közpénzherdálás

Romantikus regényt, ránctalanító krémet, láncfűrészt és Xbox-játékokat is vett a céges bankkártyával a volt hegyvidéki vezető

A XII. kerületi polgármester, Kovács Gergely (MKKP) nemrégiben feljelentést tett a Hegyvidéki Egészségügyi Központ (HEK) volt vezetője ellen hűtlen kezelés, lopás és a számvitel rendjének megsértése gyanúja miatt. A Kovács által elrendelt vizsgálat ugyanis megállapította, hogy a HEK exvezetője vélhetően súlyosan visszaélt a közvagyonnal: az általa kezelt céges bankkártyával személyes dolgokat vett, pl. krumplihámozót, gyümölcsfákat, naptejet és nyuszis süteményestálat is. Emellett a nő az önkormányzattól kapott céges autót magánutakra is használta a gyanú szerint, az üzemanyagkártyákkal pedig három másik (nem céges) kocsi költségeit is fizette. A feljelentés szerint a szabálytalan bankkártyás vásárlásokkal 12-18 millió forint, a cégautóval kapcsolatos visszaélésekkel pedig 10-15 millió forint kárt okozott az önkormányzatnak.

A XII. kerület korábbi polgármestere, a fideszes Pokorni Zoltán minden bizonnyal tudott a szabálytalanságokról, mégsem tett az ügyben semmit. 2023 nyarán ugyanis az önkormányzat gazdasági dolgozói felfigyeltek a gyanús kifizetésekre, és a jelzésük alapján indult hivatali vizsgálat megállapította, hogy komoly anyagi kár érte az önkormányzatot. A Pokorni által vezetett képviselőtestület ezután gyorsan megszüntette az Egészségügyi Központot, a visszaélésekkel gyanúsítható cégvezető jogviszonyát pedig közös megegyezéssel megszüntették – a nő felelősségre vonása érdekében azonban nem tettek lépéseket.

„A Wen klán növekvő befolyásának árnyékában a zseniális és szabad szellemű ifjú kultivátor, Wei Wuxian egy valószínűtlen barátra lel Lan Wangji személyében. A két fiú egy régi Gusu Lán családi titokra bukkan, amely meghatározza a további végzetüket. »A kínai Trónok harca« varázslatos történet hatalomról és háborúról, hűségről és árulásról, barátságról és szeretetről, sorsról és döntésekről.” – ez az ajánlószövege az egyik olyan könyvnek, amelyet a Hegyvidéki Egészségügyi Központ (HEK) volt vezetője, D.T. az általa kezelt céges bankkártyával vásárolt.

Ez azonban csak egy, és még olcsónak mondható tétel azok közül, amelyek miatt Kovács Gergely (MKKP) hegyvidéki polgármester nemrégiben feljelentést tett D.T. és ismeretlen társai ellen hűtlen kezelés, lopás és a számvitel rendjének megsértése gyanújával.

A Fidesz csendben eltussolta

A XII. kerületi önkormányzat Pokorni Zoltán polgármestersége idején, 2016. március elején hozta létre a Hegyvidéki Egészségügyi Központot (HEK), ami alá tartoztak a háziorvosi rendelők, védőnői szolgálatok, és minden egyéb egészségügyi feladat a kerületben (pl. véradások, szűrővizsgálatok). A központ vezetésével D.T.-t bízták meg, akinek az átlagos munkabére az utolsó években havi bruttó 2,5 millió forint volt, s vezetőként a nő rendelkezett az intézmény bankszámlái, bankkártyája és üzemanyagkártyái felett. A bankkátyával a havi keretösszegen belül szabadon költhetett, a bankszámláról történő kifizetésekhez azonban ellenjegyzésre volt szükség az önkormányzat Gazdasági Ellátó Szolgálata (GESZ) részéről.

A GESZ nem vizsgálhatta a vásárlások tartalmát és szakmai indokoltságát, mégis szemet szúrt nekik a számlák könyvelésekor, hogy valami nagyon nem stimmel. 2023 nyarán a GESZ jelezte a HEK felettes szervét, a Népjóléti Irodát felügyelő Fonti Krisztina (Fidesz) alpolgármesternek,  hogy „a Hegyvidéki Egészségügyi Központnál ismétlődő, súlyos szabálytalanságokat észleltek”. Az önkormányzat vezetése ezután vizsgálatot indított, aminek során

Pokorniék könyvvizsgálója is szabálytalanságokat talált, és a kerületet néhány hónap alatt ért kárt 5 millió forintnál többre becsülte.

