budapest

Nemsokára elkészül Szijjártó Péter kedvenc focicsapatának stadionja – drónfelvételek

Drónfelvételeken mutatjuk, hogy néz ki Budapest legújabb stadionja. A Bozsik Arénában már a gyepszőnyeget is lerakták, a lelátóra felszerelték a műanyag székeket, felkerült az épületre az összes borítólemez, és a szobrot is elkészítette elé a NER kedvenc faszobrásza. A kispesti stadion a Honvéd új otthona lesz, a kivitelezés ára a finisben ugrott nettó 11,8 milliárdról 12,8 milliárdra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter saját elmondása szerint mióta az eszét tudja, Kispest drukker, a csapat 2019-ben került NER-közelbe.

Támogatási kampány

Április elején jártunk legutóbb a Bozsik Arénánál, amikor elkezdték felrakni rá a piros-fekete-fehér színekben pompázó borítólemezeket.

A sportlétesítmény költsége azóta nettó 1 milliárd forinttal 12,75 milliárd forintra drágult, és az átadás ideje is kitolódott.

A kispesti stadion a Honvéd új otthona lesz, a csapat a magyar labdarúgó-bajnokság első osztályában szerepel. (A csapat régi stadionja ugyanezen a telken állt, azt teljesen elbontották.)

A Honvéd új otthonát eredetileg 5 milliárd forintból tervezték felhúzni, de ez nem sikerült, mert ennyiért nem találtak rá kivitelezőt. A másodjára kiírt közbeszerzést pedig 2018-ban közös ajánlattevőként a Pharos ’95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte meg nettó 11,8 milliárd forintos ajánlattal. Aztán idén szeptemberben a hivatalos indoklás szerint „előre nem látható okok” miatt a beruházás költsége hirtelen 12,75 milliárdra ugrott.

 

Már majdnem kész, de váratlanul még 1 milliárd forinttal drágult a Bozsik Stadion

A Bozsik Stadion már majdnem elkészült, de a finisben még drágult egy nagyot: a kivitelezés ára 11,8 milliárd forintról 12,75 milliárd forintra ugrott. A Honvéd új otthonát egyébként eredetileg 5 milliárd forintból tervezték felhúzni. Nem sikerült.

Kész a szép zöld gyepszőnyeg

A beruházónál, a Nemzeti Sportközpontoknál érdeklődtünk, hogy mikor lesz a stadion átadása, de választ sajnos nem kaptunk. Lehet túl indiszkrét volt számukra az a kérdésünk, hogy mennyibe fog kerülni a közpénzből épült stadion fenntartása évente. Legutóbb az eredeti 480 munkanapos időtartamot 666 munkanaposra emelték, a közbeszerzési dokumentum szerint a koronavírus okozta nehézségek miatt késnek. Az alapkő letételekor George F. Hemingway, a Honvéd labdarúgócsapat egykori tulajdonosa azt ígérte, hogy az új stadion műszaki átadása 2020. június 12-én lesz. Most úgy tűnik, hogy a sportlétesítmény novemberre készül el.

Novemberre készülhet el a stadion. Fotó: Átlátszó

A sportlétesítményre már felkerült a Bozsik Aréna felirat, ami követi az elmúlt időszak trendjét, miszerint az új stadionok aréna elnevezést kapnak. Az indoklás mögött általában az a megfontolás áll, hogy egy aréna több mint egy stadion.

„Mindeközben nem árt leszögezni, önmagában stadionként működtetni az új létesítményt nem jó koncepció. Ezért az a terv, hogy a dél-pesti régióban egy multifunkcionális rendezvényközpontot hozzunk létre, amely céges eseménynek, konferenciának, csapatépítő tréningnek, esküvőnek éppúgy házigazdája lehet, mint mérkőzésnek. Ki kell lépni a „csak a sport” körből, mert egy hónapban kétszer kilencven percre kinyitni a stadiont bizony nem éri meg”

– mondta Azurák Csaba, a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója egy korábbi interjúban.

A létesítmény neve hivatalosan aréna lett. Fotó: Átlátszó

A stadion kívülről nézve már majdnem kész, lerakták a vadiúj, szép zöld gyepszőnyeget, felkerült rá az összes borítólemez, és a lelátóra felszerelték a műanyag székeket, amik szintén a csapat színeit adaptálták. A stadion UEFA 4-es, azaz a legmagasabb kategóriás létesítmény lesz, ami 8200 szurkolót képes befogadni. A lelátók alatt szociális helyiségeket alakítanak ki, a négyszintes fejépületben a sport- és technológiai helyiségek mellett VIP és kiszolgálóterületek lesznek.

A stadion a megnyitót leszámítva valószínűleg kongani fog az ürességtől, ugyanis a 2016-2017-es szezonban összesen 47 122 fő néző volt a Bozsik Stadionban, ami átlagban 2 772 főt jelentett.

A gyepszőnyeget is lerakták. Fotó: Átlátszó

A parkolók is készülnek: az előírás szerint legalább 150 VIP parkolóhelyre is szükség van, ami a 438 parkolóhely egyharmadát teszi ki.

A stadion előtt lévő területet is letérkövezték, illetve befüvesítették. Az építkezés egyik pozitív hozadéka, hogy eltűnt a kerítésként funkcionáló, lerobbant betonfal, és az annál is rondább vaskapu, így az utcáról bárki számára megközelíthető tér alakult ki. Ez a rész a környéken lakóknak egy kisebb parkként is használható lenne, viszont sajnálatosan fáknak még nyoma sincs, így nagy melegben maximum odasülni lehet majd a térkőre.

