Adatigénylések

Szijjártó Péter legalább 65 alkalommal utazott bérelt repülővel az elmúlt 3 évben

November elején írtunk arról, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint küldöttsége bérelt magánrepülőgéppel utazott hivatalos útra Pécsről Genfbe, majd vissza Budapestre. A privát jet, amelyről 2019 nyarán írtunk először, a Valton-Sec Kft. közvetett tulajdonában van a HUN-JET Kft. nevű cégen keresztül.

A külügyminiszter genfi útjáról szóló cikkünk megjelenése előtt írásban fordultunk a minisztérium sajtóosztályához, hogy megismerjük az utazás körülményeit, ám a hivatal nem válaszolt kérdéseinkre, ezért közadatigényléseket kezdeményeztünk.

Szijjártó Péter ezúttal „valtonos” magángéppel repült hivatalos útra | atlatszo.hu

Miután a miniszter ezúttal is részletesen dokumentálta a munkanapját a hivatalos közösségi oldalán, az ott közzétett fotókból az is kiderült, hogy kora délután Svájcba, pontosabban Genfbe utazott. Itt a bejegyzések szerint – többek közt – az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának gyűlésén vett részt, ahol a magyar jogállamiság kérdése is terítékre került.

Bár több témában így sem kaptunk kielégítő választ, annyit azonban megtudtunk, hogy a pár órás svájci tartózkodás repülőjegyköltsége 7,5 millió forint volt. A minisztérium a repülőjegyek árát (értsd: a különjárat bérlését) az egyik szerződéses utazásszervező partnernek, az OTP Travel Kft.-nek fizette ki egy központosított közbeszerzési eljárás alapján megkötött keretmegállapodás terhére.

Az ilyen repülőjegyvásárlások esetén kötelező, a keretmegállapodásban szereplő többi szerződéses utazásszervező által névtelenül leadott árajánlat után is érdeklődtünk a minisztériumnál, hogy megtudjuk, ki, mennyiért kínálta a szóban forgó repülőutat, de erre az adatigénylésünkre nem jött válasz.

Az említett keretmegállapodás egyébként egy 2019 végén lezajlott központosított közbeszerzés eredménye. A „Nemzetközi utazásszervezések” tárgyú szerződés keretösszege 35 milliárd forint, amelyből az erre jogosult állami intézmények – köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium – és állami cégek költhetnek hivatalos nemzetközi utazásaikra.

Közadatigénylésünkben arra is kíváncsiak voltunk, hogy Szijjártó Péter külkereskedelmi és külügyminiszter mikor, hová és milyen hivatalos program keretében utazott az elmúlt három évben nem menetrendszerinti járatra váltott repülőjeggyel. Pontos válasz ezekre a kérdéseinkre sem érkezett, de az utazási célokat ömlesztve, az időpont és a hivatalos program megjelölése nélkül megkaptuk.

A lista alapján megállapítható, hogy a rendkívül aktív, szoros munkabeosztással rendelkező miniszter legalább 65 esetben kényszerült bérelt, nem menetrendszerinti repülőgépek használatára, amelyek nem összekeverendők az állami, pontosabban honvédségi személyszállító repülőgépekkel, amelyeken a külügyminiszter szintén gyakori utas.

A bérelt gépek célpontjai: Brüsszel, Jeruzsálem, Isztambul, Genf, Kampala, Luanda, Wroclaw, Marosvásárhely, Ammán, Moszkva, Baku, Colombus, Luxemburg, Peking, New York, Houston, Washington, Miami, Asgabat, Varsó, London, Brazília város, Madrid, Riga, Hongkong, Makaó, Mumbai, Újdelhi, Jakarta, Minszk, Tallin, Belgrád, Tirana, Bukarest, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Biskek, Taskent, Toulouse, Párizs, Beihai, Abu Dhabi, Valletta, Dakka, Vientián, San Marino, Szingapúr, Manila, Hanoi, Phnom Penh, Bangkok, Hága, Koppenhága, Helsinki, Kiotó, Tokió, Praia, Rabat, Innsbruck, Pozsony, Poznan, Koper, Belgrád, Strasbourg és Bécs is.

A minisztérium közlése alapján a megadott utazási célpontok között vannak olyanok, ahová több alkalommal is bérelt géppel repült a miniszter, és olyanok is, ahová csak az út egy részén utazott különjárattal.

Brassai Kornél

Címlapfotó: Szijjártó Péter (forrás: Facebook); infografika: Szabó Krisztián/Átlátszó

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2