Ezután, 2023. november 23-án a polgármester tanácsadója szembesítette a vizsgálat tartalmával a HEK vezetőjét, majd felajánlotta neki a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését. Ugyanezen a napon a képviselőtestület úgy döntött, hogy a HEK-et az év végén jogutód nélkül megszünteti.

Pokorni zoltán

Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere beszél a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjáró sorozat fórumán Budapesten, a Barabás Villában 2022. november 24-én. (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Kozmetikumok, láncfűrész, sütistál

Pokorniék részéről itt le is zárult a történet, és az ügyben nem történt semmi egészen 2024 októberéig, amíg az új polgármester, a kutyapártos Kovács Gergely hivatalba nem lépett. Kovács vizsgálatot rendelt el az akkor már közel egy éve nem létező HEK-nél történt visszaélések kivizsgálására, majd a vizsgálat eredményeit látva 2025 júniusában feljelentést tett a rendőrségen.

A polgármester az erről szóló Facebook-bejegyzésében megemlített néhány dolgot, amelyet D.T. az Egészségügyi Központ bankkártyájával vásárolt: „romantikus-erotikus könyvektől a paradicsompalántán át az X-BOX játékokig terjed a skála”. Ez már így önmagában is teljesen abszurd, de elkértük Kovács Gergelytől a feljelentést, és aszerint a volt HEK-vezető tényleg sajátjaként kezelte az önkormányzat pénzét.

Kovácsék D.T. szabálytalan bankkártyás vásárlásait négy csoportra osztották:

1. többször vett olyan dolgokat, amelyek szakmailag indokoltak lehetettek ugyan (kelhettek pl. valamelyik háziorvosi rendelőbe), de szabályellenesen vagy nem kerültek leltárba vagy megalapozatlanul már eleve nem leltárazandónak címkézte őket az „egy éven belül elhasználódnak” megjelöléssel. Ezek jellemzőn bútorok, lakásfelszerelési cikkek és dekorációs termékek, pl. lámpák, bútorok, tányérok, plédek, műnövények, de ide tartozik a nyuszis süteményestál, a benzines láncfűrész, és a kb. 300 ezer forintért vett több Kärcher-porszívó is.

2. szinte napi rendszerességgel vásárolt a HEK reprezentációs keretének terhére, de „a vásárolt áruk sokkal inkább családi bevásárlásnak, ill. több személy mindennapos élelmezésére szolgáló beszerzésnek felelnek meg”. Ide tartoznak a Daubner cukrászdában vásárolt különféle édességek és torták, valamint az a nagy mennyiségű kávékapszula is, amelyek a HEK egyik kávéfőzőjével sem voltak kompatibilisek. Kovács Gergely a feljelentésben kiemeli, hogy a vizsgált, 2020. január 1. – 2023. november 23. közötti időszak nagy részében ráadásul a koronavírus-járvány miatt szigorú korlátozások voltak érvényben, tehát nem is voltak olyan rendezvények és találkozók, amelyekre „a reprezentációs keretből étellel-itallal kellett volna készülni”.

3. rendszeresen vásárolt gyógyszertárakban a HEK bankkártyájával vényköteles (pl. erős fájdalomcsillapítók, vérnyomás-csökkentők, Cavinton) és nem vényköteles gyógyszereket (pl. Neocitran, reumakrém, visszérkenőcs), étrend-kiegészítőket (pl. Béres-csepp), valamint csak patikákban kapható gyógykozmetikumokat is. Néhány példa az utóbbiakra: ránctalanító arckrém, izzadásgátló dezodor férfiaknak, napvédő krémek, Vichy és La Roche-Posay termékek.

