án hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel sújtotta dr. P. Gábort, a Kazincbarcikai Városi Ügyészségen szolgálatot teljesítő ügyészségi fogalmazót. A Debreceni Nyomozó Ügyészség 2012. február 20-án kelt vádiratának lényege szerint az ügyészségi fogalmazó 2011. február és március hónapban a hölgyismerőse édesanyjának ismételt kérésére több alkalommal az őt érintő büntető feljelentés tényéről, illetve az eljárási cselekmények ütemezéséről a hivatali kötelességét megszegve, jogosulatlanul tájékoztatást adott. A fogalmazó cselekményét az alapügyben eljáró ügyész kollégák észlelték és tárták fel. Az időben történt felderítés és a gyors ügyészségi intézkedés miatt a fogalmazó cselekménye az alapügyben folytatott büntetőeljárást érdemben nem befolyásolta.” (Az érintett ügyészségi dolgozót idén tavasszal jogerősen 10 hónap felfüggesztett börtönre ítélték.)

2010 (tehát Polt Péter előtt, illetve első legfőbb ügyészi ciklusa után) is jó párszor felmerült, hogy Fidesz-párti orgánumok jutottak bizalmas, netán nyomozási adatokat is magukban foglaló dokumentumokhoz. Ilyen volt a Kulcsár-ügyben történt kiszivárogtatás, amelyben az ügyészség szervei tagadták felelősségüket. (Tóth Károly szocialista honatyát ez ügyben be is perelte a vádhatóság.) A Zuschlag-ügyben 2007 őszén a Magyar Nemzet idézgetett Ocsovai Tamás, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium egykori helyettes államtitkárának vallomásából.

Ugyancsak jól értesült volt a lap 2009 májusában, amikor közölte: hamarosan gyanúsítottként hallgathatják ki az UD Zrt.-ügyben Szilvásy György volt titokminisztert. A Gyurcsány-kabinet egykori tagjának ügyvédje azt mondta: „a Magyar Nemzet jobban informált, mint ő vagy Szilvásy György, mert már egy héttel ezelőtt megkeresték ebben az ügyben az ügyfelét.” 2009 novemberében a lap a Központi Nyomozó Főügyészség által az UD Zrt.-ügyben lefolytatott nyomozás igazságügyi hangszakértői véleményére hivatkozott. Az ügyészség folyamatosan cáfolta, hogy tőlük jutott volna ki bármilyen nyomozati cselekmény vagy dokumentum.

Lényegében nekünk is ezt mondta a vádhatóság illetékese. Perdöntő bizonyíték hiányában mi nem foglalhatunk állást. Az olvasóra bízzuk a többit. Annak eldöntését például: mennyire látszik életszerűnek, hogy egy lap a fenti értesülésekhez éveken át hozzájut mindenfaja belső vagy felső kapcsolat nélkül.

Papp László Tamás

Fotó: innen