Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Régi – új barátaink, akiket kormányunk bőszen véd a nyugati szankcióktól, nem kecsegtetik szívélyes fogadtatással azon kétkezi munkásokat, akik hozzájuk mennének dolgozni. Akár a rabszolgák által felépített dubaji beruházásokról is beszélhetnénk, de a hasonló módszerek ellenére Oroszországról van szó.
A szocsi téli olimpia minden idők legdrágább és legkorruptabb téli játékaként vonul be a történelembe. A rekord összegű, 51 milliárd dolláros (11000 milliárd forintos) beruházás árának jó része putyinista oligarchák és korrupt politikusok zsebében landolt. A játékok befejeztével üresen kongó, már most omladozó olimpiai városrészek felépítése sem volt botrányoktól mentes – a deportált helyiek ritkán kaptak kárpótlást elvesztett otthonaik után. A Mother Jones riportja viszont azokra a vendégmunkásokra hívja fel a figyelmet, akik az építkezéseken dolgoztak – majd pénz nélkül ki lettek utasítva az országból.
Az idén már Forma 1-es futamnak is otthont adó város építkezésein dolgozó 96000 munkásból becslések szerint 16-20000 volt a migráns hátterű dolgozó. A javarészt volt szovjet tagállamokból származó emberek jobb megélhetésben reménykedve utaztak a krasznodari régióba, de az ügyeikkel foglalkozó emberi jogi szervezetek szerint kb. 90%-uktól tagadtak meg valamilyen juttatást.
A nehéz lakókörülmények között elhelyezett munkások közül ezres nagyságrendben tudnak olyan esetekről a Memorial-nál és Human Rights Watch-nál, akiket fizetés nélkül deportáltak. A rendőri és idegenrendészeti szervekkel is összejátszó építőipari vállalatok jellemzően visszatartották a munkások dokumentumait, majd amikor elkészült egy-egy építkezés, akkor rájuk hívták a hatóságokat. Olyan esetről is beszámol a riport, mely során az építési terület és a lakhelyük közti úton fogták el őket, a cégek pedig széttárták a kezüket, hogy „hát mi nem tudjuk hova lettek az embereink”. Többeket napokig tartottak élelem és fekvőhely nélküli rendőri fogságban, sokakat bántalmaztak is, ha reklamálni mertek.
Híradások szerint ősszel és idén februárban is ezres nagyságrendben deportáltak a Szocsi Olimpián dolgozók közül. Úgy tűnik Oroszországban megtalálták a hasznát a külföldi munkásoknak, akiket egyébként az idegenellenes lakosság és a velük foglalkozó hivatalok sem néznek jó szemmel.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!