4. rengeteg magánjellegű dolgot fizetett a céges bankkártyával rendkívül széles skálán. Ide tartoznak a legabszurdabb tételek: kertészeti dolgok (pl. gyümölcsfák, levendulabokrok, muskátlitáp, paradicsompalánták, virágföld), lakásfelújítási termékek (pl. falfesték, csaptelep, WC-tartály, járólap, laminált padló), lakásfelszerelési tárgyak (pl. Diego-szőnyegek, Jysk-komód, Ikea-székek, ágyneműhuzat és párnák az XXLutzból, függöny és lámpa az Obiból), lakberendezési kiegészítők (pl. képkeret, rattan kosár, műfenyő, bögrék), piperecikkek (pl. egészségügyi betét, Playboy-parfüm), elektronikai termékek (pl. 4 részes gamer szett, Forza Horizon és FIFA22 Xbox-játékok), és sok könyv is (pl. a The Untamed – A Démon c. sorozat és Az égi hivatalnok áldása).

Kovács a feljelentésben felhívta a rendőrség figyelmét arra az érdekes egybesésre a lakásfelújítási és lakberendezési termékek kapcsán, hogy azok vásárlása 2021 májusától az év végéig volt gyakoriak – a volt HEK-vezető pedig pont akkor végezte az önkormányzattól kapott szolgálati lakása felújítását és berendezését.

Éveken át tartó, súlyos visszaélés-sorozat miatt teszünk feljelentést

Feljelentést tettünk a rendőrségen a Hegyvidéki…

Közzétette: Kovács Gergely – 2025. június 26., csütörtök

 

Üzemanyagkártyás visszaélések

Kovácsék vizsgálata szerint D.T. a HEK-es bankkártya mellett a cégautóval és a hozzá kapott 2 üzemanyagkártyával is visszaélt. A legenyhébb szabálytalanság az, hogy a HEK által 2018. február elején megkapott Volkswagen Up személyautóra abban az évben állítottak ki utoljára menetlevelet.

Az autót a HEK használtan, 22.600 kilométerrel kapta meg, és 2023 végén 143.891 kilométerrel adta vissza D.T., vagyis 121.291 kilométert rakott bele. Úgy, hogy – mint az a bankkártyás vásárlásoknál fentebb előkerült – 2021 tavaszán kapott a hegyvidéki önkormányzattól egy szolgálati lakást, ami a munkahelyétől pár perc séta távolságra volt. Vagyis munkába járáshoz onnantól biztosan nem kellett neki az autó, de Budapesten kívül sem volt semmi hivatalos dolga.

Ennek ellenére a Kovács Gergely polgármester által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a D.T. számára biztosított, Schell-kutakon használható 2 darab üzemanyagkártyával

  • sokszor tankoltak vidéken (pl. Tatabánya, Makó, Szeged, Törökszentmiklós, Veszprém, Székesfehérvár)
  • többször tankoltak diesel-üzemanyagot, holott a HEK-es cégautó benzines volt

Kovácsék feljelentése szerint „a vizsgált időszakban folyamatosan legalább három-négy gépkocsi minden üzemeltetési költségét (üzemanyag, útdíjak, autóápolás) elszámolták”, a tankolások helyszíne és időpontja alapján pedig a visszaélés-sorozatban legalább két személy vett részt.

Előfordult például olyan, hogy ugyanarra az évre több éves útdíjat fizettek ki a céges üzemanyagkártyával, és „ezek mellett még további megyei útdíj-fizetések is történtek, amiből egyértelmű, hogy több gépkocsi útdíjait számolták el, miközben a HEK-nek egyetlen gépkocsija volt”.

Feltehetőleg fiktív számlák

A Kovács Gergely által tett feljelentés kitér arra is, hogy 2023-ban a Pokorniék által megbízott könyvvizsgáló és most az általa megbízott szakember vizsgálata is arra jutott, hogy a Hegyvidéki Egészségügyi Központnál voltak olyan számlák, amelyeket aggályosnak és életszerűtlennek találtak, ezért nem lett volna szabad kifizetni őket.

A HEK ugyanis 2020 eleje és 2023 vége között összesen 5,5 millió forintot fizetett ki egy kft.-nek úgy, hogy

  • a cég által kiállított számlák „végösszege 196.000 és 199.999 Ft közötti, a többségük 199.000 és 199.999 Ft közötti; azaz éppen nem éri el az írásbeli megrendeléshez, beszerzéshez meghatározott 200.000 Ft-os összeghatárt, de a keretet maximálisan igyekszik kihasználni”,
  • a számlák egyikén se sem szerepel az árucikkek pontos megjelölése (márka, kiszerelés, cikkszám stb.), csak általános kategóriák (pl. súrolószer, légfrissítő, vízkőoldó),
  • az árucikkek mennyisége a számlákon logikátlan és életszerűtlen (pl. havi 40-50 golyós WC-illatosító, havi 30 mosogatószivacs),
  • szinte minden számlán ugyanazok a tételek szerepelnek, és volt olyan, hogy két egymást követő számla tartalma teljesen megegyezett.

