Egyéb

Próbapert nyertünk az Államkincstár ellen

Próbapert nyert az Átlátszó hétfőn a Fővárosi Törvényszéken. Azt szerettük volna megtudni, hogy a bíróság egyetért-e velünk abban, hogy közérdekű adat, és ezért nyilvánosnak kell lennie, hogy a Magyar Államkincstár kinek, miért és mennyit fizet.

maklogo.jpg

Még júniusban fordultunk a Magyar Államkincstárhoz, hogy megtudjuk, az Uniós Kifizetések című költségvetési fejezet egyik címéhez tartozó előirányzatok terhére 2013 áprilisában kinek és mennyi pénzt fizettek ki.

Az adatkérést megtagadta a MÁK. Egyrészt – szokás szerint – arra hivatkoztak, hogy ők nem adatkezelők; azt legalább nem vitatták, hogy amit kérünk, közérdekű adat. Az Uniós kifizetések teljesítéséhez nyitott számlákat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által működtetett EMIR névre hallgató információs rendszerben tartják nyilván. A Kincstár azt állította, hogy az ezekben tárolt adatokhoz nem fér hozzá, noha a kifizetéseket ő maga teljesíti.

A bíró szerint a MÁK-nak a kifizetésekkel kapcsolatosan a jogszabály értelmében önálló feladatai vannak, azaz olyanok, amelyek ellátása során függetlenül működik az NFÜ-től. Ennek kimondása azért fontos, mert a bíró szerint is lehet olyan helyzet, amelyben az NFÜ befolyása jelentős a MÁK-ra. Mindez azonban nem befolyásolja a MÁK adatkezelői minőségét.

A bíró – az átlátszó érvelését is elfogadva – számos olyan jogszabályi rendelkezést sorolt fel, amely azt bizonyítja, hogy a MÁK-nak kifejezetten önálló, az NFÜ befolyásától mentes feladata volt a kért adatokkal, tehát azokra mindenképpen van rálátása. A bíróság azt is hozzátette, hogy a jogosultaknak számolniuk kell azzal, hogy – mivel közpénzt juttatnak nekik – a megnevezésük, az összeg nagysága és a kifizetés jogcíme nyilvánosságra kerülhet.

Ha nem fellebbez, a MÁK-nak az ítélet jogerőre emelkedésétől számítva 15 napja van az adatok kiadására. A per jelentőségét ugyanakkor nem is ez adja, hanem az, hogy immár papírunk van arról, hogy a kincstári kifizetések valóban közérdekű adatok, és azokat széles körben nyilvánosságra lehet és kell hozni. Ennek szellemében folytatjuk.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42