Egyéb

Itt az Átlátszó–KEHI-episztola: adnak, kapunk

Az országgyűlési választások környékén, április elején kezdett körvonalazódni, hogy a Kormány célkeresztjébe ezúttal a civil szféra kerül, amikor Lázár János nekiment a Norvég Civil Alap támogatásait Magyarországon odaítélő Ökotárs Alapítványnak. A furkósbot szerepét a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) kapta: bár nincs jogköre ilyesmire, mégis ellenőrzést akarnak lefolytatni az Alap által támogatott civileknél, így az Asimov Alapítványnál is, amelyik az Átlátszóval együttműködve nyert norvég civil támogatást. Mi minden adatot nyilvánosságra hozunk, de a KEHI-vel továbbra sem működünk együtt. Ezügyben már második levélváltásunkat folytatjuk, ennek apropóján közzétesszük a levelezést, és átvesszük a legfontosabb érveket.

1. levél

2014. június 17-én kelt a KEHI első levele (PDF), amelyben tájékoztat, hogy a KEHI soron kívüli ellenőrzést fog lefolytatni az Asimov Alapítvánnyal szemben a Norvég Civil Alapból juttatott támogatásra nézve. Alig pár napot kaptunk arra, hogy terjedelmes dokumentumlistát is mellékeljünk (okmányokat, bizonylatokat és számlákat), „a vizsgálat elősegítése érdekében”. A levélben nem szerepelt semmiféle indokolás arra vonatkozóan, hogy a KEHI miért folytatja le a vizsgálatot, és főleg, hogy miért lenne jogosult erre.

Szerintünk nem is jogosult.

A KEHI ugyanis csak olyan nemzetközi támogatások felhasználását vizsgálhatja, amelyeket a magyar költségvetésen keresztül osztanak szét. A civil szervezeteknek is juttatott, a Norvég Civil Alaptól származó támogatás nem ilyen, sőt: a norvégok célja éppen az, hogy a kormánytól független szervezet gondoskodjon a civil szervezeteknek szánt pénz szétosztásáról, így biztosítva azok – a kormány által újabban, szemlátomást, igencsak sérelmezett – függetlenségét.

Így aztán az elszámolásunkat nyilvánosságra hoztuk az interneten, a KEHI-nek viszont elutasító levelet küldtünk (PDF), amiben részletesen kifejtettük, szerintünk miért nincs hatáskörük a vizsgálat lefolytatásra, és hogy emiatt nem működünk velük együtt.

2. levél

A KEHI újabb levelére (PDF) július 10-ig kellett várnunk. Ebben hiányosnak minősítik az Asimov online nyilvánosságra hozott elszámolását, és azzal fenyegetőznek: akár félmilliós bírsággal sújthatnak, vagy – és a civil szervezetek körében, úgy tűnik, ez okozta a legnagyobb riadalmat – kezdeményezhetik a NAV-nál az adószámunk felfüggesztését.

A tegnapi napon választ küldtünk (PDF) erre a levélre is.

Egyrészt felhívtuk a figyelmet arra a nem mellékes körülményre, hogy olyan dokumentumokat várnak tőlünk, amelyek nem is léteznek: záróbeszámoló például folyamatban lévő projekt esetében fogalmailag nem lehetséges. Minden olyan adatot közzétettünk, ami közérdekből nyilvános, és úgy gondoljuk, hogy ezek alapján eldönthető, hogy jogszerűen használjuk-e fel a támogatást.

Másrészt, ha már a jogi finomságoknál tartunk: a jogszabály értelmében a kormányzati ellenőrök megbízólevél alapján végzik a munkájukat, amit kötelesek „az ellenőrzött szerv vezetőjének, kapcsolattartójának vagy alkalmazottjának bemutatni”. Ennek hiányában jogosult az ellenőrzött szerv az együttműködést megtagadni. Mivel mi a mai napig nem kaptunk kézhez a jogszabály szerinti megbízólevelet, még akkor sem sértenénk meg az együttműködési kötelezettséget, hogyha a KEHI-nek történetesen joga lenne az Asimovot vizsgálni – bár szerintünk nincs. Így tehát semmiféle szankciónak nem lehet helye, sem a bírságnak, sem az adószám felfüggesztésének.

Előzmények

Mennyiért vegzálja a KEHI a norvég pénzt felhasználó civileket?

Itt az Ernst & Young jelentése a Norvég Civil Alap átvilágításáról

Az Asimov Alapítvány és az atlatszo.hu nem működik együtt a KEHI-vel

Nem kell Norvégia pénze, ha nem Lázár János oszthatja

Hogyan lettünk jugoszláv békaemberek, és mi köze van ehhez Putyinnak

Válasz a Pesti Srácoknak: nyilvánosságra hozzuk a Norvég Alaphoz benyújtott pályázatot

Végezetül pedig, mivel a Norvég Civil Támogatási Alapból nyújtott támogatásokat a támogató nem az államháztartásból nyújtja, sem a támogató, sem pedig a kedvezményezettek nem részei az államháztartásnak. Következésképpen klasszikus közigazgatási hatósági eljárásról beszélünk, amikoris a Ket.-et, a közigazgatási hatósági eljárási törvényt kell alkalmazni. Ebből pedig következik, hogy az Asimov alapítvány a Ket. szerinti ügyfélnek minősül, akivel szemben bármilyen jogkövetkezmény alkalmazására is csak alakszerű közigazgatási hatósági határozat vagy végzés meghozatalával van jogszerű lehetőség. Mivel a KEHI eddig csak levelet küldött, határozatot vagy végzést nem, jogi értelemben csak udvarias levélváltást folytatunk, nem pedig jognyilatkozatokat teszünk.

Bizonyára előbb-utóbb megérkezik a KEHI harmadik levele is, kíváncsian várjuk az újabb érveket. Nincs kétségünk, hogy újabb szórakoztató érvekkel hozakodnak elő, de felesleges aggódni: nekünk is jó sok van még a tarsolyunkban.

Asbóth Márton

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42