Egyéb

Utánanéztünk Juhász Péter fantomcégeinek

Juhász Péterhez, az V. kerület Együtt-PM-es polgármesterjelöltjéhez összesen 11 vállalkozás köthető, melyek több, mint felénél végrehajtás rendelt el az adóhatóság. A cégek nagy része később fantomizálódott. A politikus erre azt mondja: működés közben, tevékenységből fakadó adótartozása biztosan nem volt ezeknek a cégeknek.

A Magyar Nemzet és a Pesti Srácok is foglalkozott az elmúlt hetekben az ellenzék V. kerületi polgármesterjelöltjének furcsa cégügyeivel, a cikkekben NAV-végrehajtásokról, és a cégek fantomizálódásáról számoltak be. Az állítólagos köztartozásokról a Pesti Srácok még összeget is közölt, eszerint több, mint 7 millió forint adótartozással dőltek be a Juhász-cégek. A lap azt írta, a mérlegadatok elemzésével és “más források” összevetésével jött ki ez az összeg.

Huth Gergelyt öt évre eltiltották a cégvezetéstől

Az Együtt-PM belvárosi polgármesterjelöltjét zavaros cégügyei miatt vadul támadó Pesti Srácok vezetője azt mondja, egy adminisztratív “balfaszság” miatt tiltották el a cégvezetéstől. Tovább az előző cikkre.

Az Átlátszó az online hozzáférhető céginformációs adatbázisokban nem talált bizonyítékokat a 7 millió forintos adótartozásra, ilyesmi az elérhető mérlegekben nem szerepel. Az viszont tény, hogy az V. kerületi polgármesterjelölthöz köthető 11 vállalkozás közül 6 ellen a NAV (korábbi nevén APEH) végrehajtást rendelt el, és ezeket a társaságokat – két cég kivételével – később azért törölték, mert nem találtak senkit a bejelentett székhelyen.

A problémás cégek egy részét Juhász 2000-ben alapított vállalkozásai alkotják. Az egyik ilyen vállalkozás a Juhász és Villányi Kft., amellyel a politikus elmondása szerint különböző bankoknak végzett munkát. A társaság ellen Juhász vezetése alatt rendelt el végrehajtást a NAV.

A másik ilyen társaság a Peter, Peter&Partners Kft., amit a politikus szerint azért hoztak létre, hogy üzletkötői tevékenységet végezhessen. A társaság ellen 2006-ban indult NAV-végrehajtás, Juhász ekkoriban az ügyvezetője és tulajdonosa volt a cégnek.

A végrehajtásokban ezen kívül további 4, vendéglátóiparban érintett társaság érintett, ebből három Juhász Nagymező utcába tervezett kávézójával hozható összefüggésbe.

A polgármesterjelölt elmondása szerint az Ó 17 Kft. intézte a kávézó építését, a C-City Bt. pedig arra kellett, hogy megvegyen egy szuterént a helynek. Az Allso-good Bt. pedig úgy került hozzá, hogy üzlettársai a kávézóba ezzel a bt.-vel szálltak be, és amikor ők kiszálltak, akkor Juhász a bt átvételével tudta visszaszerezni tulajdonrészét.

A kávézós projektnek aztán Juhász elmondása alapján csúfos vége lett. “Bebuktam az építkezést, ez volt életem legcsúnyább pontja, rengeteget veszítettem” – fogalmazott.

Az Ó 17 Kft. ellen 2008-ban rendelt el végrehajtást a NAV, ekkor Juhász ügyvezető volt a cégben. A politikus vezetése alatt NAV-végrehajtás alatt volt az Allso-good Bt. és a C-City Bt. is.

A negyedik vendéglátóipari cég, amelynek meggyűlt a baja az adóhatósággal, a Gorum Kft. Ez a társaság Juhász elmondása szerint a barátain keresztül került az irányítása alá, akiknek szerette volna megoldani egy jogvitáját egy belvárosi étteremmel összefüggésben. “Egy évig tárgyaltam az ügyben különböző emberekkel az önkormányzatnál, majd miután rendeztük a jogvitát, lemondtam a cég ügyvezetéséről” – magyarázta Juhász Péter. A Gorum Kft. ellen a NAV egy nappal azelőtt rendelte el a végrehajtást, hogy Juhász az ügyvezetője lett, a végrehajtás viszont ezután is folyamatban maradt.

A politikus az adóhatósági ügyekkel kapcsolatban az Átlátszónak azt mondta: több társaság esetében az történt, hogy a könyvelője tanácsára nem ő maga kezdeményezte a cég felszámolását, hanem megvárta, míg a NAV megteszi ugyanezt. “Így szokás, mondta a könyvelő, hogy hagyja az ember, hogy a NAV kezdeményezze a felszámolást, mert akkor nekem nem kerül pénzbe” – magyarázta Juhász, aki szerint adótartozás azért keletkezhetett, mert az adóhatóság egészen addig folyamatosan számolja a járulékokat, amíg el nem kezdi a felszámolást, ez pedig három-négy hónap is lehet.

Juhász Péter egyben hangsúlyozta: “tevékenységből fakadó adótartozása biztosan nem volt ezeknek a cégeknek”. A cégadatokból ezzel kapcsolatban az derül ki, hogy a C-City Bt. és az Allso-good Bt. a politikus tulajdonszerzése után már nem adott le mérleget, és Juhász ügyvezetése alatt a Gorum Kft. is egy nem működő társaság képét mutatta.

Az Ó 17 Kft. esetében pedig a végrehajtást az utolsó mérleg leadása után egy évvel, míg a Peter, Peter&Partners Kft. esetében az utolsó mérleg leadása után 4 évvel rendelte el a NAV.

A Juhász és Villányi Kft. utolsó, 2004-es mérlegében ugyanakkor egy 23,1 milliós tartozás szerepel. Kérdésünkre, hogy e társaságnál befizették-e a közterheket, Juhász azt mondta: “Szinte biztos, hogy be volt fizetve, hiszen bankoknak dolgoztam, és ott azért fontos volt, hogy minden rendben legyen.”

Ezeknél a cégeknél viszont nemcsak NAV-végrehajtás volt, a Gorum Kft.-t és az Allso-good bt-t leszámítva ezek a társaságok mind fantomizálódtak is. “A cég székhelyén nem található, és a cég képviseletére jogosult személy lakóhelye is ismeretlen.” – olvasható a vállalkozások dokumentumai között a hirdetményekben.

A fantomizálódást Juhász azzal magyarázta, hogy rengeteget költözött, “albérletben lakott világ életében”. Szerinte egyébként sincs itt fantomizálódásról szó,  legalábbis olyan értelemben, hogy a cégeket nem Josip Totnak vagy Kaya Ibrahimnak adta el. “Adott esetben nem értek el a levelek, mert elköltöztem” – közölte Juhász Péter. Ez a magyarázat viszont annak fényében érdekes, hogy egyáltalán nem problémás átjelenteni a székhelyet, bár az is igaz, hogy ez nincs ingyen, ennek is megvan a maga költsége.

A NAV-végrehajtásban érintett álló hat cég közül egyébként négy már teljesen megszűnt (az Ó 17 Kft., a C-City Bt., a Juhász és Villányi Kft., valamint a Peter, Peter&Partners Kft.).  A Gorum Kft. adószámát 2011-ben függesztették fel, az Allso-good Bt. megszüntetésére irányuló eljárást pedig ismeretlen székhely miatt a bíróság 2012-ben indította meg.

Oroszi Babett

Fotó: innen. 

Megosztás