Ráadásul a vizsgálatok szerint a feltüntetett árucikkek többségének beszerzése teljesen indokolatlan volt, mert a megbízott takarítócégek biztosították azokat, és a számlákon szereplő árukat a HEK-nél soha senki nem is látta. „Mindezek alapján megalapozottan feltételezhető, hogy fiktív számlákról van szó, amelyek mögött nem állt valós gazdasági esemény, nem történt teljesítés. ” – áll a Kovács által tett feljelentésben.

Szivacsok pixabay

A kép illusztráció (forrás: Pixabay.com)

Pokorni korábban kitüntette a vezetőt

A Hegyvidéki Egészségügyi Központ élére Pokorni Zoltánék által kinevezett D.T. régóta dolgozott a kerületben és az önkormányzatnak. Az egészségügyi végzettségű nő a kerületben található Országos Onkológiai Intézetben kezdte pályafutását, majd 2007-ben az önkormányzat Gazdasági Ellátó Szolgálatánál kezdett dolgozni. Először egészségügyi csoportvezetőként, majd 2012-től az egészségügyi ágazat igazgatóhelyetteseként, és onnan került 2016-ban a HEK élére.

2020-ban a Semmelweis-nap alkalmából az önkormányzat „Hegyvidék Egészségügyi Ellátási Díjat” adományozott neki, melyet a fideszes Pokorni Zoltán által szignált oklevél szerint kiemelkedő munkája elismeréseként kapott.

Hekvezeto oklevel 2020

A HEK volt vezetőjének kitüntetése (forrás: hegyvidek.hu)

A nővel a kerületi lap a díj apropóján interjút készített, melyben a HEK vezetéséről a következőket mondta: „Az intézményvezetői kinevezésemnél az egyik legfontosabb elképzelésem, tervem az volt, hogy megfelelő kontrollingot működtessek, figyelembe véve a szabályozókörnyezetet és a finanszírozási rendszert.”

A Kovács Gergely polgármester által készíttetett vizsgálat megállapításai szerint azonban ez nem sikerült túl jól, hiszen D.T. az intézmény (vagyis az önkormányzat) forrásait magáncélokra használta. Kovács feljelentése szerint az általuk vizsgált, 2020 eleje és 2023 vége közötti időszakban

a volt vezető a bankkártyás vásárlásokkal 12-18 millió forint, a cégautós visszaélésekkel 10-15 millió, a feltehetően fiktív számlás kifizetésekkel pedig 5,5 millió forint kárt okozott a 12. kerületi önkormányzatnak.

Mivel az elévülési idők miatt Kovácsék csak a 2020 eleje és 2023 vége közötti bankkártyás vásárlásokat és autóhasználatot ellenőrizték, és azok közül is sok tételt csak szúrópróbaszerűen, az önkormányzatot ért kár sokkal nagyobb is lehet, hiszen D.T. már 2016. március elejétől vezette a HEK-et, vagyis összesen közel 8 évig.

A feljelentésből továbbá kiderül, hogy a nő jelenleg két perben is szemben áll az önkormányzattal. Egyrészt munkaviszonya 2023. végi, közös megegyezéssel történt megszüntetését követően munkaügyi pert indított a kerület ellen. Emellett jogvita van a nő egykori szolgálati lakásának felújításával és berendezésével kapcsolatban is, mert D.T. „eddig alig tudott számlákat bemutatni az elvégeztetett munkákról és a beszerzett berendezési tárgyakról”, ezért az önkormányzat azt feltételezi, hogy a lakás felújításának és berendezésének költségeit a nő a HEK bankkártyájával fizette.

Kovács Gergely polgármester az Átlátszó megkeresésére elmondta, hogy az általa tett feljelentés talán elrettentő lehet azoknak, akik most is épp hasonló dolgokat csinálnak valamelyik másik önkormányzatnál.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Átlátszó-montázs

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42