Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Nyolc világörökségi vagy természeti örökségi helyszín több mint nyolcvanezer ingatlanját böngészheti interaktív térképünkön. Ezeknek egy részére – egy tavalyi kormányrendelet értelmében – a „világörökségi védelem jegyében” a magyar állam elővásárlási jogot jegyeztet be. Az innen letölthető, több mint 80 ezer ingatlant tartalmazó adatbázis az összes olyan ingatlant tartalmazza, amelyek világörökségi helyszínen fekszenek. Ezen ingatlanok egy részét az eladója köteles ugyanolyan feltételekkel felajánlani az államnak, mint egy esetleges másik vevőnek, az állam pedig eldöntheti, hogy él-e az elővásárlási jogával. A rendelet hatálya alól kivételt képeznek a lakóházak, a termőföldek és az erdőgazdasági területek. A csak helyrajzi számokat tartalmazó adatbázist összekötöttük a geolokációs koordinátákkal (szélességi és hosszúsági fok), és interaktív térképen ábrázoltuk a világörökségi helyszínen fekvő ingatlanokat.
A térkép alaphelyzetben teljes Magyarországot mutatja. A nyolc egybefüggőnek látszó terület kirajzolja a kormányrendeletben meghatározott nyolc világörökségi helyszínt: az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, Budapest a Duna-partokkal, a Várnegyeddel és az Andrássy úttal, a Fertő-tó és környéke kultúrtáj, Hollókő ófalu és környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, Pécs ókeresztény emlékei és a Tokaj-hegyalja történelmi borvidékének kultúrtája. A térképbe belenagyítva láthatóak a konkrét ingatlanok. Az interaktív térkép alatt kinagyított topografikus térképek láthatók az ingatlanok elhelyezkedéséről.
Kapcsolódó cikkeink
Az elmúlt év legjobb adatújságírás és adatvizualizációs projektjei
Mennyivel keresek kevesebbet, mint a többi adózó? Kattints ide, és kiszámoljuk!
Infografikán vizualizáltuk a 2000 óta meggyilkolt újságírók adatait
Kilenc grafikon a kormánymédia túlsúlyáról
Térképekre és ábrákra tettük a földárverések eredményeit
Állami hirdetések Magyarországon 2006-2016
Adatvizualizáció: Bátorfy Attila
A geolokációs koordinátákat köszönjük Horváth Lászlónak.
Frissítés (2018. január 10.)
A térképen a 455/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt ingatlanok szerepelnek. A rendelet 2. § (2) bekezdése szerint a felsorolt ingatlanok tulajdoni lapjára a világörökségi törvény szerint fennálló, az államot megillető elővásárlási jogot be fogják jegyezni. A felsorolt ingatlanok között azonban nyilvánvalóan szerepelnek olyan lakások és termőföldek is, amelyekre a törvény szerint az elővásárlási jog nem áll fenn. A rendelet végrehajtása ismereteink szerint még nem kezdődött el, de feltételezhető, hogy a földhivatal a lakásokra és a termőföldekre a törvényi rendelkezésre figyelemmel nem fogja bejegyezni az elővásárlási jogot.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!