Lassan minden adat nyilvánosságra kerül az őszi kvótakampánnyal kapcsolatban. A politikai nyilatkozatoknál jóval többet mond, hogy míg a kormány csak fizetett hirdetésre 17 milliárd forintot költött, addig a baloldali ellenzék pártjai az MSZP-től a MoMá-ig összesen nagyjából 50 millióból győzködték a szavazókat az otthonmaradásról. A Kétfarkú Kutyapárt egymaga 35 millióból próbálta megállítani a kormányzati gőzhengert, míg a Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Párt 17 millió forintból harcolt mindenki más ellen. Ez volt az a lépés, amivel Fodor még a NER-kompatibilis ellenzék számára is vállalhatatlan lett. Megnéztük, mi jött ki még a 17 millióból.
Hogy a Jobbik és az LMP mellett lesz-e balos ellenzéki koalíció 2018-ban a Fidesszel szemben, azt ma még nem lehet tudni, de az előjelek alapján ennek mérsékelt a valószínűsége: akárcsak a 2014-es választások előtt, most is egyre kínosabb az egész hercehurca. Pedig külön-külön is komoly kihívásokkal küzdenek a leendő szövetségesek: az MSZP például még nem döntötte el, indítja-e 2018-ban a nemrég reaktivált Barabás Jánost, aki a rendszerváltás előtti utolsó pillanatban az MSZMP KB titkáraként még a nagymarosi vízlépcső megépítése mellett agitált, de Hunvald György látványos visszatérése, vagy a Móricz-ügy kezelése után ez következetes lépés lenne.
Fodor Gábor pártja az utolsó pillanatban kiszállt az aktuális együtt/külön Ice Bucket Challenge-ből, a párt második embere viszont magából a pártból szállt ki. Bodnár Zoltán ugyan azt nyilatkozta, hogy kilépésének nincs köze a kvótanépszavazással kapcsolatos állásponthoz, de nehéz attól elvonatkoztatni, hogy a párt az „igen”-kampánnyal messze túlment a skanzen-ellenzéki szerepkör határain, és kifejezetten támogatta a kormányt a legfontosabb cél, a népszavazás érvényességének elérésében. Kérdés, hogy ezt a szívességet viszonozta-e a Fidesz valamivel, illetve segítette-e valamiképp a Magyar Liberális Párt kampányát.
Mennyibe került az „igen”-kampány?
A Magyar Liberális Párttól kapott adatok szerint összesen nettó 13 552 400 forintot, azaz ténylegesen valamivel több, mint 17 milliót fizettek ki a kvótakampányra. A nekünk megküldött dokumentum szerint 50 önkéntes is buzdított az igen-re – a kampányban látott liberális egyenruhás fiatalok többsége viszont inkább emlékeztetett fizetett szórólapozóra, mint szabadidejét a pártra áldozó aktivistára. A kampányra vonatkozó kérdésre például az volt a válaszuk, hogy elszaladtak a faggatózó riporterek elől.
Kis kerekítéssel 10 milliót költött a liberális párt óriásplakátra: ezért a pénzért 268 darabot nyomtatott ki a PosterCom Kft., ebből 118-at a saját plakáthelyeire ki is rakott, 150-et pedig a Hungaroplakát Kft. helyezett el. Kissé zavaros, hogy pontosan milyen tételre mennyit fizettek ki, de némi számolgatással és becsléssel arra jutunk, hogy a PosterComnál bruttó 40-43 ezer forintba került egy plakát gyártása és kihelyezése. (A plakátok egy része nem a szokásos két hétig, hanem egy hónapig volt kint, de szakértők szerint ez nem növeli érdemben egy kampány eredményességét, ezért a többletet nem is szokták időarányosan elszámolni.)
Ez az ár, az általunk megismert információk szerint megfelelt az aktuális piaci átlagárnak. A Kutyapárt minden, a kampányban elköltött forintjáról elszámolt: a nyilvánosságra hozott adatokból az látszik, hogy ők is körülbelül ennyit költöttek egy plakátra: egyebek mellett 250 plakáthelyet béreltek 9 millió forintért a Publimonttól, egy plakát nyomtatása pedig 5140 forintba került; vagyis egy óriásplakát költsége mindennel együtt körülbelül 42 ezer forintra jött ki.
Ehhez képest kicsit olcsónak tűnik a liberálisok által a Hungaroplakátnak fizetett bruttó 28 ezer forint körüli plakáthelyenkénti ár – különösen ebben az időszakban, amikor ugrásszerűen megnőtt az óriásplakáthely iránti kereslet. A Kutyapárt például a Publimontnak a számlán olvasható igen jelentős kedvezményekkel együtt is bruttó 36 ezer forintot fizetett egy plakát kihelyezéséért. Annak persze lehet több oka is, hogy Hungaroplakát ilyen kedvező árat szabott Fodoréknak, de az előzmények alapján azt sem lehet kizárni, hogy volt némi rásegítés a kormány, illetve a Fidesz részéről.
Az ESMA-hadművelet mellékhadszíntere
A Hungaroplakát az egykori ESMA-tulajdonos Bleuer István birodalmának egyik utolsó darabja. Az ESMA-ért hosszú éveken át harcolt – akkor még Fidesz színekben – Simicska Lajos. Bleuer azon kevesek közé tartozik, akik nem hajoltak meg elsőre az akkori pártpénztárnok visszautasíthatatlan ajánlata előtt, így kivívta, hogy ő, illetve a cége lehetett az első, akinek az ellehetetlenítését személyre szabott jogalkotással oldották meg.