A beton támfalakon a kispesti klub korábbi legendás játékosainak a nevét olvashatjuk: tizenhatan kerültek fel, többek között Bozsik József, Puskás Ferenc, Détári Lajos és Esterházy Márton.

Egy oroszlán rejtőzködik a lepel alatt. Fotó: Átlátszó

Az épület előtt egy oroszlánt helyeztek el még a nyár folyamán, az állat a csapat címerében is szerepel. Azt a Csak a Kispest blog derítette ki, hogy a szobor Szőke Gábor Miklós, a NER kedvenc faszobrászának alkotása. Ő készítette többek között a Groupama Aréna előtt álló Fradi-sast is, nemrég pedig a Magyar Nemzeti Bank 667 millió forintnyi közpénzért rendelt két szoborcsoportot a művésztől.

„Nem érdekekhez, hanem a kormány értékteremtő munkájához adom a nevem” – nyilatkozta augusztusban Szőke Gábor Miklós.

Szőke Gábor és az alkotása. Forrás: Instagram/gabormszoke

Szijjártó Péter: Csak a Kispest!

2014-ben dőlt el, hogy a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében új, többfunkciós létesítmény épülhet a Bozsik Stadion helyén. “Én úgy gondolom, hogy ez 2015 végére elkészül, de pontos időpontot majd csak akkor tudunk mondani, amikor meglesz a közbeszerzés” – jelentette ki még 2014 elején George F. Hemingway, a Budapest Honvéd akkori tulajdonosa, aki 2006-2019 között töltötte be ezt a pozíciót.

Amikor 2015-ben felröppent a hír, hogy a külügyminiszter belefolyik a Honvéd életébe, akkor Szijjártó Péter elmondta, egyetlen sportklub működtetésében, vezetésében sem kíván szerepet vállalni.

A beton támfalakat a legendás játékosok neve díszíti. Fotó: Átlátszó

A Honvéd 2019-ben került Fidesz-közelbe: a csapatatot a Metalcom-csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. vásárolta meg.

A cégcsoport tulajdonosa a szentesi Bozó Zoltán fideszes politikus, a Metalcom pedig azzal lett ismert, hogy ők üzemeltetik a déli határon épített kerítést, amiért öt év alatt 6,5 milliárd forintot kapnak a magyar államtól. Bozó Zoltán 2014-ben még a kormánypárt polgármesterjelöltje volt Szentesen, de simán kikapott.

A Budapest Honvéd társtulajdonosa Mendelényi Dániel, aki 2011-ben magyar–kínai kormánybiztos volt, majd utazó nagykövet lett.

Mendelényi Dániel, George F. Hemingway, Bozó Zoltán. Fotó: honvedfc.hu

George F. Hemingwaynek valószínűleg nem okozott álmatlan éjszakákat átengedni a csapatát a NER kezei közé:„Mint a történelem nagy tanulója, azt mondom, Orbán Viktor az utolsó száz év messze legzseniálisabb magyar politikusa. Aki ezt nem látja, nem tiszteli, az nem látja a tényeket” – nyilatkozta a 24.hu-nak a klub volt tulaja.

A tulajdonosváltás után Szijjártó Péter volt futsalos csapattársa, Kun Gábor lett a Budapest Honvéd ügyvezetője.

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán néhány hónappal ezelőtt azt is megosztotta, hogy Csak a Kispest! (a Honvédot Kispesti AC néven alapították 1909-ben).

„Amióta az eszemet tudom (pontosabban: amióta foglalkoztat a foci), Honvéd-szurkoló vagyok.
Ezt anno Győrből nehéz volt megoldani. Ezért a szüleim rendszeresen azzal motiváltak, hogy ha jól tanultam, apukám elvitt négy-öt Honvéd-meccsre egy szezonban”

– olvasható a posztban.

Két és félszeresére drágult stadion

A Honvéd új otthonát eredetileg nettó 5 milliárd forintból tervezték felhúzni. 2018-ban, az eredeti elképzelésekhez képest több mint dupla áron zárult le a Bozsik Stadion építési munkálataira kiírt tender: nettó 11,8 milliárd forintért, közös ajánlattevőként a Pharos ’95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte el a megbízást. Egy évvel korábban eredménytelen lett a közbeszerzési eljárás, mert az új stadionra szánt 5 milliárd forintért nem találtak kivitelezőt. A sportlétesítmény költsége nemrég nettó 1 milliárd forinttal, 12,8 milliárd forintra drágult. 

Nem meglepő, hogy kiknek hozott hasznot az új stadion építése: a WHB a közbeszerzések egyik nagy sztárja. A cég értékesítésének nettó árbevétele tavaly 50 milliárdról 61 milliárdra nőtt, és bár a nyeresége csökkent, a tulajdonosok így is 1,7 milliárd forint osztalékot vettek ki belőle. Az állami tenderek gyakori nyertesének többségi tulajdonosa az ország 45. leggazdagabb embere, Tiborcz István üzlettársa, Paár Attila.

Így néz ki felülről a stadion. Fotó: Átlátszó

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A Bozsik Aréna 2020. októberében. (Fotó: Átlátszó)

Megosztás