Pár nappal azután, hogy Orbán Viktor videót tett közzé, amely szerint sikeresen legyőztük a Covid-járványt, megjelent a közbeszerzési értesítőben egy eredménytájékoztató, amely arra utal, hogy a koronavírus azért továbbra is itt van velünk. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ ugyanis összesen 4,6 milliárd forint értékben vesz Moderna oltóanyagot gyerekek és felnőttek számára.
A 3 részből álló nyílt tendert tavaly októberben írta ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A felhívás szerint a 16 éves kor felettieknek első körben 100 000 adag (emellett opciós tételként további 150 ezer adag), a 6 hónapos és 11 éves korú gyerekeknek 800 adag, a 12 éves kort meghaladó gyerekeknek pedig 200 adag oltóanyagot szeretett volna venni az NNGYK. Az eljárást előzetes piaci konzultáció előzte meg.
Az első és a második részfeladatra is csak a holland Moderna Netherlands B.V. adott be ajánlatot, amely el is nyerte mindkét megbízást. Az eljárás 3. részében az ajánlattételi határidő lejártáig nem nyújtottak be ajánlatot, ezért a közbeszerzési eljárás 3. része a Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pontja alapján eredménytelen lett.
A Moderna így összesen 4 611 884 000 forintért szállíthat le vakcinákat Magyarországnak.
Az eredménytájékoztatóból az is kiderült, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a közbeszerzési eljárás során beszerzett oltóanyagok raktározására, és a kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások ellátására disztribútort bízott meg.
A szállítás teljesítésének helye egy magyarországi hűtőraktár lesz a Hungaropharma Zrt. Budapest, Tündérfürt u. 13-15. sz. telephelyén. A Hungaropharma Zrt. az egyik legjelentősebb gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat a magyar piacon. A vállalat fő tulajdonosai a Béres Gyógyszergyár Zrt., az EGIS Gyógyszergyár Zrt., a Richter Gedeon Nyrt., valamint a Magyar Gyógyszer Vagyonkezelő Zrt.
Bedros J. Róbert, az országos kórházfőparancsnok helyettese, főigazgató beadja Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája második adagját a fõvárosi Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban 2021. február 3-án. MTI/Balogh Zoltán
Bár Orbán Viktor a napokban közzétett videóban azzal büszkélkedett, hogy a kormány legyőzte a koronavírus járványt, a Covid-19 valójában azóta is jelen van az országban.
Amikor az NNGYK októberben kiírta a tendert, a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos szinten emelkedést mutatott. Jelenleg a koncentráció csökkenőben van, és következő hetekben a koronavírus-fertőzések számának további csökkenése várható.
Bár a mostani vakcinabeszerzés elvileg átlátható módon történt, a Telex korábbi cikke szerint
a feltételeket úgy adták meg, hogy más ne is tudjon jelentkezni, csak a Moderna.
Ez annak fényében sem lenne meglepő – ahogy arról nemrég beszámoltunk –, hogy a kormány járványkezelését már a kezdetektől a közpénzégetés jellemezte, amelynek során csak a zavarosban halászók jártak jól, miközben százmilliárdok folytak el ellenőrizetlenül.
Más kérdés, hogy az egészségügyi ágazatban amúgy is magas az egyajánlatos tenderek száma – ennek kivizsgálására már a Korrupcióellenes Munkacsoport is javaslatot tett.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Öt évvel a koronavírus járvány kitörése után "Így győztük le a Covid-járványt" címmel tett közzé videót Orbán Viktor. A kisfilmből kimaradtak részletek, amiket most segítünk pótolni.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!