Egyéb

Az állami vízművek is tejelnek a Young&Partners-nek

A Young&Partners, a Fidesz-frakció egykori kabinettitkára, Kuna Tibor tulajdonában lévő kommunikációs vállalkozás határozottan jobban teljesít a kormányváltás óta, ebben pedig nagy szerepük van az elnyert állami tendereknek, bár biztos az sem hátrány, hogy a Közgép is a megrendelőik közé tartozik. Az Átlátszó az öt vízközműszolgáltatóval kötött szerződéseiknek próbált utánajárni. Egyelőre még csak az Északdunántúli Vízmű (ÉDV) válaszolt, de máris hét megállapodásról, és 158 millió forint közpénzről lett tudomásunk.

vízmű.jpg

A kommunikációra kiírt állami közbeszerzések tortájából szép szeletet hasított ki magának az elmúlt években a 2008 áprilisában alapított Young&Partners. A cég ügyvezető-tulajdonosa Kuna Tibor, aki 1999-től 2003-ig az Ifjúsági és Sportminisztérium munkatársa, majd 2003-tól 2008-ig a Fidesz-frakció kabinettitkára volt. A Young&Partners nyerte 2012-ben a Miniszterelnökség 400 milliós,  az OEP 24,95 milliós, idén januárban pedig egyedüli pályázóként a Vidékfejlesztési Minisztérium az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alappal (EMVA) kapcsolatos  700 milliós tenderét (az EMVA-val kapcsolatos rendezvényszervezési feladatokra kiírt 1 milliárd forintos közbeszerzést egyedüli ajánlattevőként a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. nyerte).

Szerződött velük még a Magyar Energia Hivatal, az NFÜ, a Hungarofest, az MVM, valamint természetesen magáncégek is, pl. az E.ON, a Lidl, a Sanofi, a Swietelsky, és a Közgép. Bár az idei évről majd csak jövőre lesznek adataink, az már most látszik, hogy az elnyert állami közbeszerzések a cég mérlegadatait is jócskán megdobták. Az értékesítés nettó árbevétele 2008-ban 43,8 millió, 2009-ben 115 millió, 2010-ben 193 millió, 2011-ben 450,9 millió, 2012-ben 825,2 millió forint volt; az adózott eredmény, vagyis a nettó bevétel pedig a 18 millió, 14 millió, 7 millió, 63,9 millió, 130 millió forint jelölésű íven száguldott felfelé. Mindezek fényében elég vicces Kuna Tibor tavalyi nyilatkozatát olvasni, miszerint „A megbízók negyede állami hátterű, a bevételből pedig még kisebb arányban részesednek”. Persze a dolgok változnak, hol van már 2012.

A Young&Partners legérdekesebb állami ügyfelei az öt vízszolgáltató cég: a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt., a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt., a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., és az Északdunántúli Vízmű Zrt. Az Átlátszó kíváncsi lett, vajon milyen munkákra szerződtek a vízművek az egykori Fidesz-kabinettitkár vállalkozásával, ezért a Kimittud-rendszeren keresztül közadatigénylésben kértük ki valamennyiüktől a Young&Partners-szel kötött szerződéseiket. Egyelőre még csak az Északdunántúli Vízmű (ÉDV) válaszolt, de máris hét megállapodásról, és 158 millió forint közpénzről lett tudomásunk.

2011. július 29-én írta alá az ÉDV és a Young&Partners azt a határozatlan idejű szerződést, amelynek értelmében Kuna Tibor cége tanácsadást vállal és közreműködik a vízmű kommunikációs tevékenységében, havi nettó 800 ezer forintért. Azóta 27 hónap telt el, ami összesen 21,6 millió forintot jelent, nettóban. Augusztus 4-én megbízta az ÉDV a céget a „Tatai szennyvíztisztító telep fejlesztése” című projekttel kapcsolatos feladatokkal, közel nettó 4 millióért; augusztus 15-én pedig a „Tatabányai szennyvíztisztító telep fejlesztése” nevet viselő munka kommunikációs feladatait kapta meg a Young&Partners, nettó 7 millió forintért. 2012-ben csak egy technikai szerződésmódosítás volt a két fél között, új megállapodás nem köttetett. 2013-ban viszont már három is.

Január 18-án írta alá Kuna Tibor az öt állami vízműcég vezérigazgatóival azt a 120 milliós szerződést, melynek értelmében a Young&Partners elkészíti és végrehajtja a megrendelők által az idei évben (bár a szerződésben 2012 szerepel) indított Tudatos Vízfelhasználó elnevezést viselő kampány kreatív koncepcióját. Április 29-én a vízműcégek nettó 5 millió forintra szerződtek Kuna cégével, hogy az segítse közös megjelenésüket az MNV Zrt. és a Hungaroring Sport Zrt. együttes szervezésében május 16-án megrendezésre kerülő „Egy csapat vagyunk!” elnevezésű „bizalom-építő” programon, melynek célja a kapcsolatépítés és értékteremtő szerepvállalás (volt), és amelyre az MNV által kezelt 104 vállalatot hívtak meg. Nemrég pedig, szeptember 12-én az Északdunántúli Vízmű nettó 450 ezer forintért bízta meg új logójának és arculati elemeinek megtervezésével, és arculati kézikönyvének elkészítésével a Young&Partnerst.

Kuna Tibor cégének a többi négy vízművel kötött szerződéseiről is beszámolunk majd, ha megkapjuk őket; továbbá adatigényléseket nyújtottunk be a Young&Partners más állami megbízóihoz is.  

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42