Bleuer éveken keresztül kitartott, de tavaly olyan nyomás alá került, hogy kénytelen volt eladni az ESMA-beli részesedését – immár nem a kegyvesztett Simicskának, hanem az új kegyenc Garancsi Istvánhoz kötődő GAR-DAM Tanácsadó Zrt-nek. Garancsi formálisan csak 30 százaléknyi részvényt jegyez a GAR-DAM-ban, a maradék 70 százalék Bleuer egyik volt menedzsere, Gátai Péter kezében van.
A tényleges erőviszonyok azonban nem feltétlenül esnek egybe a tulajdoni arányokkal: a cég vezérigazgatója a váltáskor Garancsi egyik bizalmi embere, Telek Csaba lett – olyan meg a világon nincs, hogy nem a többségi befolyással rendelkező tulajdonos delegálja a cég menedzsmentjét. Amúgy a cég neve is önmagáért beszél, és feltehetőleg az sem véletlen, hogy a zrt. éves közgyűlésének jegyzőkönyve egyetlen részvényesként Garancsit nevesíti.
De ha addig lett is volna kétség a szerzés okait és dramaturgiáját illetően, tiszta lett a kép, mikor az új tulajdonosok érkezése után nem sokkal az ESMA-ra ráragyogott a miniszterelnök kegye: a Lex Garancsi feloldotta azt, a lámpaoszlopokon elhelyezett reklámtáblákra vonatkozó tilalmat, amellyel még 2010-ben elkezdték kiszorítani az ESMA-t a közterületi hirdetési piacról.
Az ESMA közvetett új többségi tulajdonosa – aki tehát a cégiratok szerint nem Garancsi, hanem Gátai Péter -, tíz éven keresztül Bleuer közterületi plakátos cégét, a Hungaroplakátot vezette. Az a tény, hogy a Bleuer-cégek menedzsmentje nem került az utcára, illetve, hogy Bleuer megtarthatta a Hungaroplakátot, arra utal, hogy az ESMA megszerzése nem a legegyszerűbb einstand volt, hanem valamiféle kikényszerített, de megegyezéses rezsimváltás.
Épp ezért nem tűnik teljesen alaptalannak az a vélekedés, hogy a miniszterelnök birtokon belülre került bizalmasa hatással lehetett a Fodor-párt óriásplakát-megrendelésekor alkalmazott előnyös árképzésre.
A kampány haszna
A kormány úthengerével szemben egyedül a Kétfarkú Kutyapárt kampányolt teljes erőbedobással: összesen 35 126 432 forintot fizettek ki különböző kampányeszközökre – vagyis majdnem pontosan a dupláját a Fodor-féle liberálisoknak. A Kétfarkú a kampány költségét teljes egészében adományokból szedte össze. Fodor Gábor és a liberálisok mögül mára eltűntek a korábbi nagytőkés támogatók, így a kampány költségét folyószámlahitelből, vagyis a később a párt számlájára kerülő állami támogatásra felvett kölcsönből fizették.
A tavalyi évről szóló beszámoló szerint a Liberális Párt 58 millió forint állami támogatásban részesült, ehhez jött még közel 3 millió forint adomány. Ebből 29 millió ment el működési költségekre, és 26 milliót tettek ki a „politikai tevékenység kiadásai”. Ha 2016-ban nem változott lényegesen a kiadások szerkezete, vagyis a párt nem redukálta még jobban az egyébként sem túl jelentős működési költségeit, akkor az idei „politikai tevékenység” fedezetének kétharmada a kormány célját közvetetten támogató „igen”-kampányra ment el.
Mennyibe került egy szavazat?
A kvótanépszavazáson 56 163 szavazó voksolt Fodorék intenciója szerint igen-nel – ez az összes, durván 8,3 millió választópolgár 7 ezreléke. Némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, az október 2-án leadott 56 163 „Igen”-szavazat mögött 17 millió forintnyi politikai marketing áll – vagyis kampányköltségen számolva a voksokat, egy igen szavazat a pártnak 306 forintjába került.
Az érvénytelenül szavazók aránya 6,17 százalék lett. A szavazólap egyszerűségét és a szokásos érvénytelen szavazati arányt figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a szavazók jó 5 százaléka voksolt a Kutyapárt szándékai szerint. Ez a nagyjából 180 ezer szavazat került 35 millióba – vagyis egy „hülye kérdésre adott hülye válasz” mögött 195 forintnyi kampányköltség áll.
Az állami szervek – a helyi kezdeményezések, illetve a közmédia saját ráfordításai nélkül – 17 milliárdot vertek el a kvótakampányra. Ez a kutyapárti kampány költségének közel ötszázszorosa, a Liberális Párt kampánybüdzséjének pedig az ezerszerese. Az egy voksra jutó kampányköltségen is jól látszik ez az aránytalanság: egy „nem” szavazat mögött valamivel több mint 5 000 forint kampányköltség áll.
Az eredmények alapján lehet némi elképzelésünk arról, mire lehet számítani a 2018-as kampányban. A régi-új összefogás pártjai spórolósan és félszívvel kampányoltak, csak a Fodor Gábor-féle Liberális Párt tette oda magát. Mint láttuk, konkrét adat egyáltalán nem támasztja alá azt a meglehetősen elterjedt vélekedést, hogy Fodorék valójában a Fidesz mesterterve mellett, vagyis az eredményes népszavazásért kampányoltak. Az eredmény furcsa módon mégis az lett, hogy nemcsak az MSZP-utód pártelitek, de a szavazóik maradéka is kiszeretett a liberálisokból.
Becker András
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
